https://kolorline.hu/Csúszik az Építők úti szalézi rendház átadása

Csúszik az Építők úti szalézi rendház átadása

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Még májusban arról tájékoztattuk Önöket, hogy az Építők útján hónapok óta zajló épületfelújítás lassan a végéhez ér. Most azonban úgy látszik, hogy a 2020. június végére tervezett belső munkálatok befejezése két-három hetet várat magára, s csak ezt követően kezdődik meg az új rendház környezetének rendbetétele.

Ez azt jelenti, hogy az épület hatósági átadása viszonylag hosszú ideig elhúzódik. Ábrahám Béla atya, a szalézi rendház igazgatója reményét fejezte ki, hogy a létesítmény belső terei október közepére teljesen elkészülnek. Kérdésünkre elmondta, hogy először a szalézi közösség fog átköltözni, majd a hatósági engedélyek után a plébánia, végül pedig a tanodás gyerekek vehetik birtokba az ifjúságnevelés számára létrehozott termeket.

 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk