https://kolorline.hu/Döntetlen idegenben

Döntetlen idegenben

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Merkantil Bank Liga 2020-2021-es bajnokság harmadik fordulójában a Kolorcity Kazincbarcika SC felnőtt labdarúgói idegenben, a Kaposvári Rákóczi FC otthonában 1-1-es döntetlent játszottak vasárnap. Legközelebb a kék-sárgák már hazai pályán, a Kolorcity Arénában, vasárnap este 20 órától a Pécsi MFC gárdáját fogadják.

A mérkőzést kezdetét jelentő sípszó után rögtön a 2. percben Balázs Zsolt szerzett egy korai találatot a Pécsieknek, azonban ezt a játékvezető les miatt nem adta meg. A 11. percben kontrából indult meg a Barcika, a tizenhatoson belül Korbély Krsitóf maradt le Kovác Alan indításáról. Az első játékrész komolyabb helyzetek nélkül, 0-0-ás eredménnyel zárult.

A második félidőben a 6-os számmal játszó Vachtler Csaba vitte el a labdát Tóth Borisz mellett, majd kapura rúgta és megszerezte a vezetést a pécsi csapatnak.

A 86. percben a szerdai mérkőzéshez hasonlóan ismét emberhátrányban kellett befejeznie a mérkőzést a kék-sárgáknak. A játékvezető a 33-as Kelemen Markot piros lappal állította ki. A mérkőzés utolsó percében, 5-ös számmal Németh Tamás egyenlített.

 

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

KolorTV élőben

Programajánló

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk