https://kolorline.hu/Átadták az új teniszpályákat

Átadták az új teniszpályákat

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Négy darab, vadonatúj salakos teniszpályát adtak át augusztus 18-án Kazincbarcikán, a Kazinczy Tornacsarnok szomszédságában. A modern, körbekerített, ivóvízzel és locsolórendszerrel ellátott, összesen 3500 négyzetméteres új sportpályák a Magyar Tenisz Szövetség és Kazincbarcika Város Önkormányzata támogatásával valósultak meg.

Az átadó ünnepségen Pelva Gábor, a Magyar Tenisz Szövetség sportigazgatója örömét fejezte ki, hogy az egyesület és a helyi önkormányzat összefogásával ilyen nagyszerű komplexum létesülhetett, amely a továbbiakban erős bázisa lehet a kazincbarcikai tehetséges utánpótlás-versenyzőknek, és a gyermekek és a felnőttek körében is tovább népszerűsíti ezt a nagyszerű sportot.

Pelva Gábor
Pelva Gábor
Fótok: Bartók Alexandra

– Szövetségünk miután pozitívan értékelte a pályázatot és felterjesztette az Emberi Erőforrások Minisztériumának, mi is örömmel fogadtuk a minisztérium bíráló bizottságának jóváhagyó határozatát. Erősen támogattuk az egyesület és az önkormányzat elképzelését, hiszen mi is sok fejlődési potenciát láttunk az utánpótlás-nevelés területén a gyönyörű környezetben megvalósuló négypályás teniszkomplexum megépítésével.

Kovács László
Kovács László

Kovács László, az önkormányzat sporttanácsadója rövid tenisztörténeti visszatekintés után szintén az összefogást dicsérte, és teniszezésre biztatott minden városlakót.

– Nagyon vártuk már, hogy elkészüljenek ezek a teniszpályák, amelyek nemcsak versenyek rendezésére alkalmasak, hanem további lehetőséget jelentenek a klubunknak az utánpótlás-nevelés bővítésére – árulta el Szabó József, a teniszklub elnöke, aki hozzátette, hogy az ifjú teniszezők eddig is számos sikert értek el az országos és a vidéki tornákon, ám, mindig utazniuk kellett a játékosoknak, sosem élvezhették a hazai pálya előnyeit.

Szabó József
Szabó József

– Mivel egy verseny megszervezéséhez minimum négy egymás mellett lévő teniszpálya szükséges, ezért ezekkel a most átadott szép sportpályákkal lehetőségünk lesz színvonalas szövetségi és diákolimpiai versenyek szervezésére. Az iskola területén való beruházással, együttműködve az iskolákkal megvalósulhat a tenisz sport tanrendbe, pedagógiai programba való beépítése a mindennapos testnevelés keretein belül, melynek segítségével tovább népszerűsíthetjük szeretett sportágunkat. A tenisz az egyik olyan sportág, melyet nagyon sokáig lehet művelni, szinte nincs korhatára. Bízunk abban, hogy egyre több felnőtt is fogja élvezni a létesítmény örömeit! – mondta el az elnök.

Elismerve a kazincbarcikai utánpótlás országos eredményeit a Magyar Tenisz Szövetség 17 millió forint támogatásban részesítette az egyesületet. A két évre lebontott összegnek a koronavírus-járvány miatt csak az első részlete, 9 millió forint érkezett meg, ezért a beruházáshoz a fennmaradó 8 millió forintot Kazincbarcika Város Önkormányzata egészítette ki.
Az egyesület önerőből oldotta meg a kútfúrást és az áramellátás kiépítését, továbbá a műszaki ellenőr költségeit. A második részlet beérkezését követően a klub célja egy klubház létesítése mellett, a pályavilágítás kiépítése és a környezet szépítésének megvalósítása lesz.
A négypályás komplexum építése ez év áprilisában kezdődött el Szuromi Péter vállalkozó irányításával. Az üzemeltetést és a pályák karbantartását a Barcikai Tenisz Club fogja végezni.


Klimon István

– Kazincbarcika Város Önkormányzata letette a voksát, hogy az utánpótlás-nevelésben minden sportágban az önkormányzatnak nagy szerepe van, ezt hangsúlyoztuk az elkészült városi sportkoncepcióban is. Folyamatosan kerestük a társakat, a stratégiai szövetséges partnereket. Így jutott előtérbe a Barcikai Tenisz Club is, hiszen közel nyolc éve született meg a gondolat, hogy egy verseny rendezésére is alkalmas teniszcentrum épüljön a városban az egyesület, a szövetség és az önkormányzat összefogásával, együttműködésével – emelte ki Klimon István alpolgármester, aki hozzátette, hogy a többi sportág egyesületeivel hasonlóan jó együttműködésnek köszönhetően jelentős infrastrukturális beruházások valósultak és valósulhatnak meg a városban: mint a Kolorcity Aréna, a kézilabdaközpont, a vízikomplexum, a jégcsarnok, valamint a kivitelezésre váró birkózó és súlyemelő terem és streetball pálya. A városi egyesületek és országos szövetségek mellett fontos kiemelni az alapfokú intézmények támogató hozzáállását, mint például a Pollack Mihály Általános Iskola tagintézményeit és testnevelőit.

Szitka Péter
Szitka Péter polgármester végezte el a kezdő ütést az új teniszpályán

teniszezők
A teniszklub versenyzői örömmel vették birtokba a pályákat

További híreink

Fedél nélkül – A hajléktalanellátás biztosított Kazincbarcikán annak, aki kéri

Dátum: 2026. júl 25. 13:48

Problémaként merült fel a közösségi média helyi csoportjaiban, hogy a fedél nélkül élők összepiszkítják az utcabútorokat, ezért nem megfelelő a köztéri padok tisztasága. Az önkormányzat a szociális szolgáltató központtal, a rendészettel és az egészségügyi intézményekkel közösen igyekszik segítséget nyújtani a rászorulóknak, viszont az alaptörvény és a jog alapján senkit nem lehet kötelezni arra, hogy bemenjen a hajléktalanellátó intézményekbe. 

Vegyszeres gyomirtást végez a MÁV a térség vasútvonalain

Dátum: 2026. júl 24. 18:30

A MÁV Pályaműködtetési Zrt. tájékoztatása szerint a következő hetekben vegyszeres gyomirtást végeznek a vasúti pályahálózat több szakaszán.

Újra a kazincbarcikai Jávori István lett a magyar Wikipédia szócikk-karbantartó bajnoka

Dátum: 2026. júl 23. 18:57

Az idén 23 éves magyar Wikipédia kapcsán két versenyen is dobogós helyezést ért el Kazincbarcika nyugalmazott pedagógusa, Jávori István. A közösségi enciklopédia helyi megerősített szerkesztője a 2026-os Karbantartó versenyen első, míg a Közép- és kelet-európai (CEE) tavasz nevű szócikkíró megmérettetésen második helyezést ért el. A szerkesztő külön lokálpatrióta érdeme, hogy több mint 700 szócikkéből 35 Kazincbarcikához köthető.

Megújult a Sporttanács – Továbbra is a klubvezetők döntenek a sporttámogatások szakmai elosztásáról

Dátum: 2026. júl 22. 11:03

Új összetételben tartotta első ülését a kazincbarcikai Sporttanács a Kazincbarcikai Vízi Komplexumban. A testület elnökévé egy évre Tóth Milánt, a Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika sportigazgatóját választották, az ülésen pedig aláírták az idei támogatási szerződéseket is. Bár a Sporttanács működése több ponton megújult, legfontosabb feladata változatlan maradt: a helyi sportszakemberek közösen tegyenek javaslatot a város sporttámogatásra biztosított önkormányzati forrásainak felhasználására.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk