https://kolorline.hu/Folyamatos ügyeletet tartanak

Folyamatos ügyeletet tartanak

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ intézményegységei otthoni munkavégzés melletti ügyeleti szolgáltatást biztosítanak. A szükséges védőeszközök mint a szájmaszk, gumikesztyű, fertőtlenítő szerek rendelkezésre állnak az ügyeleti, illetve egyéb szakmai feladatokat ellátó munkatársak részére.

A központi irányítás tekintetében naponta munkaidőben egy munkatárs fogadja a telefonos, elektronikus, illetve a személyes megkereséseket. Folyamatos az adminisztrációs, munkaügyi, intézményirányítással kapcsolatos ügymenet. A munkatársak otthonukból, illetve – szükség esetén – a központban végzik ilyen irányú tevékenységüket – emelte ki István Zsolt igazgató.

A Család és Gyermekjóléti Szolgálatnál az ügyeleti rendszer 2020. március 16-ai bevezetését követően egy, szükség esetén két munkatárs látja el a napi ügyeleti feladatokat. A megszokottakhoz képest némileg csökkent a kliensforgalom, de vannak azonban folyamatosan, valamint szükség szerint végzendő feladatok: beérkező jelzések kivizsgálása, gondnoksági ügyek, személyes segítségkérések, egyéb ügyintézések. A családsegítők otthonukban, vagy az intézményegységben, valamint – szükség esetén – kliensekkel együtt végzik segítő, illetve adminisztrációs munkájukat.

A megbízási szerződéssel ellátott tevékenységeket felfüggesztették. Ezek: jogi tanácsadás, pszichológiai tanácsadás, családterápia.

A Család és Gyermekjóléti Központnál két munkatárs végez ügyeleti tevékenységet a viszonylag nagy ügyforgalom miatt, mely során több hívás érkezik: adomány, élelmiszer, szájmaszk, fertőtlenítő szerek hozzáférése után érdeklődnek, de előfordulnak hívások kapcsolattartási ügyek elmaradása, gyermekláthatás elmaradása, veszélyeztetettség miatt is tette hozzá az igazgató.

Az óvodai és iskolai szociális segítők az EMMI által kiadott iránymutatás alapján kezdték átszervezni a tevékenységüket, amely során elsősorban internetes formában próbálják elérni a segítségre szorulókat, tanulás, korrepetálás esetén.

Az esetmenedzserek otthonukban végzik adminisztrációs feladataikat. A kapcsolattartásokat lehetőség szerint telefonon vagy a szolgálatokon keresztül próbálják lebonyolítani, de vannak esetek, melyek személyes jelenlétet, családlátogatást is igényelnek, ennek során a járványügyi szabályokat betartják.

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.