https://kolorline.hu/Terülj, terülj asztalkám!

Terülj, terülj asztalkám!

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Május 18-ától megnyithattak a vendéglátó üzletek, az éttermek belső terei is az egészségügyi ajánlások betartásával. Kíváncsiak voltunk, hogy mi, vendégek, hogyan éltünk ezzel a lehetőséggel Kazincbarcikán, illetve a vendéglátók miként készültek a zárt éttermi részeik biztonságossá tételére.

Strand Étterem

Az asztalok elhelyezése nagy kihívást jelentett az éttermekben, hiszen a minimum 1,5 méteres távolságot biztosítani kell. A régóta áhított hangulatot végre újra átélhetjük, így az eddigi tapasztalatok alapján úgy tűnik kihasználjuk, hogy visszatérhetünk a kedvenc helyeinkre egy-egy finom fogásra, ahol már nagyon vártak minket. Éppen ezért mindent megtettek azért, hogy az ételeken és a kifogástalan kiszolgáláson kívül a biztonságunkról is gondoskodjanak.
– Nálunk kesztyű és maszkot is biztosítunk a vendégeknek, ha szükségük lenne rá, mi pedig a kollégáimmal maszkban dolgozunk. Kézfertőtlenítőket és higiéniai törlőkendőket helyeztünk el a teraszunkon és a vendégterekben is, amit vendégeink előszeretettel használnak is, valamint virucid hatású habszappan van a mellékhelyiségeinkben. A vendégek távozása után minden alkalommal fertőtlenítjük az általuk használt tárgyakat, többek között a székeket, kilincseket, terminált – mondta el Lukács Lívia étteremvezető, aki örömmel tette hozzá, hogy kezdenek visszatérni a vendégeik bentre is.
– A héten meg „lightosabb” volt a forgalom, de szépen jönnek vissza a foglalások, amelyek elmaradtak – osztotta meg tapasztalatait Lívia.

Ambrózia

Hasonlóan növekvő forgalmat észlelt Pelyhéné Koós Henrietta, étteremtulajdonos is, aki úgy látja a vendégei fenntartás nélkül térnek be hozzájuk.
– Ha szép idő van, nem tudnak ellenállni a terasznak, kerthelységnek, de a hűvös van nyugodtan beülnek az emberek a belső tereinkbe is. Mi becsületesen eltávolítottuk az asztalokat egymástól, hogy legyen bőven tér. A higiénia nálunk mindig is kiemelt fontosságú volt, a kézmosókban klinikai kézfertőtlenítők vannak, amit rendszeresen használnak is vendégeink. A kollégáink maszkban dolgoznak, ahogy azt a törvény elő is írja. Bár közel 30%-kal kevesebb lett a székek, asztalok száma, de nem baj, jó ez így, hiszen így biztonságos – árulta el Henrietta.

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

KolorTV élőben

Programajánló

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk