https://kolorline.hu/Mini ballagásokat tartanak a Szaléziban

Mini ballagásokat tartanak a Szaléziban

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Rendhagyó módon pótolják be az elmaradt ballagást a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban. Az iskolában vannak olyan tantárgyak, amikből szóbelizni kell a diákoknak, így az adott napokon a bizonyítványok átvétele után a végzős osztályok külön-külön napokra bontva mini ballagást tartanak a Szaléziben.

A végzős tanuló két hozzátartozót vihetnek magukkal a ballagásra, valamint az iskola pedagógusai is csak részben lesznek jelen a diákok búcsúzásánál. A tervek szerint a mini ballagásokat a Szent Család templomban tartják majd meg. Balla Árpád az iskola igazgatója elmondta, hogy klasszikus évzárót nem tartanak, az osztályfőnökök június 18-án a bizonyítványosztás után elbúcsúznak a tanulóktól és így zárják majd a tanévet.

Mini ballagások időpontjai:

  • június 11 – 12.a
  • június 12 – 12.b
  • június 13 – 13.c
  • június 15 – 12.d

 

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

KolorTV élőben

Programajánló

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk