https://kolorline.hu/Vidám nótaest a Kockában

Vidám nótaest a Kockában

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Még augusztusban indította el az Újkazinci Baráti Kör a „Kávéházi délutánok” programsorozatát, melynek a Kocka Étterem ad otthont. Bizonyos időközönként különböző témákkal, szórakoztató műsorokkal várják az érdeklődőket. Előfordul azonban, hogy nem szervezőként, hanem támogatóként működnek közre egy-egy program lebonyolításában. Ez történt a szeptember 9-én megtartott „Vidám nótaest” rendezvényen, hiszen a műsor főszervezője a Barcika Hangjai Egyesület volt. A nagyközönség előtt talán kevéssé ismert az egyesület tevékenysége, ezért vezetőjüket, Horváthné Sánta Ildikót kértük meg, hogy röviden mutassa be munkásságukat.

- A roma hagyományokat ápoló egyesület elsődlegesen azzal a céllal alakult, hogy felkutassuk azokat a környékbeli, tehetséges fiatalokat, akiknek nincs lehetőségük a nagy nyilvánosság előtti szereplésre, illetve képességeik egyéb formában történő fejlesztésére. Megkezdtük a gyerekek meghallgatását és kiválasztását, és igyekeztünk helyet biztosítani nekik Múcsonyban, a Hunyadi János Művelődési Házban. Sajnos a koronavírus – járvány minket is visszavetett, de nagyjából tíz-tizenöt gyermekkel foglakozunk, hattól tizennyolc éves korig. Vannak köztük zenészek, táncosok és énekesek. Másik fő feladatunknak a műsorok szervezését tekintjük. Szívesem működünk közre – akár én magam is – civil szervezetek, nyugdíjasklubok programjaiban – tájékoztatott Horváthné Sánta Ildikó.


Fotók: Szűcs Mara

Az egyesület állandó partnere Miskolci Balogh Zoltán és Zenekara, akik a hagyományos, autentikus cigányzene mellett igencsak széles repertoárral rendelkeznek, melyet mindig a kulturális program jellegének megfelelően alakítanak ki. A zenekarról mindenképp érdemes tudni, hogy több éve muzsikálnak televíziós és rádiós zenei csatornákon, valamint gyakori kísérői a budapesti és a főváros környéki nótaénekeseknek.

A minapi rendezvény nyitóakkordjaiként közkedvelt dallamok csendültek fel az előadásukban, majd Horváthné Sánta Ildikó, az együttes vezetőjét, Miskolci Balogh Zoltánt faggatta a zenekarról, a terveikről, a mindennapjaikról. Ezt követően Stöhr Attiláné és Varga Ferenc, a Miskolci Dallamok Szárnyán Művészeti Klub énekesei magyar nótacsokorral szórakoztatták a megjelenteket.

Ezek után a Barcika Hangjai Egyesület vezetője igazi meglepetéssel készült. Az egyesület nevében emléklappal ismerte el azon művészek munkáját, akik ötven éve vannak a pályán. Elismerő oklevelet kapott Balogh Géza, a Miskolci Balogh Zoltán és Zenekarának brácsása, valamint klarinétosa, Burai Béla, Balogh József nagybőgős, az egri Kulacs Csárda zenésze, és Kalas János, a 100 Tagú Cigányzenekar cimbalmosa. A megható pillanatok után a közönség kívánságait teljesítették az előadók, végül pedig Miskolci Balogh Zoltán állt a mikrofon elé és énekelte el kedvenc nótáját.

A Miskolci Balogh Zoltán és Zenekara a közelmúltban sikeresen pályázott a „Köszönjük Magyarország!”programban, mely a magyar előadóművészeket hivatott támogatni. A műsor e program részeként valósult meg.

További híreink

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 14. 08:29

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.

„Emlék-képek Balla Árpádról” – az elhunyt igazgató emléktárlata a Gimi Galériában

Dátum: 2026. okt 13. 18:57

Október 7-én nyílt meg a Szalézi Ferenc Gimnázium idén elhunyt igazgatójának, Balla Árpádnak emléket állító kiállítás az intézmény Gimi Galériájában. A válogatás címe lényegre törően és kifejezően: „Emlék-képek Balla Árpádról. A gyűjtemény ugyanakkor nemcsak fényképeken és emlékeken keresztül idézi fel az igazgatót, hanem személyes történeteken, közös élményeken és a hozzá kapcsolódó emberi kapcsolatokon keresztül is közelebb hozza őt a látogatókhoz.

Kazincbarcikai bronzérem az V. Koguma Karate Kupán

Dátum: 2026. okt 13. 15:23

Magyar Marcell bronzéremmel tért haza.

KolorTV élőben

Programajánló

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk