https://kolorline.hu/Kazincbarcikai Rendőrkapitányság – Heti közlekedési helyzet

Kazincbarcikai Rendőrkapitányság – Heti közlekedési helyzet

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az elmúlt héten egy esetben rendelt el nyomozást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, Közlekedésrendészeti Osztálya, járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt.

Kazincbarcika belterületén egy helyi lakos gépjárművezetőt vontak intézkedés alá a járőrök, mely során megállapították, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik, valamint a vele szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott. Előállítását követően gyanúsítottként került kihallgatásra.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság illetékességi területén két közlekedési baleset történt. Az egyik esetben, bevásárlóközpont parkolójában, figyelmetlen tolatás miatt ütközött össze két személygépkocsi, mely során anyagi kár keletkezett. A másik esetben, Kazincbarcika és Múcsony között közlekedő személygépkocsi vezetője nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte közlekedő jármű mögött, melynek következében összeütközek. A balesetben egy fő könnyebben sérült.

Leállításos sebességellenőrzés során, sebességtúllépés miatt vontak intézkedés alá a járőrök egy személygépkocsit a 26-os számú főúton. Az ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy a tiszaújvárosi gépjárművezető, vezetői engedéllyel nem rendelkezik, továbbá járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll. Előállítását követően őrizetbe vételére került sor.

További híreink

Sisi és a gobelinek – interaktív délután a könyvtárban

Dátum: 2026. ápr 26. 14:00

Interaktív foglalkozást tartott a Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Köre április 22-én az Egressy Béni Városi Könyvtárban. A programon Erzsébet királyné, Sisi életét idézték meg, miközben a résztvevők a témához kapcsolódó gobelineket is megismerhették.

Ovicsalogató Kazincbarcikán – Közeleg az óvodai beiratkozás 

Dátum: 2026. ápr 26. 08:00

Közeledik az óvodai beiratkozás időpontja. A Kazincbarcikai Összevont Óvodák városi intézményeibe idén április 27-én és 28-án lehet beíratni az óvodaköteles gyermekeket. A felkészülést április 20-án nyílt nappal segítették: a leendő ovisok és szüleik betekinthettek az intézmények mindennapjaiba.

Pontyokkal gazdagodtak a barcikai tavak

Dátum: 2026. ápr 25. 20:00

Sikeresen lezajlott a tavaszi haltelepítés Kazincbarcika horgászvizein: a Barcika Park Nonprofit Kft. összesen 1700 kilogramm háromnyaras pontyot helyezett ki a város tavaiba.

A Diákolimpia döntőjébe jutott a Pollack röplabdacsapata

Dátum: 2026. ápr 25. 18:56

A Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola fiú röplabdacsapata első helyen végzett a Diákolimpia IV. korcsoportos országos elődöntőjén, így kivívta a részvételt az országos döntőbe.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Egressy Béni Művelődési Központ

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk