https://kolorline.hu/Új pályákon edzhetnek a fiatal tehetségek

Új pályákon edzhetnek a fiatal tehetségek

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Júliusra már el is készülhet négy darab salakos versenypálya Kazincbarcikán a Kazinczy Tornacsarnok szomszédságában. Az újabb sportlétesítmény megvalósítását Kazincbarcika Város Önkormányzata 8 millió forinttal támogatta. A kiemelkedő helyi utánpótlás-nevelésre a Magyar Tenisz Szövetség is felfigyelt.

Még 2017-ben a Barcikai Tenisz Club jelezte az önkormányzatnak, hogy az edzéseikhez, az utánpótlás-neveléshez, a tenisz elsajátításához, illetve a kimagasló versenyeredmények további megtartásához nélkülözhetetlen a jó minőségű, a kor követelményeinek megfelelő pálya. A klubnál jelenleg 46 utánpótláskorú versenyző sportol, akik már most szép eredményeket értek el különféle versenyeken.
A Barcikai Tenisz Club a Magyar Tenisz Szövetségtől első körben 9 millió forint, második körben pedig – ami még folyamatban van – 8 millió forint támogatást kap a pályák kivitelezésére.
Kazincbarcikán Nemzeti Sportvárosként mindig nagy odafigyelés övezi a sportot, főleg, ha egy helyi klub jeleskedik az utánpótlás-nevelésben, mint például a barcikai teniszezők, így nem volt kérdéses, hogy Kazincbarcika Város Önkormányzata 8 millió forinttal támogatja az új pályák megvalósítását – emelte ki Kovács László az önkormányzat sportszakmai referense.
A munkálatok bő két hete kezdődtek el a Kazinczy Tornacsarnok mellett. A körbekerített teniszpályát a Barcikai Tenisz Club a nyár közepén veheti majd birtokba. Az újonnan kialakított pályák nemcsak a klub edzéseit segítik majd, hanem a mindennapos testnevelési órák keretében a tenisz oktatását is biztosítani fogják.

teniszpálya
Fotók: Bodó József

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

KolorTV élőben

Programajánló

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk