https://kolorline.hu/Kazincbarcikai Rendőrkapitányság- Közlekedési helyzetjelentés

Kazincbarcikai Rendőrkapitányság- Közlekedési helyzetjelentés

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az elmúlt időszakban a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság illetékességi területén az alábbi ittas járművezetőkkel szemben indult eljárás, valamint a lenti közlekedési balesetek helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Szuhakállóban segédmotorkerékpár vezetője, Kazincbarcikán, illetve Dédestapolcsányban személygépkocsi vezetője úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott. A járművezetőkkel szemben alkalmazott alkoholteszter minden esetben pozitív értéket mutatott. A helyszínen mindegyikük vezetői engedélyét elvették, előállításukat követően megkezdődött gyanúsítottként való kihallgatásuk.

Közlekedési balesetek Kazincbarcikán és Sajószentpéteren

Egy személygépkocsi vezetője, Kazincbarcika, Szent Flórián tér 4. szám mellett található parkolóból történő figyelmetlen hátramenet végrehajtása közben nekiütközött az úttest szélén várakozó gépjárműnek. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, a járművekben anyagi kár keletkezett.

Ugyancsak Kazincbarcikán, az Egressy Béni úton történt az a baleset, melynek során egy személygépkocsi vezetője, parkolóhely megközelítése közben, hátramenetben nekiütközött a mögötte megálló gépjárműnek. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, a járművekben anyagi kár keletkezett.

Sajószentpéteren, a Penny Market parkolójából történő elindulás során egy személygépkocsi vezetője nem biztosított elsőbbséget az elsőbbségadás kötelező jelzőtábla ellenére, a védett útvonalon közlekedő gépjármű részére. A vétlen gépjármű vezetője az ütközés elkerülése érdekében az út mellett található vízelvezető árokba hajtott. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, a járműben anyagi kár keletkezett.

 

További híreink

Országgyűlési választás 2026 – A legfontosabb tudnivalók 

Dátum: 2026. ápr 10. 18:42

Április 12-én országgyűlési választások lesznek Magyarországon. 1990 óta ez lesz a tizedik alkalom, hogy dönthetünk arról, kik vezessék az országot. Összegyűjtöttük a választás lebonyolításával kapcsolatos legfontosabb információkat.

Bike Jam — csokikupával versenyeztek a bringások a kazincbarcikai Bike Parkban

Dátum: 2026. ápr 09. 20:16

Önszerveződő kerékpáros eseményt tartottak április elején a kazincbarcikai Bike Parkban. A fiatal bringások egy úgynevezett „csokikupa” keretében mérhették össze tudásukat, ahol a nevezési díj mindössze egy tábla csokoládé volt.

A költészet napi programkötet újrakötve – Versnap mindenkinek

Dátum: 2026. ápr 08. 14:46

Az új hagyomány folytatódik. Kazincbarcika költészet napi összetett reform ünnepe idén is, mondhatni a teljes városban kínál élményt Kolorcity bármely lakójának. A programkötet megújulva, sőt bővülve április 10-én (pénteken) várja a szavak szerelmeseit: gazdára váró könyvek, szavaló QR-kódok, daloló ifjú tehetségek bukkanak fel a város több pontján. Verssel is vehetők a kávék és más finomságok hat vendéglátóhelyen. Az ünnepi koszorúzást pedig ismét egy verbális térbál előzi meg.

Adóbefizetési határidő közeleg – április 15-ig kell teljesíteni

Dátum: 2026. ápr 07. 08:00

Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete februári döntése alapján április 15-e a helyi adók első befizetési határideje. Eddig az időpontig késedelmi pótlék nélkül teljesíthető az építményadó, a kommunális adó és a településkép-védelmi adó első részlete, míg a zöldfelület-védelmi adót április 15-ig egy összegben kell megfizetni.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk