https://kolorline.hu/Jó egészséget Etelka néni!

Jó egészséget Etelka néni!

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte Klimon István alpolgármester és Pásztor László önkormányzati képviselő Veres Jánosné Etelka nénit július 28-án. Egy nagy csokor virág kíséretében adták át a miniszterelnök oklevelét, mely az ünnepelt 90. életévéről tanúskodik.

Etelka nénire korán talált rá a szerelem és 16 éves korában hozzá is ment szíve választottjához. Egy évre rá született meg első fiúgyermekük, akit még két lány egy és még egy fiú követett. Jobb munkalehetőség reményében 1960-ban költözött a család Kazincbarcikára. Aktív éveiben a BVK szállóban és a vízműnél dolgozott férjével. A négy gyermeke hat unokával és és hat dédunokával ajándékozta meg Etelka nénit. 

Fotók: Bartók Alexandra

Az ideje nagy részét régebben olvasással és keresztrejtvények megoldásával töltötte, ezt azonban mára a pihenés és a televíziónézés váltotta fel. Aktív résztvevője maradt életének viszont a lánya is, aki segíti mindennapjait, bár Etelka néni igazán jó egészségi állapotnak örvend.

Az alpolgármester és a képviselő jó egészséget és még hosszú életet kívánt, majd Etelka néni lelkére kötötte, hogy öt év múlva újra találkoznak. 

 

 

További híreink

Az Építők útján folytatódik a kátyúzás

Dátum: 2026. jún 11. 13:55

A szakemberek már az utolsó belvárosi, főbb közlekedési útvonalon javítják a hibákat Kazincbarcikán. A munkálatok az Építők útján várhatóan jövő héten fejeződnek be, ezt követően a kisebb, pontszerű hibák megszüntetésére kerül sor.

Ideiglenes útlezárás lesz a Mozgásév–Hullámrajt sportrendezvény idején Kazincbarcikán

Dátum: 2026. jún 11. 13:35

Kazincbarcikán 2026. június 13-án, szombaton rendezik meg a Mozgásév–Hullámrajt elnevezésű szabadidős sportrendezvényt, amely több száz résztvevőt vonzhat a városba. A program biztonságos lebonyolítása érdekében a szervezők ideiglenes forgalomkorlátozást vezetnek be a környéken.

Erdei Zsolt tartott edzést a Don Bosco iskola diákjainak

Dátum: 2026. jún 10. 15:00

Erdei Zsolt világbajnok ökölvívó tartott edzést június 9-én a Don Bosco iskola udvarán. A diákok közösen mozoghattak a legendás sportolóval, aki a boksz alapjai mellett a kitartásról, a fegyelemről és a sport nevelő erejéről is beszélt.

Nő a létszám, érkeznek az eredmények – eredményes szezont zárt a Delfin Klub

Dátum: 2026. jún 10. 09:37

Az új Vízi Komplexumba költözés óta folyamatosan nő a KSK Delfin Vízisport Klub taglétszáma, miközben az egyesület sportolói egyre eredményesebben szerepelnek a versenyeken. A KolorTV Háttér című műsorában Halász Béla, a klub elnöke az elmúlt szezon tapasztalatairól, a nyári tervekről és a klubot érintő, időközben lezárult vizsgálatról is beszélt.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk