https://kolorline.hu/Megkezdte a felkészülést a KBSC

Megkezdte a felkészülést a KBSC

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Hétfőtől új vezetőedzővel kezdte meg a következő szezonra való felkészülést a KBSC NBII-es labdarúgócsapata. A kék sárgák irányítását Boér Gábor, UEFA Pro Licences edző vette át Dzurják Józseftől.

A hétfőn elindult felkészülési időszakot Boér Gábor vezetésével kezdte meg a Kazincbarcika csapata. A 37 éves UEFA Pro Licences szakember korábban labdarúgóként is bizonyított. Edzőként első ízben a Békéscsaba NB3-as csapatát irányította, a következő évben már Zoran Szpisljak munkáját segítette asszisztens edzőként a Merkantil Bank Ligában szereplő együttesnél, 2017 márciusától kezdve megbízott vezetőedzőként tevékenykedett, a 2017–2018-as idényben pedig egészen a bronzéremig vezette a lilákat. A sikeres békéscsabai éveket  követően Boér Gábor a 2019/2020-as bajnoki szezont a WKW ETO FC Győr csapatának vezetőedzőjeként kezdte, és egy az 5. helyen álló  együttest adott át az utódjának.

Boér Gábor hétfőtől Makra Zsolt segítségével irányítja Kazincbarcikát.

A bajnokság rajtjának bizonytalan időpontja miatt egyenlőre szokatlanul hosszú felkészülési időszaknak néz elébe a KBSC, hiszen akár nyolc-kilenc hetet is  közös edzésekkel tölthet majd az együttes. A csapat felkészülési programjában az első három hétben délelőtti edzések szerepelnek, majd egy délelőtti és egy délutáni tréning is napirendre kerül, valamint egy egyhetes pihenőt is beiktatnak. Boér Gábor kilenc edzőmérkőzést tervez a Kazincbarcika csapatának, ezek időpontjairól, valamint helyszíneiről a későbbiekben részletesen beszámolunk.

 

 

További híreink

I. Kolorcity Cup Kazincbarcikán – 16 csapattal rendezték meg az U9-es tornát

Dátum: 2026. máj 01. 20:00

Április 25-én rendezték meg az I. Kolorcity Cup U9-es labdarúgótornát a KBSC Sporttelepen, ahol 16 csapat lépett pályára. A mezőnyben hazai és vidéki együttesek mellett felvidéki csapatok is szerepeltek, így a torna nemzetközi jelleget is kapott.

Köztéri táncshow-val ünnepelt a Flash Táncstúdió a tánc világnapján

Dátum: 2026. máj 01. 17:18

A tánc világnapján, április 29-én különleges köztéri produkcióval lepte meg a kazincbarcikaiakat a 26 éves Flash Táncstúdió. A Fő téren megrendezett műsorban négy táncstílus képviseltette magát, összesen 12 produkcióval, amelyekben mintegy 80 táncos lépett színpadra. A rendezvényre a vártnál is többen voltak kíváncsiak.

Folyamatos a kátyúzás Kazincbarcikán

Dátum: 2026. ápr 30. 19:16

Április elején, az aszfaltkeverő telepek megnyitását követően megkezdődtek a tavaszi út- és járdakarbantartási munkálatok Kazincbarcikán. A szakemberek nemcsak a kátyúkat szüntetik meg, hanem a kopott útburkolati jeleket is pótolják.

2026 végzős diákjainak névsora

Dátum: 2026. ápr 30. 15:15

Ballagásukhoz érkeztek a kazincbarcikai középiskolák végzős diákjai: több száz fiatal zárja le tanulmányait 2026-ban, és lép tovább az élet következő szakaszába. A város most tőlük búcsúzik – azzal a reménnyel, hogy tudással, élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodva viszik tovább mindazt, amit itt kaptak. Alább név szerint is mutatjuk, kik búcsúznak az iskolaéveiktől Kazincbarcikán.

KolorTV élőben

Programajánló

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Egressy Béni Művelődési Központ

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk