https://kolorline.hu/Sikeresen zárultak a rendhagyó érettségik Kazincbarcikán

Sikeresen zárultak a rendhagyó érettségik Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A város középfokú oktatási intézményeiben mintegy 354 fiatal tett érettségi vizsgát. A vészhelyzet miatt azonban a szokásoktól eltérő módon és szigorú egészségvédelmi szabályok mellett adhattak számot tudásukról, az idevonatkozó Kormányrendelet előírásainak megfelelően. A tanulók a rendkívüli helyzetből adódó körülményeket fegyelmezetten vették tudomásul és mindenütt fennakadás nélkül zajlottak le a vizsgák.

Az Ózdi Szakképzési Centrum Surányi Endre Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában négy osztályból 71 diák tett érettségi vizsgát, az online felkészítést követően.  Valamennyi vizsgára jelentkezett tanuló megjelent az érettségin. A jogszabályban foglaltaknak megfelelően maximálisan 10 fő lehetett egy tanteremben. Mind a pedagógusok, mind a vizsgázók számára biztosított volt a kézfertőtlenítő és a szájmaszk. Az írásbelin a gyerekek egymástól több mint másfél méteres távolságra ültek, így személyes kontaktus nem alakult ki a pedagógusok és a tanítványok között. A szaktanárok kijavították a dolgozatokat. Az új jogszabály értelmében szóbeli vizsgát testnevelés tantárgyból tartottak, illetve néhány tanuló matematikából javított az eredményén, mivel 12% - ot ért el az írásbeli vizsgán, ami nem volt elegendő az elégséges érdemjegy megszerzéséhez.

- Szerencsére sikerült javítaniuk, ezáltal az összes középszintű érettségi vizsgára jelentkező tanuló megszerezte az érettségi bizonyítványt. Sajnos az érdemjegy javításának lehetősége elmaradt azoknál a hallgatóknál, akik szóban jobb képességűek – tájékoztatott Lombeczkiné Budai Margit, általános igazgató – helyettes.

Előzetes felmérés alapján a most érettségizett tanulók maradnak ötödévre, hogy az érettségi bizonyítvány mellé a szakiránynak megfelelő szakmai végzettséget is megszerezzék.

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium ugyancsak négy végzős osztályából 116 tanuló vizsgázott.

- Nagyon komoly biztonsági intézkedések voltak. Főleg az első két nap kellett rendkívül összeszedetten viselkedni, hiszen egyszerre kellett beengedni több mint 100 diákot. Ennek az volt az oka, hogy magyarból és matematikából kevesen vállalták az emelt szintű vizsgát, így ez a két nap volt a dömping. A torlódás megakadályozására a főbejáraton és a hátsó ajtón engedtük be a gyerekeket, illetve az egyik beléptető pontra kölcsönkértünk a kórházból egy  automatikus kézfertőtlenítőt. Az írásbeli érettségik rendben zajlottak, nagyon jók az eredmények, főleg történelemből és angol nyelvből, de a többire sem lehet panasz. Emelt szintű érettségi nagyon sok van, hiszen mindenki tovább akar tanulni, és legalább egy emelt szint szükséges a felvételihez – tudtuk meg Balla Árpád igazgatótól.

Az Ózdi SZC Deák Ferenc Szakképző Iskolája és Művészeti Szakgimnáziumában idén 36 fiatal érettségizett, ebből 20 tanuló tett szakmai érettségi vizsgát, öten választották az emeltszintű érettségit, és 11 diák volt, aki a hároméves szakmás vizsga után két éves érettségin bizonyított. Minimális volt az a tanulólétszám, akiknek a szóbeli vizsgán kellett javítaniuk – összegezte Mészáros Gáborné igazgató.

Az Irinyi János Református Oktatási Központ 131 végzőse tett sikeres érettségi vizsgát.  Ami új volt jelen érettségi időszakban, hogy emelt szintű érettségit is szervezett az iskola, informatikai ismeretek és informatika tantárgyakból.  Az előző tárgyból két csoportban, 11-en vizsgáztak, az utóbbiból pedig négy csoportban 33 fő volt jelen.  Az érettségizettek közül nagyon sokan maradnak 13. évfolyamon, még azok is, akik a későbbiekben szeretnének tovább tanulni. A bizonyítványukat kézhez vevők 10%-a megy közvetlenül felsőoktatási intézménybe – értesült szerkesztőségünk a legfontosabb tudnivalókról.

 

 

Fotó: eduline.hu

 

További híreink

Országgyűlési választás 2026 – A legfontosabb tudnivalók 

Dátum: 2026. ápr 10. 18:42

Április 12-én országgyűlési választások lesznek Magyarországon. 1990 óta ez lesz a tizedik alkalom, hogy dönthetünk arról, kik vezessék az országot. Összegyűjtöttük a választás lebonyolításával kapcsolatos legfontosabb információkat.

Bike Jam — csokikupával versenyeztek a bringások a kazincbarcikai Bike Parkban

Dátum: 2026. ápr 09. 20:16

Önszerveződő kerékpáros eseményt tartottak április elején a kazincbarcikai Bike Parkban. A fiatal bringások egy úgynevezett „csokikupa” keretében mérhették össze tudásukat, ahol a nevezési díj mindössze egy tábla csokoládé volt.

A költészet napi programkötet újrakötve – Versnap mindenkinek

Dátum: 2026. ápr 08. 14:46

Az új hagyomány folytatódik. Kazincbarcika költészet napi összetett reform ünnepe idén is, mondhatni a teljes városban kínál élményt Kolorcity bármely lakójának. A programkötet megújulva, sőt bővülve április 10-én (pénteken) várja a szavak szerelmeseit: gazdára váró könyvek, szavaló QR-kódok, daloló ifjú tehetségek bukkanak fel a város több pontján. Verssel is vehetők a kávék és más finomságok hat vendéglátóhelyen. Az ünnepi koszorúzást pedig ismét egy verbális térbál előzi meg.

Adóbefizetési határidő közeleg – április 15-ig kell teljesíteni

Dátum: 2026. ápr 07. 08:00

Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete februári döntése alapján április 15-e a helyi adók első befizetési határideje. Eddig az időpontig késedelmi pótlék nélkül teljesíthető az építményadó, a kommunális adó és a településkép-védelmi adó első részlete, míg a zöldfelület-védelmi adót április 15-ig egy összegben kell megfizetni.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk