https://kolorline.hu/Kézműves táborban alkottak a gyermekek

Kézműves táborban alkottak a gyermekek

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Véget ért az első Kolor Kölyök tábor. A kézműves táborban több, mint 40 gyermek vett részt, június 22-e és 26-a között. Már csak néhány szabad hely maradt a Barcika Art Kft. idén nyárra tervezett napközis jellegű táboraira. A színjátszó, a szabadidős és a sporttáborokba még van lehetőség jelentkezni.

A kézműves foglalkozások célja, hogy a gyermekek egy kreatív és alkotó közösség tagjaivá váljanak, melyben a közös munka fejleszti a gondolkodást, a kommunikációt és színesíti a fantáziájukat.


Fotók: Bartók Bence

A tábor ideje alatt a gyerekek karkötőt alkottak makramé fonással, decoupage tárolót, szülinaptárt, tűnemezelt figurákat és az öko műhelyben pomponnal díszített üvegeket készítettek a táborozók. A kézművesség mellett sok játékon, szellemi vetélkedőn, érzékenyítő foglalkozáson, mozin és ki-mit tudon is részt vehettek a táborozók.

Már csak néhány szabad hely maradt az idén nyárra tervezett napközis jellegű táborokon. A kézműves és az élménytábor ugyan már teltházas, ám a színjátszó, a szabadidős és a sporttáborokba még van lehetőség jelentkezni. A táborokról bővebb információt itt találnak.

 

További híreink

Sisi és a gobelinek – interaktív délután a könyvtárban

Dátum: 2026. ápr 26. 14:00

Interaktív foglalkozást tartott a Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Köre április 22-én az Egressy Béni Városi Könyvtárban. A programon Erzsébet királyné, Sisi életét idézték meg, miközben a résztvevők a témához kapcsolódó gobelineket is megismerhették.

Ovicsalogató Kazincbarcikán – Közeleg az óvodai beiratkozás 

Dátum: 2026. ápr 26. 08:00

Közeledik az óvodai beiratkozás időpontja. A Kazincbarcikai Összevont Óvodák városi intézményeibe idén április 27-én és 28-án lehet beíratni az óvodaköteles gyermekeket. A felkészülést április 20-án nyílt nappal segítették: a leendő ovisok és szüleik betekinthettek az intézmények mindennapjaiba.

Pontyokkal gazdagodtak a barcikai tavak

Dátum: 2026. ápr 25. 20:00

Sikeresen lezajlott a tavaszi haltelepítés Kazincbarcika horgászvizein: a Barcika Park Nonprofit Kft. összesen 1700 kilogramm háromnyaras pontyot helyezett ki a város tavaiba.

A Diákolimpia döntőjébe jutott a Pollack röplabdacsapata

Dátum: 2026. ápr 25. 18:56

A Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola fiú röplabdacsapata első helyen végzett a Diákolimpia IV. korcsoportos országos elődöntőjén, így kivívta a részvételt az országos döntőbe.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Egressy Béni Művelődési Központ

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk