https://kolorline.hu/Taxisok a védekezésért

Taxisok a védekezésért

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Páratlan kezdeményezést indítottak a magyar taxisok mindazoknak az egészségügyi dolgozóknak – elsősorban orvosoknak ás ápolóknak – akik oroszlánrészt vállalnak a koronavírus-fertőzés elleni harcban. A fővárosi taxisok hozták létre a „Taxisok a védekezésért” nevű csoportot, amelyhez számosan csatlakoztak az ország különböző részeiből. A felhívásra a Kazincbarcikán működő taxisok közül is jelentkeztek.

- Nagyjából három hete kerestem meg a csoportot, ahonnan tájékoztatást kaptam a csatlakozás és a szállítás feltételeiről. Ennek tükrében vállaljuk, hogy a nap bármely szakában Kazincbarcika területén ingyen fuvarozzuk az orvosokat és az ápolókat. Különösen érvényes ez a tüdőgondozás területén, valamint a felnőtt, illetve e gyermeksürgősségi ellátásban dolgozókra. Vidéki alkalmazottak esetén üzemanyagárban tudjuk a munkahelye és a lakása között szállítani az igénylőket. A cél az, hogy azoknak az orvosoknak, valamint ápolóknak, akik egy esetleges hosszú műszak után nem akarnak autóba ülni, mert fáradtak, vagy vidékre nem tudnak tömegközlekedéssel hazamenni, megkönnyítsük a közlekedését. A barcikai kórházon kívül ezt felajánlottuk az edelényi Koch Róbert Kórház részére. Ha ők vállalják a felelősséget, hogy akár ketten-hárman beülnek az autóba, úgy is elvisszük őket, de az egyenkénti szállítást is meg lehet oldani. Egyébként az a tapasztalatom, hogy a dolgozók nagyon óvatosak, szinte minden esetben szájmaszkban és kesztyűben szállnak be az autóba. Különben mi szintén minden egyes utas után lefertőtlenítjük a kilincset kívül – belül, az ablakot, a kárpitot a biztonsági övet, külön a csatját. A nap végén végzünk egy komplett nagytakarítást, és három-öt naponként ózonnal fertőtlenítünk végig. Ezen kívül működik a taxi - szolgáltatás, de ha tudunk segíteni, akkor nagyon szívesen.– nyilatkozta Balogh Roland, a Roland Taxi tulajdonosa.

Ugyancsak vállalta ezt a szolgáltatást a Kolor Taxi. Jaskó Dánieltől a vállalkozás vezetőjétől megtudtuk, hogy működésük első pillanatától kezdve segítik a város lakóit, amiben csak tudják.

- Az időseknek elmegyünk bevásárolni, sőt, több gyermekét egyedül nevelő anyuka gyerekeit hoztuk - vittük iskolába, óvodába, így teljesen természetes volt csatlakozásunk a csoporthoz, hiszen a jelmondatunk is ez: „Tégy jót és veled is jó dolgok fognak történni!'' – fűzte hozzá a vállalkozó.

A városban szolgáltatást nyújtó Taxi 60 az előző két taxishoz hasonlóan Barcika belterületén szintén ingyen szállítja a sürgősségi ellátásban tevékenykedő orvosokat és az ápolókat, vidéken pedig üzemanyagárban tudnak fuvart vállalni- tudtuk meg Antal Katalintól, a vállalkozás vezetőjétől.

További híreink

Az Építők útján folytatódik a kátyúzás

Dátum: 2026. jún 11. 13:55

A szakemberek már az utolsó belvárosi, főbb közlekedési útvonalon javítják a hibákat Kazincbarcikán. A munkálatok az Építők útján várhatóan jövő héten fejeződnek be, ezt követően a kisebb, pontszerű hibák megszüntetésére kerül sor.

Ideiglenes útlezárás lesz a Mozgásév–Hullámrajt sportrendezvény idején Kazincbarcikán

Dátum: 2026. jún 11. 13:35

Kazincbarcikán 2026. június 13-án, szombaton rendezik meg a Mozgásév–Hullámrajt elnevezésű szabadidős sportrendezvényt, amely több száz résztvevőt vonzhat a városba. A program biztonságos lebonyolítása érdekében a szervezők ideiglenes forgalomkorlátozást vezetnek be a környéken.

Erdei Zsolt tartott edzést a Don Bosco iskola diákjainak

Dátum: 2026. jún 10. 15:00

Erdei Zsolt világbajnok ökölvívó tartott edzést június 9-én a Don Bosco iskola udvarán. A diákok közösen mozoghattak a legendás sportolóval, aki a boksz alapjai mellett a kitartásról, a fegyelemről és a sport nevelő erejéről is beszélt.

Nő a létszám, érkeznek az eredmények – eredményes szezont zárt a Delfin Klub

Dátum: 2026. jún 10. 09:37

Az új Vízi Komplexumba költözés óta folyamatosan nő a KSK Delfin Vízisport Klub taglétszáma, miközben az egyesület sportolói egyre eredményesebben szerepelnek a versenyeken. A KolorTV Háttér című műsorában Halász Béla, a klub elnöke az elmúlt szezon tapasztalatairól, a nyári tervekről és a klubot érintő, időközben lezárult vizsgálatról is beszélt.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk