https://kolorline.hu/Közös beszélgetés a biztonságos szurkolásról

Közös beszélgetés a biztonságos szurkolásról

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Közös beszélgetésre invitálta a Kolorcity Kazincbarcika SC a szurkolókat csütörtökön, azaz augusztus 13-án a Kolorcity Arénába, a mai, bajnoki mérkőzés előtt. A téma a sportszerű szurkolás, valamint az ezzel kapcsolatos kérdések, a biztonsági elvárások, illetve a szurkolói viselkedés különböző formái voltak. A kérdésekre Dr. Bakk Richárd rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője válaszolt.

A több mint 1,5 órán át tartó találkozón szűk körben, de megjelentek a Yellow Angels szurkolói csoport oszlopos tagjai, a hazai és idegenbeli mérkőzéseket egyaránt látogató drukkerek, valamint olyan érdeklődők, akik teljesen tisztában szerettek volna lenni a sportszerű szurkolás fogalmával.

Néhány fontos momentum a fentiekkel kapcsolatban

Az első és talán legfontosabb, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség az UEFA és a FIFA szabályozását és értékrendjét követve a legsúlyosabb büntetéseket a rassziszta és faji előítéleteket tartalmazó rigmusokat bekiabáló, esetenként skandáló szurkolók miatt szabja ki. A polgári jog szabályozása szerint, ha az elkövető személye beazonosítható és bizonyításra kerül az eset, a vétséget elkövető személy perelhető, majd a büntetés megfizetése is áthárítható rá. Az új létesítmény kamerendszerének, valamint a megnövekedett rendezői létszámnak köszönhetően a bizonyítás indokolt esetben nagy esélyekkel meg is történhet.

A mérkőzések belső biztonságáért a rendezők, a külsőért pedig a rendőrség felel, így utóbbi meghatározhatja az ide utazó vendégszurkolók útvonalát, így is elkerülendően a hazai és idegen drukkerek között esetlegesen előforduló erőszakot. A rendőrség állományában dolgozó személyek ellen elkövetett becsületsértés vagy fizikai erőszak minden esetben feljelentést és büntetőjogi eljárást von maga után, ahogy a további közfeladatot ellátó személy esetében is, mint például az orvosok, a mentők és a tűzoltók. A sportrendezvényen jelenlévő, a beazonosíthatóság miatt számmal ellátott mellényt viselő, szakképesített rendezők kérhetik a szurkolókat, hogy igazolványaik felmutatásával azonosítsák magukat. A kérés természetesen megtagadható, azonban a rendező akár három órán keresztül is feltartóztathatja az említett személyt, ezért mindenki vigye magával a kedvezményre jogosító- vagy személyi igazolványát.

A pirotechnikai eszközök használata szigorúan tilos. A nemzetközi irányelveket követve Magyarországon is jogszabály tiltja a pirotechnikai eszközök használatát, ennek indokoltsága megkérdőjelezhetetlen, hiszen annak ellenére, hogy a mérkőzéseken történő erőszakos cselekmények száma drasztikusan csökken, a pirotechnika használata miatt azonban számos súlyos baleset történik. A növekvő számú sérülések mellett ezen eszközök súlyos anyagi károkat is okoztak, a Magyar Labdarúgó Szövetség a személyi és anyagi károk elkerülésének érdekében az 2019/2020-as szezon kezdete előtt Fegyelmi Szabályzatában szigorította ezen témakört érintő bekezdéseit. A pirotechnikai eszközök egyszeri alkalommal történő használata 1-10 millió forintig terjedő pénzbüntetést von maga után, többszöri előfordulás esetén a büntetés mellett szektorok bezárását eredményezheti.

A nézőktől elzárt területre való belépés, tárgyak bedobása is bűncselekménynek minősül a sportrendezvény helyszínén, így ez is előállítást valamint büntetőeljárást von maga után. Szintén tilos a lelátókon való dohányzás, ez csak a lelátó mögött erre kijelölt helyen tehetik a rendezvényen részt vevők.

A Kolorcity Kazincbarcika SC kéri szurkolóitól a sportszerű magatartás, a fair play szabályainak maradéktalan betartását!

 

Forrás: Szabó Noémi/kbsc.hu

További híreink

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.