https://kolorline.hu/Hamarosan kezdődik az iskola

Hamarosan kezdődik az iskola

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskolában és tagintézményeiben a 2020/2021-es tanévet is a hagyományos munkarend szerint indítják el. Felkészültek az esetleges járványügyi helyzetből fakadó nehézségekre, megtették a megfelelő óvintézkedéseket a megelőzésre.

A tanév első napján, szeptember 1-jén, 8.00 órakor várják a diákokat az intézményeikbe. Az elsős évfolyam kivételével minden diák a saját osztálytermébe megy, ahol osztályfőnökeik várják őket. Számukra a tanévnyitó, iskolarádión keresztül 8.30-kor kezdődik. Ebéd után minden tanuló hazamehet, ám azok részére, akik maradni szeretnének, saját osztályukban gyermekfelügyeletet biztosítanak16 óráig.
Az első osztályosok számára a tanévnyitó 8.00-kor kezdődik, jó idő esetében az iskola udvarán, rossz idő esetében a tornateremben. A szülők részt vehetnek az ünnepségen, azonban javasolják, hogy egy tanulóval csak egy szülő érkezzen. Az elsősök esetében a hozzátartozók két hétig elkísérhetik gyermeküket az intézménybe, ám számukra a maszk viselése kötelező, amíg az épületen belül tartózkodnak. Kérik, hogy fokozottan figyeljenek az egészségvédelmi előírások betartására!
A tankönyvek kiosztása is az első tanítási napon történik, és a 16 órás kérelmeket is ekkor kapják meg a tanulók. Kérik a szülőket, hogy ezen jelezzék, mikor szeretnék hazavinni gyermekeiket: a tanítási órák után, ebéd után, tanulási előtt vagy után.
A tanévkezdés utáni napokban már órarend szerint folyik majd az oktatás.

Protokoll a járványügyi helyzet idején

  • A tanulók és a pedagógusok, munkatársak egészségének védelmében kérik a tisztelt szülőket, hogy csak egészséges gyermeket engedjenek iskolába!
  • Amennyiben intézményen belül felmerül a fertőzöttség gyanúja, az érintett személyt (tanulót, pedagógust, munkatársat), elkülönítik. Az iskolaorvost, valamint tanuló esetében a szülőt értesítik a gyanú fennállásáról. Amíg a tanulót a szülő nem tudja hazavinni, felügyeletét ellátják.
  • Amennyiben a fertőzés gyanúja iskolán kívül merül fel, a szülő kötelessége erről értesíteni az intézményt. Házi karanténba kerülés esetén a tanuló hiányzását igazoltnak minősítik. Igazolt a hiányzás abban az esetben is, ha a diák a vírusfertőzés szempontjából veszélyeztetett csoportba tartozik tartós betegsége miatt és a szülő ezért nem engedi az iskolai közösségbe. Ebben az esetben, az ezt megerősítő orvosi igazolás bemutatása kötelező!
  • Igazolt fertőzés esetén csak akkor jöhet a tanuló iskolába, amennyiben háziorvosa kiadja a veszélyeztetés megszűnéséről szóló igazolást. A betegség fennállásának időszakában, a pedagógusokkal egyeztetett kapcsolattartási formában vesz részt az oktatási folyamatban a tanuló.
  • Az intézmény előtt a távolságtartás szabályainak megfelelően közlekedési sávokat jelölnek ki.
  • Az intézmények előterében egy kézfertőtlenítőt helyeznek ki, amelyet belépéskor mindenki használni köteles!
  • A félév folyamán a nagy létszámot igénylő események elmaradnak! Az ünnepi megemlékezések iskolarádión keresztül valósulnak meg!

Kérik a szülőket, hogy folyamatosan figyeljék az iskolai online felületeket (Kréta, honlap, osztályfacebook, stb), mert ezeken a felületeken keresztül tájékoztatnak minden változásról, itt érhetik el az aktuális információkat!

Forrás: Kondorné Sztojka Ágnes intézményvezető

További híreink

Az Építők útján folytatódik a kátyúzás

Dátum: 2026. jún 11. 13:55

A szakemberek már az utolsó belvárosi, főbb közlekedési útvonalon javítják a hibákat Kazincbarcikán. A munkálatok az Építők útján várhatóan jövő héten fejeződnek be, ezt követően a kisebb, pontszerű hibák megszüntetésére kerül sor.

Ideiglenes útlezárás lesz a Mozgásév–Hullámrajt sportrendezvény idején Kazincbarcikán

Dátum: 2026. jún 11. 13:35

Kazincbarcikán 2026. június 13-án, szombaton rendezik meg a Mozgásév–Hullámrajt elnevezésű szabadidős sportrendezvényt, amely több száz résztvevőt vonzhat a városba. A program biztonságos lebonyolítása érdekében a szervezők ideiglenes forgalomkorlátozást vezetnek be a környéken.

Erdei Zsolt tartott edzést a Don Bosco iskola diákjainak

Dátum: 2026. jún 10. 15:00

Erdei Zsolt világbajnok ökölvívó tartott edzést június 9-én a Don Bosco iskola udvarán. A diákok közösen mozoghattak a legendás sportolóval, aki a boksz alapjai mellett a kitartásról, a fegyelemről és a sport nevelő erejéről is beszélt.

Nő a létszám, érkeznek az eredmények – eredményes szezont zárt a Delfin Klub

Dátum: 2026. jún 10. 09:37

Az új Vízi Komplexumba költözés óta folyamatosan nő a KSK Delfin Vízisport Klub taglétszáma, miközben az egyesület sportolói egyre eredményesebben szerepelnek a versenyeken. A KolorTV Háttér című műsorában Halász Béla, a klub elnöke az elmúlt szezon tapasztalatairól, a nyári tervekről és a klubot érintő, időközben lezárult vizsgálatról is beszélt.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk