https://kolorline.hu/A Tour de Hongrie szervezőinek közleménye

A Tour de Hongrie szervezőinek közleménye

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Nagy erőkkel zajlanak az augusztus 29-én rajtoló, ötnapos 41. Tour de Hongrie előkészületei, a várakozások szerint a nemzeti körverseny történetének eddigi legerősebb mezőnyét láthatjuk majd Magyarországon. Ugyanakkor az egész világot érintő koronavírus-járvány miatt a Tour de Hongrie szervezői minden eshetőségre felkészülnek.

„Normális körülmények között zajló versenyt tervezünk, de fel kell készülnünk olyan eshetőségre is, hogy korlátozó intézkedések közepette kell dolgoznunk – mondta Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője. – A szervezők alapvetően két területre osztják a járvány miatt esetleg szükségessé váló biztonsági intézkedéseket, egyrészt a versenyzőket, kísérőket, szervezőket és a médiát érintő intézkedésekre, illetve a nézőkre vonatkozó eseti szabályokra.”

Fókuszban a televíziós közvetítések

A főszervező leszögezte: tekintettel a Magyar Körversenyt övező kiemelkedő nemzetközi érdeklődésre (az esemény már tavaly is több milliós nézettséget ért el a világ 198 országában, Magyarországon az M4Sport közvetített minden szakaszról, ebben az évben pedig már a legmagasabb osztályba tartozó, World Tour-csapatok is rajthoz állnak) a szervezők elsősorban a média kiszolgálására, az élő televíziós közvetítés minél magasabb szinten történő gyártására koncentrálnak.
A Tour de Hongrie azon kevés sportesemény közé tartozik, amelyet úgy láthatnak a nézők az egyes helyszíneken, hogy mindeközben ez semmilyen egészségügyi kockázattal nem jár – hiszen a városokon, településeken áthaladó mezőny és az út mellett, több kilométer hosszan tartózkodó, egymástól távolságot tartó nézők semmivel sem jelenetnek nagyobb kockázatot, mint a mindennapi élet az utakon, köztereken.

Ha szükséges, nézők nélkül

Az egyes, kiemelt szurkolói figyelemre számot tartó helyszínek, mint például a rajt és célterületek, egyes szurkolói pontok szükséges esetben elzárhatóak a nézők elől. A szervező Vuelta Sportiroda munkatársai dolgoznak a nézőket is érintő megoldásokon, mint például egyes nézői területek vagy hegyi szakaszok lezárása, amelyeket szükség esetén életbe léptethetnek.
A versenyt kísérő orvosi, mentős stáb mellett külön hangsúlyt kapnak a járványügyi intézkedések. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) ezzel kapcsolatos ajánlásai és elvárásai alapján kijelölésre került egy „COVID-19 koordinátor” is, akinek a feladata többek között ellenőrizni, hogy a szervezők és a résztvevők betartják-e az előírásokat. Természeten speciális oktatásra is sor kerül, a képzés során a több száz fős szervező csapat minden tagja megismeri azokat az eljárásokat, szabályokat, amelyeket be kell tartania a verseny során.

Minden szükséges intézkedést megteszünk

A szervezők csökkentik a lehetőséget a csapatok közvetlen találkozására – a versenyt kivéve természetesen. A csapatokat (a sportolókat és kísérőiket) és az egyes szervezői csoportokat is úgynevezett „buborékban” fogják végig kísérni a Magyarországi tartózkodásuk során. Minden csapat önállóan kerül elszállásolására – vagy kisebb panziókban, vagy olyan hotelekben, ahol megoldható, hogy szintenként és/vagy épületszárnyanként megoldható legyen az elkülönítésük. Csak száz százalékban egészséges személyek vehetnek részt a Tour de Hongrie-n, akár résztvevőként, akár szervezőként, és a szervezők feladata az is, hogy megvédjék őket a esetleges fertőzésektől.
A szervezők előzetes tervei alapján, járványügyi szempontból, a fenti szabályokat betartva, a Tour de Hongrie mezőnye és a verseny környezete lesz a legbiztonságosabb terület Európában augusztus 29. és szeptember 2. között.

A verseny biztonságát növelő intézkedések – összhangban a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség járványügyi szabályaival

Verseny előtti intézkedések

 

  • COVID-19 koordinátor kerül kijelölésre, aki speciálisan a Tour de Hongrie-ra kidolgozott kockázatmenedzselési terv alapján végzi a munkáját
  • Csapatok „buborékban” kezelése a szállásokon és a rendezvény alatt
  • A csapatok tagjai közvetlenül, csak tesztelt és ellenőrzött személyekkel érintkezhetnek, mindenki mással csak megfelelő távolságból vagy maszk viselése mellett
  • A Tour de Hongrie-ra indulás, utazás előtti öt napon keresztül folyamatos egészségügyi ellenőrzés szükséges az összes csapattag számára, ide értve a teljes személyzetet a versenyzőkkel együtt, az utazás feltétele továbbá minimum egy negatív teszteredmény (PCR-teszt) három nappal az indulás előtt
  • A külföldről érkező nemzetközi versenybírókra és más hivatalos személyekre (például a sajtó és tv-stábok tagjai) a csapatokkal megegyező egészségügyi ellenőrzési és tesztelési szabályok vonatkoznak
  • Folyamatos kapcsolattartás a magyar egészségügyi szervekkel
  • COVID-doktor kijelölése a versenyre (szükséges védőfelszerelésekkel és eszközökkel felszerelt, a betegség diagnosztizálásában jártas személy)
  • Minden résztvevő személy (szervező és sportoló) informálása a személyes higiéniáról
  • Minden résztvevő személy (szervező és sportoló) egyéni védőeszközökkel ellátása abban az esetben, ha a távolságtartás nem megoldható
  • Közösségi terekben a fizikai távolságtartás biztosítása

 

Verseny alatti intézkedések

 

  • Minden nap egészségi állapot ellenőrzési kérdőívet töltenek ki a versenyzők (ezt a COVID-19 koordinátor részére eljuttatják)
  • A COVID-19 kockázat menedzselési terv szerint kialakított akkreditációs terület
  • Amennyiben az akkor érvényes hazai szabályok ezt szükségessé teszik, a rajt- és célterületeken a nézőszám limitálása
  • Nézők nem érintkezhetnek a sportolókkal
  • Közösségi terek rendszeres takarítása, fertőtlenítése
  • Külön útvonalak biztosítása a média, a szervezők, illetve a VIP területeire
  • Frissítő zónákban a nézők jelenléte nem engedélyezett
  • COVID-19 tesztelési lehetőség biztosítása az esemény alatt
  • COVID-19 gyanús esetek kezelése
  • Koordináció a helyi egészségügyi szervekkel
  • Steril maszk biztosítása a beteg emberek részére
  • Egyéni védőeszközök biztosítása az egészségügyi szakemberek részére
  • Eljárási rend biztosítása (szabályzat alapján)

 

Verseny utáni intézkedések (szakaszok utáni)

 

  • Díjátadó ceremónia átalakítása
  • A színpadon másfél méteres blokkok jelölése a távolságtartás megkönnyítése érdekében
  • Fotósok, operatőrök számának limitálása a díjátadó területen, a hazai szabályozáshoz igazodva
  • A díjátadó területén a szurkolók számának limitálása, megfelelően távol tartása
  • Doppingellenőrzési eljárás adaptálása Nemzetközi Kerékpáros szövetség javaslata alapján

 

Forrás:tourdehongrie.hu

Fotó: Kovács Loretta/Kolorline archív

 

További híreink

Csökkenő bűnözés, új kihívások: így alakult Kazincbarcika közbiztonsága 2025-ben

Dátum: 2026. jún 29. 20:16

Kazincbarcikán tavaly tovább javult a közbiztonság helyzete: csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, javult a felderítési eredményesség, és kevesebb közterületi bűncselekményt regisztráltak. Eközben azonban új kihívások is egyre nagyobb feladatot jelentenek a rendőrség számára, az online csalásoktól kezdve a más településekről érkező elkövetőkön át egészen a nagy teljesítményű elektromos rollerek megjelenéséig.

Új szórakoztató élményelemekkel várja a gyerekeket a Vízi Komplexum

Dátum: 2026. jún 28. 09:25

Június 27-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexum még többféle élményt kínáló helyszínné vált a látogató gyerekek számára. Vízi akadálypályával és elektromos vízi dodzsemekkel bővült az igénybe vehető szórakozási formák köre. Ezek a játékok ráadásul egész évben elérhetők.

Gyorsan fogynak a helyek – javában zajlik a nyári táborok szezonja Kazincbarcikán

Dátum: 2026. jún 27. 22:46

A nyári szünet első hete után már jól látszik: idén is óriási az érdeklődés a kazincbarcikai táborok iránt. A Gyermekek Háza–Kézművesház első turnusa már lezárult, több népszerű program pedig hetekkel ezelőtt betelt. Aki azonban még keres nyári elfoglaltságot gyermekének, több sport- és vízi táborba továbbra is jelentkezhet.

Évadzáró kézilabdaünnep - Családi délutánt rendezett a Szalézi Diáksport Egyesület

Dátum: 2026. jún 27. 22:02

Közös délutánnal zárták le a 2025/2026-os szezont a Szalézi Diáksport Egyesület kézilabdázói június 26-án, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium udvarán. Az egyesület közösségének tagjai visszatekintettek a közelmúltban véget ért kézilabdaszezon eredményeire, elismerték sportolóik és edzőik egész éves munkáját, valamint ismertették a következő szezon terveit. 

KolorTV élőben

Programajánló

KolorFund 2026 — vállalkozói konzultáció

Mezey István Művészeti Központ

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk