https://kolorline.hu/Már a jövőre készülnek a sportolóink

Már a jövőre készülnek a sportolóink

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A koronavírus – járvány miatt előbb felfüggesztették, majd minden sportban befejezettnek tekintették a bajnokságokat. Ez a helyzet megviselte a sportolókat is, hiszen otthon, a négy fal között edzve kellett megtartaniuk a kondíciójukat. Egyelőre még nem lehet tudni, hogy mikor indulhat újra az igazi sportélet, ám az enyhítések hatására, az országos szövetségek ajánlásainak figyelembe vételével, a klubok többsége megkezdte a felkészítő munkát.

Edzésben a VRCK, a KVSE Birkózó Szakosztály, és a KBSC sportolói

A Vegyész RC Kazincbarcika honlapján olvasható tudósítás szerint a VRCK férfi csapatának röplabdázói március második felétől egyénileg edzettek odahaza, a szakmai stáb által összeállított gyakorlatokat követve, ám az enyhítések lehetővé tették, hogy a fiúk végre közösen mozogjanak, igaz pillanatnyilag a zárt tér kikerülésével, a szabadban. A Kazincbarcikán lakó játékosok néhány napja már kisebb csoportokban edzenek közösen, a munkát pedig Toronyai Miklós, a keret legidősebb tagja felügyeli, aki a szezon során már szerzett tapasztalatot edzőként, hiszen a junior csapat irányítása mellett, Hollósy László segítője is volt. Toronyai a Vegyész TV-nek adott interjújában elárulta: „Elsősorban kis erőnléti edzéseket, - lépcsőzés, plank, has-hát fekvőket - szoktunk csinálni, valamint rendszeresen futunk, de igazából kicsit alapozás jellege van”.  A csapat együttes örömét fejezte ki amiatt, hogy végre tudnak közös edzéseket tartani.

„Igazából már hiányzott a társaság, mert amíg Sümegen voltam a járvány elején, addig edzettem otthon a tesóimmal és egyedül is, de már hiányzott az, hogy kicsit csoportosan is tudjak edzeni a barátaimmal.” – nyilatkozta a Vegyész TV-nek Blázsovics Péter. (Teljes cikk: vrck.hu)


Fotók: Tóth Milán / vrck.hu

A KVSE Birkózó Szakosztályának tájékoztatása szerint az állami korlátozások lazításával a birkózóknál is újraindítják a szervezett, szabadtéri tréningeket. Az edzéseken való részvétel feltétele az epidemiológiai nyilatkozat kitöltése és aláírása, valamint a klub tájékoztatójának elfogadása a messenger felületen.

A járványügyi szabályok betartása azonban fontos, ezért az öltözőt nem használják, mindenkinek edzésre kész öltözékben kell megjelennie. A szabadtéri edzéseken be kell tartani az ajánlott – ez esetben a 3 méteres – távolságot. A klub felhívja a sportolói figyelmét, hogy innivalót csak a saját üvegeikből és poharaikból fogyaszthatnak, valamint az épületbe való belépés előtt és az onnan való távozáskor, az edzések előtt, illetve WC használat után kötelező a kézfertőtlenítő használata.

A KBSC utánpótlás csapatainak az edzései szintén elkezdődtek május 11-én, minden korosztályban. A kiscsoportos csapatedzések mellet az egyéni képzések is újra beindultak. A tréningek szabadtéren zajlanak betartva a biztonsági protokollt. Ugyan még nem teljes az edzéslétszám, ám a sportolók már nagyon várták, hogy újra edzésbe állhassanak. Természetesen a korlátozás ideje alatt az edzők folyamatosan tartották a kapcsolatot a játékosokkal és küldték az otthon elvégezhető feladatokat. A klub várja a labdarúgás iránt érdeklődő fiatalok jelenkezését, akár óvodás kortól kezdve. Bővebb felvilágosítás a 06-20/414-4842-es telefonszámon kérhető!

A kéziseknél csak a felnőttek kezdték el az edzéseket, a súlyemelők még otthon készülnek

A KKSE az utánpótlás korcsoportban, június végéig, kiadott edzésterv alapján, már csak otthoni edzéseket tart. A felnőttek 10 fős csoportokban heti egy edzést tartanak szabadtéren. Ebben a bajnoki időszakban, ami 2020. június 30-ig tartott volna, már nem tartanak közös, teremben történő edzéseket . A következő, 2020/2021- es bajnoki szezonra, - amennyiben lehetséges - augusztus 1-től szeretnék az alapozást és a tréningeket elkezdeni.

A KVSE Súlyemelő Szakosztály sportolói jelenleg még nem edzhetnek a súlyemelő teremben, ezért otthon és a szabadban készülnek az egyesület tagjai. A kültéren végzett szakgyakorlatokat Pátrovics Géza, a szakosztály vezetője felügyeli. Egyszerre két fiatallal foglalkozik, a járványügyi szabályok betartása mellett.

- A további versenyek még nem tisztázottak, nem lehet tudni, hogy mikor tartják meg azokat, de mindenképpen fontos a versenyzők folyamatos felkészítése - tudtuk meg a trénertől.

 

 

 

 

 

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

KolorTV élőben

Programajánló

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk