https://kolorline.hu/Edzőtáborban alapoznak a delfinek

Edzőtáborban alapoznak a delfinek

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Edzőtábort tart a héten a Delfin Vízisport Klub a Kazincbarcikai Fedett Uszodában. A 26 fő között vannak olyanok, akik már mérkőzéseket is játszottak a delfin színeiben, de vannak olyanok is, akik most ismerkednek a vízilabda alapjaival.

Az edzőtáborban napi kétszer edzenek a gyerekek, délelőtt főként úszó és labdás technikai edzéseket, délután pedig játékot tartanak az edzők. A vizes foglalkozásokon kívül a gyerekek videók segítségével a játék szabályait is elsajátítják.

Az edzőtábor jó alkalom arra, hogy az utánpótlás korú gyerekek felkészüljenek és jó alapokat kapjanak az ősszel induló versenyekre, valamint a már korábban megszerzett tudásukat szinten tudják tartani.

 

További híreink

A fény megőrzött emlékei – Megnyílt Bandzsók István kiállítása a GinGinben

Dátum: 2026. márc 20. 14:46

A kazincbarcikai képzőművész fotóiból nyílt kiállítás a Mezey István Művészeti Központ kávézójában március 17-én. Bandzsók István „A fény emlékei” című tárlatát telt ház fogadta, a programot Kardos-Horváth Janó zenei produkciója színesítette. Az este nem egy szimpla kiállításmegnyitó volt, sokkal inkább találkozás: fotók, zene és közösség egy térben.

Surányis diákok Erasmus+ programmal a Vajdaságba készülnek

Dátum: 2026. márc 20. 12:11

Az Ózdi Szakképzési Centrum Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 16 tanulója kap lehetőséget arra, hogy az Erasmus+ rövid futamidejű mobilitási program keretében 21 napos szakmai gyakorlaton vegyen részt Szerbiában, Ada városában. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

Felhatalmazást adott a testület mintegy 800 millió forintos támogatási igény benyújtására

Dátum: 2026. márc 19. 16:07

Március 18-án tartotta ülését Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete, ahol több napirendi pont mellett egy majd’ 800 millió forintot érintő támogatási igény benyújtásáról is döntöttek. A testületi ülés elején Kaló Attila letette esküjét, majd átvette megbízólevelét, ezzel hivatalosan is megkezdte képviselői munkáját.

„A lelkünkben már Kazincbarcikához tartozunk” – Korda György és Balázs Klári a város fejlődéséről

Dátum: 2026. márc 19. 10:50

Nem mindennapi pillanatnak lehettek tanúi a Városmarketing Gyémántdíj idei díjátadójának résztvevői Budapesten: a színpadon Kazincbarcika egyik legsikeresebb pályázatához kapcsolódva Korda György és Balázs Klári is megszólalt. A legendás művészpáros személyesen vett részt az eseményen, amelyen a város 17 gyémántdíjat nyert, és elnyerte „A marketing kisvárosi nagykövete” címet is.

KolorTV élőben

Programajánló

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk