https://kolorline.hu/A cél, hogy visszaírjuk magunkat a futballtérképre

A cél, hogy visszaírjuk magunkat a futballtérképre

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Boér Gábor személyében igazán agilis vezetőedzőt kapott a KBSC labdarúgócsapata. Az NB II-es, felnőtt férfi csapatot június 8-ától irányító mester nem kisebb feladatott vállalt, mint hogy új kihívások felé terelve együttesét, visszaállítsa a kazincbarcikai futball tekintélyét. A korábban hazai és külföldi klubokban futballozó, UEFA Pro Licences edző már bizonyította vezetői rátermettségét. Békéscsaba NB III-as csapatát a 2017–2018-as idényben a bronzéremig repítette, míg a tavalyi bajnoki szezonban a WKW ETO FC Győr együttesét vezetette a bajnokság 5. helyéig. Stábunk az edzés előtti percekben kapta mikrofonvégre a trénert.

Nyilvánvalóan nem könnyű a válasz, hiszen még most ismerkedik a csapattal, de milyenek az első benyomásai?

Először is hadd fejezzem ki afeletti örömömet, hogy a 2020-2021-es idényt a KBSC-nél kezdhetem. Voltaképp nagyon friss még ez az élmény, mivel ma edzünk először közösen.  Mindenekelőtt szeretném megismerni a keretet. Alapjában véve tisztában vagyok a játékosokkal, ám a szükséges változtatásokról csak azután tudok nyilatkozni, miután együtt dolgoztam velük pár napot. Külön örülök annak, hogy egy új sportpályán játszhatjuk a mérkőzéseinket. Bízom benne, hogy a szurkolók is nagyon várják a kezdést, és meg fogják tölteni a stadiont.
Óriási munka vár ránk, nagyon hosszú lesz a felkészülés, de remélem, hogy az első fordulóra már a drukkerek is látni fogják a beérett munka gyümölcsét. Bizakodva tekintek a jövőre, arra, hogy, nemcsak a helyezésben, hanem a játékban egyaránt tudunk szintet lépni.

Vezetőedzőként mekkora teher nehezedik Önre?

Aki dolgozott már edzőként, tudja, hogy minden nap stresszes és minden nap a jobbá válásról szól. Számomra ez nem nyomás, inkább plusz kihívás. Egyébként is szeretem a kissé kiélezett szituációkat, és szeretném, ha az együttes szintén egy egészséges teher alatt játszana, hiszen célokért küzdünk, ami önmagában is súlyt rak a játékosokra.

Hogyan látja a KBSC múltját, illetve miként képzeli el a jövőt?

Mindig kellemetlen ellenfél volt a Barcika. Az elmúlt években sok kimagasló és kiugró, - mondhatni - meglepetés eredmény jellemezte a klub labdarúgását, azonban a bajnokság végére nem tudták stabilizálni a helyüket a középmezőnyben, általában a bennmaradásért kellett harcolni. Nekünk elsősorban az lenne a feladatunk, hogy stabil középcsapattá váljunk, s ha elértük, próbáljunk továbbfejlődni, amennyiben lehetséges, meglepetéscsapatként berobbanni az NB II-be. Az elkövetkező két hónapban azt várom a csapattól, hogy a meghatározott újításokat, változtatásokat  megfelelő minőségben és módon vigyék ki a pályára, hogy általuk olyan teljesítménnyel rukkoljunk elő, amire mindenki felkapja a fejét. Ehhez nagyon sokat kell dolgozni, nem csak kint a pályán, hanem mentálisan is. Bízom benne, hogy folyamatosan kiegyensúlyozott teljesítményt fogunk tudni nyújtani és visszaírjuk magunkat a futballtérképre, ahogyan ezt a klub és a város megérdemli.

További híreink

Bike Jam — csokikupával versenyeztek a bringások a kazincbarcikai Bike Parkban

Dátum: 2026. ápr 09. 20:16

Önszerveződő kerékpáros eseményt tartottak április elején a kazincbarcikai Bike Parkban. A fiatal bringások egy úgynevezett „csokikupa” keretében mérhették össze tudásukat, ahol a nevezési díj mindössze egy tábla csokoládé volt.

A költészet napi programkötet újrakötve – Versnap mindenkinek

Dátum: 2026. ápr 08. 14:46

Az új hagyomány folytatódik. Kazincbarcika költészet napi összetett reform ünnepe idén is, mondhatni a teljes városban kínál élményt Kolorcity bármely lakójának. A programkötet megújulva, sőt bővülve április 10-én (pénteken) várja a szavak szerelmeseit: gazdára váró könyvek, szavaló QR-kódok, daloló ifjú tehetségek bukkanak fel a város több pontján. Verssel is vehetők a kávék és más finomságok hat vendéglátóhelyen. Az ünnepi koszorúzást pedig ismét egy verbális térbál előzi meg.

Adóbefizetési határidő közeleg – április 15-ig kell teljesíteni

Dátum: 2026. ápr 07. 08:00

Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete februári döntése alapján április 15-e a helyi adók első befizetési határideje. Eddig az időpontig késedelmi pótlék nélkül teljesíthető az építményadó, a kommunális adó és a településkép-védelmi adó első részlete, míg a zöldfelület-védelmi adót április 15-ig egy összegben kell megfizetni.

Tanulást ösztönző támogatás: több mint ezer jó tanuló kapja meg 

Dátum: 2026. ápr 06. 08:00

Továbbra is nagy népszerűségnek örvend a diákok körében Kazincbarcikán a tanulást ösztönző támogatás. A március 15-i határidőig több mint 750 kérelem érkezett be az önkormányzathoz, és 1000-nél is többen kapták meg a félévi teljesítményükért járó zsebpénzüket. A jó tanulmányi eredmények elismerésére a város idén is jelentős összeget különített el. A program a második félévben is folytatódik.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk