https://kolorline.hu/Húsz kilométeres bringapark épül Kazincbarcikán

Húsz kilométeres bringapark épül Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcika 2016-ban nyerte el a Kerékpárosbarát település címet. A városban épült több mint tíz kilométeres kerékpárút-rendszer kiépítésével jelenleg településünk szinte összes intézménye, sok munkahelye és kereskedelmi létesítménye biztonságosan megközelíthető kétkeréken is. Kazincbarcika Város Önkormányzata idén áprilisban pályázatot nyújtott be az Országos Bringapark Programra, mellyel már a természetközeli kerékpározást kedvelők igényeit is kielégítenék.

bringapark

A pályázat részeként egy single trail – egynyomvonalú – pálya kialakítását tervezik a környékbeli dombokon és a csatlakozó utakon.
Mint ismeretes három újabb szakasszal bővült a város kerékpárút-hálózata az elmúlt két évben. A Mátyás király és Egressy utakat összekötő Pollack Mihály úti ötszáz méter hosszúságú szakasz régi vágya volt a bicikliseknek. Szintén jelentős hiányosságot pótolt az Attila úti szakasz, amely az Építők útján már korábban megépült kerékpárutat kötötte össze a Tesco körforgalommal. Az új, 700 négyzetméteres vonal által a város bármely részéről kerékpárral könnyedén és biztonságosan megközelíthető a városrész, ahol több bevásárlóközpont is működik. A városrészben a kerékpárút mentén a legtöbb szakaszon a járda is megújult. Az alsóvárosi kerékpárút összekötő kapocs is lesz a környező településekkel, ugyanis a közeljövőben Kazincbarcikát Sajóivánkával és Vadnával összekötő kerékpárút ide csatlakozik majd be. Tavaly a kertvárosi városrész Tardonai úti szakaszát is sikerült bekapcsolni a kerékpáros vérkeringésbe. A Május 1. úti kereszteződéstől 1675 méteres szakasz épült, a párhuzamos járdák teljes megújításával. Ezzel gyakorlatilag a város egyik végéből – Hebolyától a 26-os útig – a másikig el lehet jutni kétkeréken.
– Az újabb pályázat alapvető célja, hogy a városunknak és vonzáskörzetének egy élménydús programot biztosítsunk a pályák megépítésével, de a távlati célok között szerepel a környező települések bevonásával egy összefüggő bringás bükki élménypark kialakítása is – tudtuk meg Szitka Péter polgármestertől.
A tervek szerint a várost határoló dombvonulaton – a Csónakázó-tó – Jószerencsét út – Nyárfa utca – Kis Bondor-dülő – Alacska felőli határ által körbefogott mintegy 1,4 km2-es területen hat darab, összesen 20 km-es, különböző hosszúságú és nehézségű pályát építenek ki.
– A Csónakázó-tó jelenleg is számos rendezvény helyszíne, a lakosok kedvelt pihenőhelye. Éppen ezért a single trek pálya kiinduló és érkezési pontjai itt lesznek elhelyezve – tájékoztatott a részletekről a Klimon István alpolgármester. Az induló bázisnál egy telepített automatikus, öntisztító, felügyeletet nem igénylő illemhely épül majd, valamint olyan okospad telepítését tervezik, amely többek között mobiltelefon-töltést biztosítana a felhasználók számára.
Az indítókapu mellett egy nagyméretű információs táblán látható lesz a teljes pálya átnézeti helyszínrajza, továbbá kialakítanak szervizoszlopot, ivókutat is, illetve 4 db kerékpártárolót, mely lehetőséget ad arra, hogy a látogatók biztonságosan elhelyezhessék a kerékpárjaikat.
A pihenésről és felfrissülésről a főbb csomópontokban pihenőpadokat rönkasztallal gondoskodnak majd, ahol szintén lesznek biciklitárolók. A pályán lévő mentési pontokat táblával jelzik.
A pálya vonalvezetése a természetes domborzati viszonyokhoz igazodik, a pályák rendezése során csak természetes anyagok (pl. kőzúzalék, fa) alkalmazhatók, ezért a balesetek elkerülés érdekében több szakaszon fakorlát és az úgynevezett Homokbánya route pályán a tervek szerint fahíd is biztosítja a biztonságos közlekedést.
A pályák közötti átjárás, az átkötő utakkal kerül kialakításra, ezeket a tájékoztató oszlopok jelzik a kereszteződésekben, illetve leágazásokban, itt szintén a biztonság érdekében fa szerkezetű lassító elemeket helyeznek el.

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk