https://kolorline.hu/Vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán! – 2020. szeptember 18.

Vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán! – 2020. szeptember 18.

Szerző:

Kazincbarcika Város Önkormányzata

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Magyarország Kormányának rendelkezései alapján a koronavírus elleni védekezés a következő üteméhez érkezett. Az elmúlt hónapokban számos korlátozást láttunk és éltünk meg hazánkban és a világon, mivel a vírus nem tűnt el, a járvány továbbra sem ért véget, az orvostudomány jelenleg nem ismeri a vírus természetét, védőoltás, egyértelműen hatékony és hatásos kezelés egyelőre nincs. Kazincbarcika Város Önkormányzata eddig is és ezután is fontosnak tartja a lakosság naprakész, hiteles informálását, ezért hetente két alkalommal, többnyire keddi és pénteki napokon a városban érvényben lévő intézkedésekről, a megbetegedések számáról, teendőkről adunk hírt, iránymutatást Önöknek a kolorline.hu és Szitka Péter polgármester, valamint Klimon István alpolgármester hivatalos facebook oldalán. Kérjük Önöket, hogy az általános védelmi szabályokat mindenhol tartsák be, vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán!

Helyzetjelentés

Kazincbarcika város illetékességi területén igazolt, COVID-19 koronavírussal fertőzött személyek száma: 7 fő, 
hatósági házi karanténban lévő személyek száma: 67 fő.


Látogatási és intézményelhagyási tilalom a városi idősotthonokban
Vigyázzunk szüleinkre, nagyszüleinkre!

A COVID-19 koronavírus járvány továbbra is az idős emberekre a legveszélyesebb, az országos és világszintű statisztikák is azt mutatják, hogy a halálozási arány ebben a korosztályban a legmagasabb. Ennek okán látogatási és intézményelhagyási tilalom van érvényben a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által működtetett bentlakásos idősellátó intézményegységekben.
Az érintett intézmények Kazincbarcikán: az I. Számú Idősek Otthona, a II. Számú Idősek Otthona, valamint az Időskorúak Gondozóháza.
Az intézkedés időtartamára a gondozottak ellátásának minőségét javító szolgáltatás is szünetel, mindez a járvány terjedésének megelőzése érdekében. A csomagok átvétele fertőtlenítés után történik, a fodrász, valamint a kozmetikai szolgáltatások szünetelnek, ugyanez vonatkozik a szervezett vallásgyakorlás lehetőségére, valamint a mozgásterapeuta-szolgáltatásra.
A nappali ellátásokban az önkormányzat egyelőre nem tervez korlátozásokat bevezetni, amíg az országos előírások ezt nem teszik kötelezővé.


Kötelező a maszkviselés az ügyfélszolgálatokon

Kazincbarcika Város Önkormányzata szeptember 19-étől kötelezővé teszi a maszkviselést az önkormányzati fenntartású intézmények, cégek ügyfélszolgálatain és közösségi tereiben. Egyéb, nem városi fenntartású intézmények esetében, kérjük, hogy tájékozódjanak a bejáratoknál a maszkviselés szabályaira vonatkozóan. Minden esetben hordjanak magukkal maszkot a kellemetlenségek elkerülése érdekében!


Továbbra is megmarad az e-recept, kiterjesztik a távgyógykezelést

Többféle kezelést végezhetnek ezután az orvosok telefonon vagy internetes kapcsolaton keresztül, véglegessé válik a telefonos gyógyszerfelírás lehetősége, tehát azzal a járványhelyzet után is élhetnek majd a betegek.
Ha az ellátás sajátossága és orvosszakmai megítélése lehetővé teszi, az orvos telefonon vagy interneten keresztül:

  • tanácsadást végezhet,
  • betegirányítást láthat el,
  • beutalót adhat,
  • gondozást láthat el,
  • rehabilitációs tevékenységet végezhet,
  • gyógyszert és elektronikus vényen rendelhető gyógyászati segédeszközt írhat fel.

Étkezési díj befizetése

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott módosított Intézkedési Terv 2.13 pontja értelmében „Szülő, kísérő nem léphet be az iskolába, csak az intézményvezető előzetes engedélyével, illetve kifejezetten szülők részére szervezett programon való részvétel céljából.”

Ezen intézkedés következtében a szülők az étkeztetési térítési díjat személyesen nem tudják az iskolákban befizetni, erre a következő formákban biztosítunk lehetőséget:

  • A térítési díjbeszedők a megfelelő védőfelszerelésben és a védőtávolság betartása mellett az oktatási intézményben a tanulóknak kiosztják a díjbeszedő borítékokat. Az eddig megszokott formában, az intézmény területén csak és kizárólag tanulók általi befizetés lehetséges a kiosztást követő munkanapon.
  • Online felületen keresztül (https://barcikaprima.qb.hu) bankkártyával. Kérjük, amennyiben lehetősége van erre, akkor az étkezési térítési díjak befizetését elsősorban ezen a fizetési módon tegye meg!
  • A szülőknek lehetőséget biztosítunk a készpénzzel történő díj- és részlet befizetésre hétköznapokon 8.00 - 15.00 óra között Kazincbarcika, Építők útja 15. földszintjén található pénztárban.

Menüválasztás nélkül biztonságosabban, gyorsabban

A járvány elleni védekezés részeként a városi intézmények (nevelési-oktatási intézmények, idősellátás) közétkeztetésében egy sor új szabály védi az ellátást igénybe vevőket.
Ilyen például a másfél méteres kötelező távolságtartás, az evőeszközök, illetve a kitálalt ételadagok egymástól való elkülönítése, vagy az iskolákban az ebédlők fertőtlenítése egy-egy osztály étkezését követően, hogy csak néhányat említsünk. Ennek okán torlódások és csúszások alakulhatnak ki az oktatási intézményekben. Mindezek lassítják a közétkeztetés menetét, így a feladatot ellátó Barcika Príma Kft. vezetése az intézményvezetőkkel egyeztetve határozatlan ideig szünetelteti a menüválasztásos ebédeltetést, ezzel is lerövidítve az intézményekben az étkeztetés időtartamát, gyorsítva annak menetét.


Köszönjük, hogy vigyáznak magukra, egymásra!

Szitka Péter polgármester
Klimon István alpolgármester

További híreink

Rekordmennyiségű gyűjtött farmer és a legbeszédesebb gyerekek Nyékládházán

Dátum: 2025. dec 06. 19:00

Az ÖKOllekció-turné, a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás divattémában zöld tudattágító új kampánya több szempontból is csúcsokat döntögető gyermekközönséggel találta magát szemben nyékládházi állomásán.

Megújult és rekordot döntött a 2025-ös Mikulás-kocogás

Dátum: 2025. dec 06. 15:00

A sok éves hagyományú kazincbarcikai jelmezes, Mikulás-kocogás forgatókönyve 2025-ben sokat frissült. Változott az útvonal, a rendszer, de a cél nem: az indulók mikuláscsomaggal nevezhettek, melyet végül rászoruló gyermekek kapnak meg. A megújulás meghozta az eredményét, minden eddiginél több futó, tehát egyúttal jótékonykodó gyűlt össze: 882 fő. A résztvevők száma megnégyszereződött.

December 10-én nyit a várva várt Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Dátum: 2025. dec 06. 09:00

Sokak számára boldog pillanat lesz, amikor december 10-én végre egy új, nagyszabású és sokoldalú, az egészséges életmódot és a kikapcsolódást többféleképpen szolgáló vízi komplexummal gazdagodik Kazincbarcika városa. A létesítmény most végre örömteli valósággá válik.

Egy csepp erdő — könyv született a Bükk alapanyagaiból, Gyulai Évi társszerzőként működött közre

Dátum: 2025. dec 05. 18:00

Könyvsorozatának harmadik állomásához érkezett Bózsó Gyula erdész. Az erdő finom és az Ehető erdő után megjelent az Egy csepp erdő című könyv, amelynek társszerzője Gyulai Évi italdizájner, a kazincbarcikai GinGin Art Café alapító-tulajdonosa. A premiert a Bükk ékkövében, a Lillafüredi Palotaszállóban tartották, stílusosan erdei alapanyagokból készült koktélkóstolóval.

KolorTV élőben

Programajánló

Létezés öröme - Uray-Szépfalvi Ágnes Munkácsy Mihály-díjas festőművész kiállítása

Mezey István Művészeti Központ

Csetényi Anikó, Presser Gábor: A piros esernyő - zenés mesejáték

Egressy Béni Művelődési Központ

Színházi évad Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

VI. Dédesi fényparádé és jótékonysági felvonulás

Dédestapolcsány

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk