https://kolorline.hu/Látványos változások kezdődnek a Lini István téren

Látványos változások kezdődnek a Lini István téren

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcika Város Önkormányzatának a jövőt érintő, kiemelt városfejlesztési tervei még 2017-ben bemutatásra kerültek a városlakóknak, többek között a Kolorhétben is olvashattak róla. A városvezetés észszerű, jól kidolgozott koncepcióját a térség országgyűlési képviselője, Demeter Zoltán is támogatja, korábban szerkesztőségünknek elmondta, hogy különösen örül annak, hogy Kazincbarcikának ennyire erős és határozott tervei vannak, a projektek nagy részében már pozitív támogatói döntés született, bízik benne, hogy a többi esetben is hasonló eredmény várható. A projekt megvalósításának támogatásáért a városvezetés ezúton is köszönetet mond képviselő úrnak.

A következő néhány hónapban az ún. barnamezős beruházás keretében európai uniós, állami és jelentős önkormányzati forrás bevonásával zajlik majd a Lini István tér rehabilitációja.

Több mint százmillió forint megtakarítás - Elkezdődött a Lini István tér rehabilitációja

Kazincbarcika Város Önkormányzata a gazdaságossági és hatékonysági szempontokat figyelembe véve, nyílt közbeszerzési eljárást hirdetett a munka elvégzésére, mely iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés. Tavaly november 27-éig a Hámán Kató úti bontási munkákhoz kapcsolódóan nyolc, a Lini téri ingatlanokra kilenc gazdasági szereplő jelezte érdeklődését. Végül hét ajánlat érkezett a határidő lejártáig.
A beérkezett ajánlatok közül mind minőségben, mind pedig költségekben a legkedvezőbb tervezetet beadó céggel megkötötte a szerződést a város. Számszerűsítve mindez 101 millió forint megtakarítást jelent Kazincbarcikának az előzetesen becsült költségekhez képest.
– Fontos kiemelni, hogy a hatékony közbeszerzési eljárás nélkül, melynek részeként a környezetvédelmi szempontokat is értékelték – nem biztos, hogy sor kerülhetett volna ilyen sikeres szerződéskötésre. Már a második és a harmadik legkedvezőbb ajánlat is 23,6 és 41,7 millió forinttal több volt, mint a nyertes vállalkozásé, ráadásul érkeztek be olyan ajánlatok, amelyek meghaladták a rendelkezésünkre álló költségvetési fedezetet – árulta el a városfejlesztésért felelős Novák Péter.
Kazincbarcika képviselő-testülete már most az idei útfejlesztéseket figyelembe véve írta ki a tendert, hogy a bontásokból származó építőanyagot újra fel tudja használni. A keletkezett törmeléket az önkormányzat a későbbiekben újra hasznosíthatja például szilárd burkolat nélküli, zúzalékos utak javítására, illetve útalapként, amely beruházások költsége így szintén jelentősen csökken majd.

Lebontják a romos csarnokot

csarnok

nyomda
Fotók: Bartók Alexandra

Régi vágyuk válhat valóra a városban élőknek, hiszen a Lini István téren található, leromlott csarnoképület bontása a napokban megkezdődik.
Az önkormányzat kiemelt fontosságú feladatai között tartja számon a városképet romboló, frekventált területen lévő volt munkacsarnok és irodaépület bontását. Az évek során az ingatlan állaga leromlott, a tartószerkezet veszélyessé vált, az épületen belül nagy mennyiségben illegális hulladék halmozódott fel, és előfordult, hogy esetenként „átmeneti szállónak” használták azokat. A jelenlegi állapotok már méltatlanok, hiszen a nagy forgalmú terület környezetében általános iskola, bevásárló központ, városi autóbusz-állomás, sportpálya, társasházak és lakóházak találhatók.
A munkálatok kezdetével a városlakók azt érzékelhetik, hogy mennyire eltökélt az önkormányzat a fejlesztés megvalósítását illetően.

csarnokbelső
Fotó: Bartók Bence

Új közösségi tér épül


Az önkormányzat európai uniós támogatással, a barnamezős területek rehabilitációját biztosító projektjének részeként a Lini István tér teljes megújítását tűzte ki célul. A beruházás során fejlesztik többek között a közműveket; új csapadékvízcsatornát, tér- és díszkivilágítást építenek ki; járdákat, parkolókat létesítenek; az ebtartók örömére pedig egy új kutyafuttatót alakítanak ki; valamint a zöldfelületeken intenzív növényesítést végeznek. A közel egy hektáron multifunkciós sportpálya, műfüves pálya, extrém sportpark, kültéri asztalitenisz asztalok, lábteniszpálya, interaktív sporteszközök, és egy vadonatúj futókör várja majd a városlakókat, a sportolni vágyókat és az extrém sportolókat.

Lini tér látványterve

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk