https://kolorline.hu/Különös húsvét

Különös húsvét

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A koronavírus-járvány megelőzésének legjobb módja, ha kerüljük a fizikai kontaktust, és minimálisra csökkentjük az otthonunktól távol töltött időt. Ez, most húsvét idején, amikor a hagyomány szerint összegyűlik a család, a fiúk, férfiak meglocsolják a hölgy családtagokat és ismerősöket még nehezebben betarthatónak tűnik. Pedig éppen ennek a szabálynak a betartásával védhetjük meg a szeretteinket és egymást.

Kíváncsiak voltunk, hogy a kazincbarcikaiak hogyan készültek erre a különös húsvétra. Megünneplik-e egyáltalán legalább a legszűkebb körben, otthon; vagy inkább nem is fájdítják a szívüket, hogy a rokonok nélkül kell eltölteni ezt a hosszú hétvégét.
– A családom, anyukám és a húgom Pesten van. Mivel nem tudok felmenni, nem lesz nálam húsvéti ünnep. Ugyanolyan nap lesz, mint a többi – indokolta Szűcs Mária Mara, hogy ő miért mond le inkább a húsvétozásról.
– Mi idehaza papával kettesben, a kertben ünnepeljük a húsvéti ünnepet – árulta el Molnár Bertalanné.
Neszádeliné Kállai Mária szintén nem tart vendégséget, de a hagyományokhoz híven készült a hétvégére.
– Munkával telt a készülődés, alkotással, takarítással. Elkészítettem az ilyenkor kihagyhatatlan ételeket, amiket a gyerekek elvisznek. Ők segítenek abban, hogy otthon tudjunk maradni: például bevásárolnak nekünk. Én is azt tanácsolom, hogy mindenki maradjon otthon, és tegye a dolgát! Ha mégis ki kell mozdulni, használják a maszkot, hogy védjük egymást – mondta el Marika, aki egy humoros versikével erősített rá véleményére:
„Húsvétkor elindul a város összes fiúcskája
Locsolkodni szerte a nagyvilágba.
Maradj otthon kedves, mert minden ajtó zárva,
Különben tiéd lesz a város Összes KORONÁJA!”
Hasonlóan vélekedik erről Mester József is:
– Ebben a helyzetben csak itthon készülünk rá. Lesz azért sonka,sárga túró és minden más itthon, de mi ketten fiúk meglocsoljuk anyát és a kis lányomat Lillát és kész. Amúgy a szüleinknek telefonon kívánunk kellemes húsvétot, mivel már 65 felettiek – mutat példát ő is.
Azoknak, akiknek kicsi gyermekeik vannak, bizonyára még nehezebb ezt a helyzetet úgy kezelni, hogy ne feledkezzenek meg a hagyományok átadásáról, és az ünnep lényegéről, miközben otthon töltik az idejüket. Ebben segítséget kaphattak az óvónéniktől is.
– A kazincbarcikai óvodapedagógusok online-felületen zárt csoportokat hoztak létre, ahol különböző hasznos tanácsokkal segítik a szülőket, hogy gyermekeik figyelmét lekössék, és fejlesszék a képességeiket. A héten a húsvét témakörében osztottunk meg különböző linkeket, mellyel feleleveníthetőek a hagyományok: locsolóversek, mesék, tojásfestés, mozgás is szerepelt a palettán. Ezeket fotók, videók, linkek és konferenciabeszélgetések segítségével juttatjuk el a családokhoz. A speciális igényű gyermekeket egyénileg támogatjuk, az ő szüleikkel megosztjuk a fejlesztési terveinket is – avatott be minket a részletekbe Zavaczki Tímea, a Füzike Tagóvoda vezetője.
– Az idén másképp alakul a húsvéti készülődés, mint azt eddig megszoktuk. A jelenlegi járványügyi helyzet miatt idén nem megyünk locsolkodni, de itthon a jellegzetes húsvéti ételek nem maradnak majd ki, ugyanúgy lesz kötözött sonka és tojás. Mivel a kisfiam még óvodás, itthon húsvéti színezőkkel, verstanulással készültünk a húsvétra. Ezen kívül a kertben elrejtek majd néhány csokitojást, hiszen a tojáskeresés családon belül is izgalmas tevékenység – árulta el Pócsi Krisztina.
Molek Csongor, akinek pici lánya most ünnepli először a húsvétot, így mesélt:
– Az eddigi húsvéti hosszú hétvége nálunk utazásról szólt. Szüleinket, nagyszüleinket látogattuk meg feleségemmel. Ha 4 napot veszünk alapul, másfél-másfél ottalvós napot töltöttünk a szülőknél, „húsvéthétfőn” pedig elvonultunk a természetbe – értem ezalatt a horgászatot, kirándulást, túrázást – vagy éppen egy vadasparkba kicsit kikapcsolni. Hűen a hagyományokhoz a család hölgy tagjaira jellemző szépség megőrzéséről természetesen gondoskodtunk a locsolkodással, viszont a jelenlegi helyzetben a kijárási korlátozás miatt muszáj lesz kigondolni egy virtuális locsolkodó módszert. A kislányom éppen 1 éves múlt, ezért az utazást mindenképpen kihagyjuk, így lesz idő a húsvéti asztal kuriózumaira elég időt szánni. A sonka, a töltött tojás, vagy csak az egyszerű főtt tojás nálunk is, mint rengeteg családnál ott van az étkezőasztalon minden évben. Falusi kölyökként gyerekkoromból akad rengeteg emlék akár a verstanulásról, akár az édesanyámtól kölcsönkapott, kölnit helyettesítő női parfümről. Édesapámmal bejártuk az egész rokonságot. Arra is ügyeltem, hogy ne mindenhol ugyanazzal a locsolkodóverssel lepjem meg a hölgyeket, aztán ahogy telt az idő a locsolkodás minimálisan jelentőségét veszítette, így a kikapcsolódás vált az elsődleges céllá az ünnepkor. Az idei húsvét mindenkinek máshogy alakul, hiszen kevesebb a lehetőség az eredeti tervek megvalósításához, ennek ellenére a hölgyeknek kívánom, hogy minimum duplán locsolják meg őket az otthoniak, a kissrácoknak pedig legyen tele a persely. Mindenkinek jó étvágyat és tartalmas pihenést!
Illner-Kocsis Bernadett, akinek szintén pici lánya van igyekszik mindent megtartani a hagyományokból, amit csak lehetséges.
– A húsvét nálunk elképzelhetetlen saját sütésű kalács nélkül. Szerencsére van élesztőm, így most sem marad el. Minden tradicionális húsvéti étel kerül az asztalra, amelyek nálunk a sonka, tojás, torma. Vendégségbe nem megyünk, és mi sem várunk vendégeket a járvány miatt, de a férjem biztos meglocsol engem és a másfél éves kislányunkat. A lakást is szokásomhoz híven díszítettem, mert ez a mi lelkünknek is jót tesz, és máskor sem a locsolók miatt, hanem magunk miatt tesszük. Korábban zavart a nap végére a különböző kölniktől szagos hajam, most először kicsit hiányozni fog ez – vallotta be az anyuka.

További híreink

Bike Day Kazincbarcikán – közlekedésbiztonság játékosan az általános iskolásoknak

Dátum: 2026. szept 22. 21:03

Az új tanév kezdéséhez is megtartotta hagyományos balesetmegelőzési programját, a Bike Dayt a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság és Kazincbarcika Város Önkormányzata. A Mezey István Művészeti Központ udvarán a város általános iskoláinak felső tagozatos diákjai mérték össze KRESZ-tudásukat és kerékpáros ügyességüket. A városban már gyökeret eresztett őszi program célja, hogy a nyári szünet után játékos, versenyszerű formában frissítse és mélyítse el a gyerekek közlekedésbiztonsági ismereteit.

Harminc tanuló vett részt a Kazinczy tehetséggondozó programjában

Dátum: 2026. szept 22. 16:55

Hogyan kapcsolható össze a sport, a matematika, a kreativitás és az önismeret? Többek között erre kereste a választ az a komplex tehetséggondozó program, amely 30 általános iskolás tanuló részvételével valósult meg a Kazinczy Ferenc Tagiskolában.

Surányi Skills 2.0 – Nemzetközi mobilitás az Olympos lábánál

Dátum: 2026. szept 21. 19:32

A „Surányi Skills 2.0 – Nemzetközi mobilitás a tanulók és oktatók fejlődéséért” elnevezésű projekt keretében az Ózdi SZC Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Turizmus-vendéglátás, Szépészet, valamint a Specializált gép- és járműgyártás ágazatának 21 fő tanulója szerezhet értékes külföldi szakmai tapasztalatot a 14 napos mobilitás keretében.

Ez jó kör volt: ~1100 futó a BorsodChem Kolorfutás Night 2026-on

Dátum: 2026. szept 20. 18:34

Igazán büszke lehet idén Kazincbarcika a sportos és közösségi szellemű városlakókra és környékbeliekre. Hat kategóriában mintegy 1100-an álltak idén rajthoz a város legnagyobb éves sportrendezvényén, a BorsodChem Kolorfutás Nighton. A sokéves hagyományú futóverseny ezúttal egy nagyobb versenyhármas, a Mozgásév egyik állomása. A Kolorfutás jól bevált Jótékonysági futamán idén a BorsodChem kiegészítésével 2,5 millió Ft gyűlt össze a helyi nevelési-oktatási intézmények támogatására.

KolorTV élőben

Programajánló

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk