https://kolorline.hu/Új arculatra vált a kazincbarcikai futballcsapat

Új arculatra vált a kazincbarcikai futballcsapat

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A kazincbarcikai labdarúgó klubnál elindult változások az idén kezdenek látványosak lenni. A megújulási folyamat részeként a tervek szerint a következő szezonban a hazai pályájuk már Kazincbarcikán lesz, korszerű körülmények között tudják kiszolgálni a szurkolókat.

– Nyártól a csapataink elhelyezési körülményei jelentősen javulnak, a teljesítmény-méréshez, rehabilitációhoz, szakmai munkához új digitális alapon működő eszközöket, szoftvereket használunk és tervezünk még beszerezni. A felnőtt csapatnál az új edzői stáb érkezésével fiatalos lendülettel indult el a szakmai munka, míg az utánpótlás képzésben is vannak változások, rendezett körülmények között egy megújuló képzési rendszerben dolgoznak a fiatalok – tudtuk meg Wächter Balázstól, a társaság ügyvezetőjétől.
A megújulást, az innovációra való törekvést a klub meghatározó támogatója az önkormányzat is felismerte, így felmerült az igény, hogy a mezszponzoráción túl a város modern arculati elemei intenzívebben is megjelenjenek a csapat életében. Ezért a jövőben a labdarúgó csapataink Kolorcity Kazincbarcika SC néven indulnak minden bajnokságban, így ezáltal az országban is egyre ismertebbé válhat Kazincbarcika fiatalos arculata.

új logó

– Ha már változás, akkor elindítottuk a klub arculati elemeinek megújítását. Ennek meghatározó eleme egy korszerűbb, a városmárkára is utaló logó kialakítása. Bízunk benne, hogy a jövőben ezek a változások az eredményességben is megjelennek, amely ráirányítja a figyelmet a helyi labdarúgásra, és akár nézőként, vagy utánpótlás játékosként, de egyre többen tartoznak majd klubunkhoz – mondta el az ügyvezető.

 

További híreink

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 14. 08:29

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.

KolorTV élőben

Programajánló

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk