https://kolorline.hu/Boér Gábor az új edző a KBSC csapatánál

Boér Gábor az új edző a KBSC csapatánál

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Hétfőtől új vezetőedzővel kezdi meg a a következő szezonra való felkészülést a Kazincbarcika. A csapat irányítását Boér Gábor, UEFA Pro Licences edző veszi át Dzurják Józseftől.

Dzurják József 2019-ben érkezett a klubhoz, ahol első ízben, mint aszisztensedző, majd az őszi bajnoki fordulókat követően, mint vezetőedző vezette a KBSC FC felnőtt férfi csapatát. Dzurják József irányítása alatt a KBSC három döntetlent, három vereséget és három győzelmet könyvelhetett el. Vezetőedzői szerződésének lejártát követően szakmai tapasztalatára, kiváló emberismeretére a jövőben is számítunk a fiatalok mentorálása terén, azonban a felnőtt csapatnál végzett munkáját Boér Gábor veszi át.

Koszta Péter sportigazgató az alábbi gondolatokat fogalmazta meg az edzőváltással kapcsolatosan:

Dzurják Józsefnek köszönjük az eddigi munkáját természetesen továbbra is számítunk rá. A klub több szakemberrel is tárgyalt a fő szempontunk az volt, hogy fiatal, agilis, UEFA Pro Licenccel rendelkező edzőt találjunk. Azt gondolom, hogy Boér Gábor minden olyan feltételnek megfelelt, amelyet kritériumként meghatároztunk. Szakmai tudását nem csak a felnőtt csapatnál, hanem az utánpótlásban is szeretnénk kamatoztatni. Reméljük, hogy a két új szakemberrel hosszú távon tudunk együtt dolgozni és tevékenységüknek köszönhetően a KBSC egy meghatározó együttese lesz a következő évek NBII-es mezőnyének.

A hétfőn induló felkészülési időszakot Boér Gábor vezetésével kezdi meg a Kazincbarcika csapata. A 37 éves UEFA Pro Licences szakember korábban labdarúgóként is bizonyított. Edzőként első ízben a Békéscsaba NB3-as csapatát irányította, a következő évben már Zoran Szpisljak munkáját segítette asszisztens edzőként a Merkantil Bank Ligában szereplő együttesnél, 2017 márciusától kezdve megbízott vezetőedzőként tevékenykedett, a 2017–2018-as idényben pedig egészen a bronzéremig vezette a lilákat. A sikeres békéscsabai éveket követően Boér Gábor a 2019/2020-as bajnoki szezont a WKW ETO FC Győr csapatának vezetőedzőjeként kezdte, és egy az 5. helyen álló együttest adott át az utódjának.

Boér Gábor hétfőtől Makra Zsolt segítsével irányítja majd a Kazincbarcikát, melyről a következőképpen nyilatkozott:

"Szeretném Makra Zsolt kollégámmal együtt megköszönni a klub vezetőinek a bizalmat, azt, hogy lehetőséget láttak bennünk és ránk bízzák a csapatot. Hétfőn új útra lépünk, ahol rengeteg munka, és teendő vár ránk közösen a játékosokkal és a klub valamennyi munkatársával. Nem is szeretnék most sokat beszélni, mert a következő hetek, és hónapok nem a szavakról, hanem a tettekről kell szóljanak majd. Nagyon komoly terveink, céljaink vannak, tudjuk azt, hogy miként szeretnénk elérni azokat. Mielőtt kezet fogtunk volna a vezetőkkel, és megegyeztünk volna, több órás beszélgetéseket folytattunk, ők is áldoztak arra időt és energiát, hogy alaposan megismerjük egymás gondolatait. Az elmúlt héten több alkalommal is találkoztunk és beszéltünk arról, hogy miként gondolkodunk a futballról és a leendő közös munkáról. Megértettük, és tudjuk, hogy a városnak és a helyi embereknek mennyire fontos a sport és a futball, azon leszünk, hogy olyan sikereket és eredményeket érjünk el, melyre nem csak a helyi szurkolók kapják majd fel a fejüket, és a következő években a kazincbarcikai futballra az eddiginél is jobban odafigyel majd a hazai futballtársadalom."

forrás: kbsc.hu

 

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

KolorTV élőben

Programajánló

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk