https://kolorline.hu/Kolorcity Kazincbarcika SC – Első nyári igazolás

Kolorcity Kazincbarcika SC – Első nyári igazolás

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Dávid Zoltán Gergő július első napjától a Kolorcity Kazincbarcika SC csapatának tagja. A mindössze 17 éves védő fiatal kora ellenére is dicséretreméltó sportsikereket tudhat maga mögött.

A játékos tíz éven keresztül Békéscsaba korosztályos csapatainál nevelkedett. U14-ben az első osztályú gárda alapemberének számított, itt a 2015/16-os bajnokság minden mérkőzésén pályára lépett. A következő bajnoki szezonban az U17 másodosztályú csapatában szerepelt legtöbbet, de az U16-os mérkőzéseken is több alkalommal bizonyíthatott. Dávid Zoltán 2018. augusztus 28-án töltötte be tizenhatodik életévet, így a hatályos szabályok értemében másnap már debütálhatott is az NBII mezőnyében a Békéscsaba Vasas elleni bajnokiján, melyet követően 2019 tavaszán már profi szerződést írt alá a klubnál. Mindemellett tagja volt annak az U17-es korosztályos válogatott keretének, ami kivívta az Európa Bajnokságon való szereplést, valamint több alkalommal kapott meghívót az utánpótlás válogatottak edzőtáboraiba. Dávid Zoltánnal kapcsolatban összeségében elmondhatjuk, hogy egy fiatal, de nagyon ambiciózus játékost szerződtetett a klub, aki tehetségével nemcsak a Kazincbarcika csapatából, hanem az NBII mezőnyéből is hamar kitünhet és esetében teljesen reális, hogy rövid időn belül akár magasabb osztályban bizonyítson.

Dávid Zoltán a következőképpen nyilatkozott klubunkhoz való igazolásáról: „Boér Gábor hívására jöttem Kazincbarcikára, hiszen vele már korábban is dolgozhattam együtt a Békéscsaba felnőtt csapatánál. A következő szezonban egyértelműen az a célom, hogy minél többet játsszak és hogy fiatalon beverekedjem magam a kezdőcsapatba."

Forrás: kbsc.hu

További híreink

Surányis diákok Erasmus+ programmal a Vajdaságba készülnek

Dátum: 2026. márc 20. 12:11

Az Ózdi Szakképzési Centrum Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 16 tanulója kap lehetőséget arra, hogy az Erasmus+ rövid futamidejű mobilitási program keretében 21 napos szakmai gyakorlaton vegyen részt Szerbiában, Ada városában. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

Felhatalmazást adott a testület mintegy 800 millió forintos támogatási igény benyújtására

Dátum: 2026. márc 19. 16:07

Március 18-án tartotta ülését Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete, ahol több napirendi pont mellett egy majd’ 800 millió forintot érintő támogatási igény benyújtásáról is döntöttek. A testületi ülés elején Kaló Attila letette esküjét, majd átvette megbízólevelét, ezzel hivatalosan is megkezdte képviselői munkáját.

„A lelkünkben már Kazincbarcikához tartozunk” – Korda György és Balázs Klári a város fejlődéséről

Dátum: 2026. márc 19. 10:50

Nem mindennapi pillanatnak lehettek tanúi a Városmarketing Gyémántdíj idei díjátadójának résztvevői Budapesten: a színpadon Kazincbarcika egyik legsikeresebb pályázatához kapcsolódva Korda György és Balázs Klári is megszólalt. A legendás művészpáros személyesen vett részt az eseményen, amelyen a város 17 gyémántdíjat nyert, és elnyerte „A marketing kisvárosi nagykövete” címet is.

Rendkívüli testületi ülés Kazincbarcikán – fejlesztések, közbeszerzések és ingatlanügyek is napirenden

Dátum: 2026. márc 17. 07:03

Rendkívüli ülést tart Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete március 18-án. A napirendi pontok között fejlesztéseket érintő közbeszerzések, villamosenergia-beszerzés, intézményi beszámoló, sportfejlesztési program módosítása és több ingatlannal kapcsolatos kérdés is szerepel. A részletekről a városvezetés a KolorMédia kérdésére adott tájékoztatást.

KolorTV élőben

Programajánló

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk