https://kolorline.hu/Kedvező időpontban rendezhetik az idei Tour de Hongrie-t

Kedvező időpontban rendezhetik az idei Tour de Hongrie-t

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség nyilvánosságra hozta a módosított 2020-as országúti versenynaptárt, amelyben remek időpontot kapott a Magyar Körverseny: augusztus 29. és szeptember 2. között indulhat a 41. Tour de Hongrie, amely ugyanazon a napon rajtol majd, mint a sportág legendás versenye, a Tour de France.

Az új időpont szerint a legrangosabb magyar verseny a nyár utolsó hétvégéjén, augusztus 29-én, szombaton kezdődik és szeptember 2-án, szerdán ér célba. Kedvező a helyzet abból a szempontból is, hogy ebben az időszakban a Tour de France mellett nincs másik World Tour-viadal, így van esély a topcsapatok közül is néhányat – újra – idecsábítani.


Pillanatképek a tavalyi körversenyről  Fotók: kolorline.hu / Pálinkó Gábor

„Nagyon örülök, ez volt a lehetőségekhez képest a legjobb időpont számunkra– Elsőre talán furcsának tűnhet, hogy miért jó a Francia Körversennyel egyidőben versenyt rendezni, de véleményem szerint ez számunkra ugyanolyan jó, mint a Giro d’Italia alatt. Úgy tudjuk, hogy az adott időpontban a Tour de France mellett nem lesz másik World Tour-verseny, vagyis a naptár alapján jó esélyt látunk arra, hogy akár World Tour-csapatok is az indulóink között lesznek.” – fogalmazott Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője.

Ami a tervezett útvonalat illeti, a főszervező elmondta, az eredetileg kialakított útvonalakon nem kívánnak változtatni, de a szokatlan szombat-szerda időpont miatt elképzelhető, hogy mégis lesz változás.

„Mérlegelnünk kell, hogy módosítsunk-e a napok sorrendjén, s az eredetileg hétvégére tervezett szakaszok kerüljenek így is hétvégére. Erről természetesen a partnereinkkel folytatott megbeszélések után fogunk majd dönteni” – tette hozzá Eisenkrammer Károly.

Az eredetileg tervezett szakaszok

1. szakasz: Debrecen–Hajdúszoboszló (174 km)
2. szakasz: Karcag–Nyíregyháza (182 km)
3. szakasz: Sárospatak–Kazincbarcika (171 km)
4. szakasz: Miskolc–Gyöngyös-Kékestető (178 km)
5. szakasz: Esztergom–Esztergom (156 km)

 

Forrás: tourdehongrie.hu

További híreink

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 14. 08:29

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.

„Emlék-képek Balla Árpádról” – az elhunyt igazgató emléktárlata a Gimi Galériában

Dátum: 2026. okt 13. 18:57

Október 7-én nyílt meg a Szalézi Ferenc Gimnázium idén elhunyt igazgatójának, Balla Árpádnak emléket állító kiállítás az intézmény Gimi Galériájában. A válogatás címe lényegre törően és kifejezően: „Emlék-képek Balla Árpádról. A gyűjtemény ugyanakkor nemcsak fényképeken és emlékeken keresztül idézi fel az igazgatót, hanem személyes történeteken, közös élményeken és a hozzá kapcsolódó emberi kapcsolatokon keresztül is közelebb hozza őt a látogatókhoz.

Kazincbarcikai bronzérem az V. Koguma Karate Kupán

Dátum: 2026. okt 13. 15:23

Magyar Marcell bronzéremmel tért haza.

KolorTV élőben

Programajánló

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk