https://kolorline.hu/Ismét elkezdődik az úszásoktatás

Ismét elkezdődik az úszásoktatás

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Újraindul a koronavírus-járvány miatt a Kazincbarcikai Fedett Uszodában kora tavasszal félbeszakadt úszásoktatás. Az általános, valamint az intenzív úszásoktatásra két turnusban lehet jelentkezni. Az edzésekre 5-10 éves gyermekeket várnak. Az általános úszótanfolyamot azoknak a gyerekeknek ajánlják, akik most ismerkednek a sport alapjaival.

– A kisebb gyerekek vízhez való szoktatása problémamentesebb, ugyanis sokkal bátrabbak, kisebb a félelem érzetük és gyorsabban alkalmazkodnak a körülményekhez. Az egészségmegőrzésben óriási szerepe van, mert a rendszeres úszásnak köszönhetően kiküszöbölhető a rossz testtartás, vagy a gerincferdülés kialakulása. Az immunerősítő hatását szintén kiemelném, hiszen a gyermek az edzések alkalmával folyamatosan szokik hozzá olyan tényezőkhöz, melyek javítják a fizikai állóképességét. Asztmás fiataloknak kifejezetten ajánlott ez a sport, mert az úszás kényszerít a legprecízebb légzésszabályozásra. A meghatározott időnkénti lélegzetvétel erősíti a légző izmokat, mely a légzőszervi betegségben szenvedőknél bír nagy jelentőséggel. Az első turnust július 17-én indítjuk, kezdők és haladók számára. A bérletek tíz alkalomra szólnak. Szeretném hangsúlyozni, hogy az úszás oktatás első turnusára a márciusban megvásárolt bérletek érvényesek és továbbra is tíz alkalom igénybevételére jogosítja tulajdonosaikat – tájékoztatott Orosz Alexandra, a Kazincbarcikai Fedett Uszoda oktatója.

Úszásoktatás időpontjai:

1.turnus

Tanfolyam kezdete: július 17.
Helyszín: Kazincbarcikai Fedett Uszoda
kezdők: 10:00-11:30
haladók: 12:30-14:00
Ár: 10 000 Ft / 10 alkalom
5- 10 éves korosztály számára
Első tanfolyam alkalmai
július: 17.,20.,22.,24.,27.
A márciusban megvásárolt bérletek ismét tíz alkalomra érvényesek.

2.turnus

Tanfolyam kezdete: július 29.
Helyszín: Kazincbarcikai Fedett Uszoda
kezdők: 10:00-11:30
haladók: 12:30-14:00
Ár: 10 000 Ft / 10 alkalom
5- 10 éves korosztály számára

Első tanfolyam alkalmai
július: 29.,31.,
augusztus: 03.,05.,07.


Intenzív úszásoktatás időpontjai:

1.turnus

Tanfolyam kezdete: július 20.
Helyszín: Kazincbarcikai Fedett Uszoda
Minden nap: 08:00-09:30
Ár: 13 000 Ft / 10 alkalom
5- 10 éves korosztály számára

Első tanfolyam alkalmai
 július: 20., 21., 22.,23.,24.,

2.turnus

Tanfolyam kezdete: augusztus 3.
Helyszín: Kazincbarcikai Fedett Uszoda
Minden nap: 08:00-09:30
Ár: 13 000 Ft / 10 alkalom
5- 10 éves korosztály számára

Második tanfolyam alkalmai
augusztus: 03.,04.,05.,06.,07.

Az tanfolyamokra Orosz Alexandra oktatónál lehet jelentkezni az alábbi elérhetőségeken:
e-mail: orosz.alexandra@barcikaart.hu
Telefon:  06-30/412 - 6850

 

További híreink

Beavatkozásra volt szükség a Csónakázó-tónál a tartós aszály miatt

Dátum: 2026. aug 30. 10:37

A Csónakázó-tó zöldes vize és az augusztusban tapasztalt kisebb mértékű halpusztulás több kérdést is felvetett az elmúlt időszakban. A problémák hátterében a tartós csapadékhiány áll: a Tardona-patakból megszűnt a tó természetes vízutánpótlása és átöblítése. A Barcika Park Nonprofit Kft. augusztus elején megkezdte a szükséges beavatkozásokat, amelyek eredményeként a halpusztulás megszűnt.

Év végéig biztosított a városi piac működése – eladná az épületet a tulajdonos

Dátum: 2026. aug 28. 11:10

December 31-ig biztosított a Kazincbarcikai Városi Piac működése, azt követően azonban egyelőre bizonytalan a csarnok sorsa. A magántulajdonban lévő piac működtetése évek óta veszteséges, ezért tulajdonosa értékesíteni szeretné az épületet, és az üzemeltetést sem kívánja folytatni. Az önkormányzat támogatást ajánlott a működés fenntartásához, és továbbra is keresi annak lehetőségét, hogyan maradhat meg hosszú távon a piaci árusítás Kazincbarcikán.

Még marad a nyárból: öt új dallal folytatódik a Vízijáték-show

Dátum: 2026. aug 26. 14:19

Lassan véget ér a nyár, a kazincbarcikai Vízijáték-show azonban még nem búcsúzik. A főtér egyik legnépszerűbb esti programja augusztus 28. és szeptember 6. között minden nap várja a közönséget, ezt követően pedig – amíg az időjárás engedi – pénteken, szombaton és vasárnap folytatódnak a zenés, fényekkel kísért vízi show-k. A repertoár is megújul: augusztus végén öt új dal kerül a programba.

Új tanév, új kihívások – felkészülten várják a gyerekeket Kazincbarcika iskoláiban

Dátum: 2026. aug 26. 13:00

Kazincbarcikán a tankerület által fenntartott intézményekben több mint 2400 diák kezdi meg a 2026/2027-es tanévet. A nyári karbantartások mellett szakmai és gyermekközpontú változásokra is készültek az iskolákban: átalakul a kompetenciamérés rendszere, folytatódnak a nyelvi fejlesztések, a Kazinczy Tagiskolában pedig új koncepciót kap a sportiskolai tehetséggondozás. Kazincbarcika önkormányzata idén is tanszercsomagokkal segíti az általános iskolások tanévkezdését.

KolorTV élőben

Programajánló

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk