https://kolorline.hu/Véget ért a veszélyhelyzet, eltörölték a vásárlási idősávokat

Véget ért a veszélyhelyzet, eltörölték a vásárlási idősávokat

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Áder János köztársasági elnök június 17-én elrendelte a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvény, valamint a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabály kihirdetését. Az erről szóló törvényt és az átmeneti szabályokat szerda este hozták nyilvánosságra a Magyar Közlönyben.

A rendkívüli jogrend véget értével, döntött a kormány azokról az intézkedésekről, amiket továbbra is fent kell tartani a védekezés érdekében. A kormányrendelet értelmében Magyarország egész területére egészségügyi válsághelyzet elrendelésével járványügyi készültséget vezettek be.
A mostantól érvényes járványügyi készültséget hat hónapra hirdették ki, és három havonta vizsgálják felül.

A Magyar Közlönyben megjelentek szerint a tömegközlekedési eszközökön előírt maszkviselés kötelező marad. Szintén kötelező az üzletben történő vásárlás során a szájat és az orrot eltakaró eszköz – maszk, sál, kendő – viselése.
Az idősek vásárlási idősávja megszűnik, így 9 és 12 óra között már nem csak a 65 év felettiek vásárolhatnak majd az élelmiszerüzletetekben, drogériákban, piacokon és gyógyszertárakban.
A vendéglátó üzletek belső (zárt) részében az ott dolgozók – a  vendégek által látogatható területen – ugyancsak kötelesek a maszkot viselni.
A hatodik életévét be nem töltött gyermekeknek továbbra sem kell szájat és orrot eltakaró eszközt használnia

 

 

További híreink

Kolorkölyök táborok 2026-ban – kézműves és élménytáborba is várják a gyerekeket

Dátum: 2026. ápr 29. 17:03

Idén is meghirdette nyári táborait a Gyermekek Háza–Kézművesház Kazincbarcikán: a Kolorkölyök táborok között kézműves és élménytábor is szerepel, több turnusban.

Aláírták a támogatási szerződéseket – 20 millió forinttal segíti az önkormányzat a civil és sportéletet

Dátum: 2026. ápr 29. 10:25

Kazincbarcika Város Önkormányzata idén is összesen 20 millió forintot biztosít a helyi civil és sportélet támogatására: 10 millió forintot a civil szervezetek, további 10 milliót pedig a sportegyesületek között osztanak szét. A pályázatokról döntés született, a támogatói szerződéseket április 27-én ünnepélyes keretek között írták alá a Vízi Komplexumban.

Diákolimpia és emlékverseny a Kazinczyban

Dátum: 2026. ápr 28. 19:52

Körzeti atlétikai diákolimpiát és magasugró emlékversenyt rendeztek április 27-én a Kazinczy Ferenc Tagiskolában. A harmadik és negyedik osztályos diákok több versenyszámban mérték össze tudásukat, a legjobbak pedig továbbjutottak a megyei döntőbe.

Érmet szerzett a KVSE karatékája az országos bajnokságon

Dátum: 2026. ápr 28. 15:06

Ezüstérmet szerzett a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület fiatal sportolója a budapesti Shito Ryu Karate Magyar Bajnokságon.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Egressy Béni Művelődési Központ

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk