https://kolorline.hu/Rendhagyó anyatejes világnap Kazincbarcikán

Rendhagyó anyatejes világnap Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Hagyomány már, hogy Kazincbarcikán az anyatejes táplálás világnap alkalmából szeptember végén köszöntik azokat az édesanyákat, akik legalább egyéves korukig anyatejjel táplálják gyermeküket.

Világszerte 1992-től tartják a szoptatás világnapjának is nevezett jeles napot, felhívva a figyelmet, hogy egyre több csecsemő hal meg azért, mert nem jut anyatejhez. Az  Egészségügyi Világszervezet és az UNICEF ezzel a programmal mutat rá az anyatejjel való táplálás fontosságára. Sajnos, a tradíció most megszakad, a koronavírus-járvány miatt ez a szép ünnepség elmarad a városunkban, de Kazincbarcika Város Önkormányzata ezúton is köszönti az édesanyákat, megköszönve azt az áldozatos munkát, szeretetet és törődést, amit a gyermeküknek nyújtanak. Azonban a szokásos születésfát, - bár nem a lakosság közreműködésével – elültetik a Völgy Parkban.  A születésfát díszítő almákat ezúttal elküldik a szülőknek, helyette egy tábla hirdeti majd az utókornak, hogy 2019-ben 209 gyermek látta meg a napvilágot Kazincbarcikán.

 

További híreink

Megérkezett a második külföldi orvos: Favour doktornő is beköltözött szolgálati lakásába Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 03. 15:42

Átvette szolgálati lakását a Kazincbarcikai Kórház második újonnan érkező külföldi orvosa, Favour doktornő. A fiatal szakorvos a következő hetekben áll munkába az intézmény belgyógyászati osztályán, ezzel pedig folytatódik a város és a kórház közös erőfeszítése a térség egészségügyi ellátásának megerősítése érdekében.

Új tanév, új ritmus a közlekedésben – rendőrök és rendészek a forgalmas iskoláknál

Dátum: 2026. szept 02. 18:00

Szeptember 1-jétől egész hónapban rendőrök és rendészek segítik a biztonságos közlekedést több kazincbarcikai oktatási intézmény környékén. Az iskolakezdés minden évben új ritmust ad a városi közlekedésnek: reggelente egyszerre indulnak útnak a diákok, a munkába sietők, valamint azok a szülők is, akik autóval viszik iskolába gyermekeiket. Az országos tapasztalatok szerint a tanév indulásával jelentősen nő az autós- és gyalogosforgalom, ezért a rendőrség fokozott óvatosságot kér a közlekedőktől.

Ünnepi tanévnyitó és új sportpálya a Szent György iskolában 

Dátum: 2026. szept 02. 11:19

Kazincbarcikán idén 351 diák kezdte meg a 2026/27-es tanévet a Szent György Görögkatolikus Általános Iskolában, köztük 57 első osztályos. A szeptember 1-jei tanévnyitó nemcsak az új tanév elindulását jelentette: az intézmény egy új, rekortán borítású sportpályával is gazdagodott, amelyet ünnepélyes keretek között áldottak meg.

Felavatták a gólyafiókákat – Ünnepi műsorral köszöntötte a város az elsősöket

Dátum: 2026. szept 01. 12:47

Idén is felavatták a kisgólyákat Kazincbarcikán. A városi gólyafióka-avatónak ezúttal is a főtér adott otthont, ahol Kazincbarcika városa a tankerületi központtal és a Miskolci Egyházmegyével közösen köszöntötte az első osztályosokat. Az új diákokat ünnepi műsor, fogadalomtétel, valamint zenés és verses fellépés várta. 

KolorTV élőben

Programajánló

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk