https://kolorline.hu/Látványos szakaszához érkezett a felújítás

Látványos szakaszához érkezett a felújítás

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Jó ütemben halad a ravatalozó épületének felújítása a városi temetőben. Az elmúlt időszakban elkészült az épület új tetőszerkezete, valamint a fedett, nyitott előtér munkálatai is folyamatban vannak.

A kivitelező cég szakemberei a ravatalozó épültének külső és belső vakolási munkálatait végzik, valamint az átvilágító ablakok ablakkereteit helyezik be. Ezzel párhuzamosan folyamatosan haladnak a villamossági kivitelezések, valamint a nyílászárók beszerelése is zajlik. A ravatalozó épületének burkolása is hamarosan megkezdődik, illetve a harangtorony is heteken belül elkészül.
A kivitelező cég vezetője a Kolorline érdeklődésére elmondta, hogy  a ravatalozóhoz kapcsolódva a régi teraszt már elbontották, helyette egy jóval nagyobb fedett nyitott előteret alakítanak ki, aminek a tetejébe úgynevezett átvilágító ablakok kapnak helyet.

temető
Fotók: Bodó József

A munkálatok várhatóan október végére fejeződnek be, így várhatóan a mindenszentek ünnepére és a halottak napjára egy korszerű, megújult épületegyüttes környezetében emlékezhetnek szeretteikre a temetőbe látogatók.
A beruházás időszakában a temető területe munkaterületté vált, így ez fokozottan érinti a gyalogos és a gépkocsiforgalmat egyaránt. A munkafolyamatok a személyautóval való be-, illetve kihajtás jelentős mértékű korlátozását teszik szükségessé, bizonyos ciklusokban pedig a teljes tiltását. Az autós forgalom teljes beszüntetését a balesetek elkerülése indokolja, ez esetben a mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkezőket sem engedik be a temető területére.

temető

Kazincbarcika Város Önkormányzata és a kivitelező cég a szertartásokra érkezők szíves türelmét és megértését kéri a munkálatok befejezéséig.

 

További híreink

Országgyűlési választás 2026 – A legfontosabb tudnivalók 

Dátum: 2026. ápr 10. 18:42

Április 12-én országgyűlési választások lesznek Magyarországon. 1990 óta ez lesz a tizedik alkalom, hogy dönthetünk arról, kik vezessék az országot. Összegyűjtöttük a választás lebonyolításával kapcsolatos legfontosabb információkat.

Bike Jam — csokikupával versenyeztek a bringások a kazincbarcikai Bike Parkban

Dátum: 2026. ápr 09. 20:16

Önszerveződő kerékpáros eseményt tartottak április elején a kazincbarcikai Bike Parkban. A fiatal bringások egy úgynevezett „csokikupa” keretében mérhették össze tudásukat, ahol a nevezési díj mindössze egy tábla csokoládé volt.

A költészet napi programkötet újrakötve – Versnap mindenkinek

Dátum: 2026. ápr 08. 14:46

Az új hagyomány folytatódik. Kazincbarcika költészet napi összetett reform ünnepe idén is, mondhatni a teljes városban kínál élményt Kolorcity bármely lakójának. A programkötet megújulva, sőt bővülve április 10-én (pénteken) várja a szavak szerelmeseit: gazdára váró könyvek, szavaló QR-kódok, daloló ifjú tehetségek bukkanak fel a város több pontján. Verssel is vehetők a kávék és más finomságok hat vendéglátóhelyen. Az ünnepi koszorúzást pedig ismét egy verbális térbál előzi meg.

Adóbefizetési határidő közeleg – április 15-ig kell teljesíteni

Dátum: 2026. ápr 07. 08:00

Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete februári döntése alapján április 15-e a helyi adók első befizetési határideje. Eddig az időpontig késedelmi pótlék nélkül teljesíthető az építményadó, a kommunális adó és a településkép-védelmi adó első részlete, míg a zöldfelület-védelmi adót április 15-ig egy összegben kell megfizetni.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk