https://kolorline.hu/Továbbra is üresek a kazincbarcikai játszóterek

Továbbra is üresek a kazincbarcikai játszóterek

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Március 18-ától tilos a játszóterek látogatása a város területén, hiszen a játszótéri eszközök fokozott fertőzésveszélyt jelenthetnek. Ennek elkerülése céljából a rendészet munkatársai ebben a krízisidőszakban is minden erejükkel az emberek megfertőződésének megelőzésre koncentrálnak.

Vincze Csaba, a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet vezetője szerint a kazincbarcikai lakosok fegyelmezettek, betartják a rendelkezéseket. Elvétve – tájékozottsági hiányból, vagy a jogszabályok félreértelmezéséből fakadóan – találkoznak a munkatársak egy-két olyan személlyel, akik például a völgyparki játszótéren sportolni kíván. Őket figyelmeztetni is elég volt ahhoz, hogy megértsék az intézkedések lényegét és súlyosságát. Eddig a felelős viselkedésnek köszönhetően nem volt szükséges bírság kiszabására.

A rendészet munkatársai folyamatosan, visszatérően ellenőriznek minden olyan játszóteret, közösségi helyet, ahol megjelenhetnek csoportok. A kihelyezett figyelmeztető táblák felhívják a lakosság figyelmét a vírusfertőzés megelőzésének fontosságára. A játszótéri eszközök fokozottan fertőzésveszélyesek lehetnek, így valóban érdemes elkerülni azokat. Amennyiben valaki a tiltás ellenére használja a játszóeszközöket akár 200 000 Ft bírságot is kaphat.

További híreink

Folytatódnak a tervezett útjavítások Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 23. 16:22

A szakemberek a napokban feltérképezik az úthibákat, majd még a héten megkezdik a fő- és mellékutcákon a javítást. A munkálatok ideje alatt fokozott figyelmet és türelmet kérnek a közlekedőktől.

Foglalkoztatás, városi intézmények és téli felkészülés a testület napirendjén

Dátum: 2026. szept 23. 16:02

Szeptember 24-én, csütörtökön 10 órától tartja munkaterv szerinti ülését Kazincbarcika képviselő-testülete a Városházán.

Fontos figyelmeztetés

Dátum: 2026. szept 23. 10:15

Tilos és életveszélyes megközelíteni az oszlopot!

Bike Day Kazincbarcikán – közlekedésbiztonság játékosan az általános iskolásoknak

Dátum: 2026. szept 22. 21:03

Az új tanév kezdéséhez is megtartotta hagyományos balesetmegelőzési programját, a Bike Dayt a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság és Kazincbarcika Város Önkormányzata. A Mezey István Művészeti Központ udvarán a város általános iskoláinak felső tagozatos diákjai mérték össze KRESZ-tudásukat és kerékpáros ügyességüket. A városban már gyökeret eresztett őszi program célja, hogy a nyári szünet után játékos, versenyszerű formában frissítse és mélyítse el a gyerekek közlekedésbiztonsági ismereteit.

KolorTV élőben

Programajánló

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk