https://kolorline.hu/Süteményvásár és séta  Zsombiért

Süteményvásár és séta Zsombiért

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az utóbbi időben nagyot nőtt Zsombi követőtábora. Köszönhető ez talán az egyik kereskedelmi rádióban elhangzott beszélgetésnek is, melynek nyomán immár 9000 ember kíséri figyelemmel a kisfiú fejlődését.

A szülők felé egyre több megkeresés érkezik, s szaporodnak a Zsombor javára szervezett megmozdulások. Az elmúlt héten Vadnán, Dédestapolcsányban, Mályinkán, Debrecenben és Budapesten tartottak sportos, sétálós-túrázós rendezvényeket. A Kazincbarcikai Járás polgárőrei összevont szolgálat keretében sétáltak, egy barcikai fiatalember pedig Zsombiért futotta le a Bódva-völgyi Maratont. Városunkból szintén több felajánlás érkezett a szülők felé. Papírbolt, vegyesbolt csatlakozott a segítségnyújtókhoz.


Fotó: Burinda - Szűcs Szabina

A kis Zsombiról beszélgetve, az anyuka elárulta, mi a csöppség kedvenc eledele. El sem hinnék, de a kicsi rajong a paradicsomos ételekért, kedvence a spagetti, természetesen, szigorúan turmixolva. Igaz, már tud szilárd ételt is enni, de most egy makacs, kibújó fogacska miatt szívesebben fogyasztja a pépesített ennivalókat.

Ezen a héten, pénteken, - szeptember 25-én - jótékonysági süteményvásárra invitáljuk Önöket. Ha finom, minőségi, valamint házi készítésű édességre vágynak, látogassanak el a Mezey István Művészeti Központ rendezvénytermébe. A szervezők nagy szeretettel várják az édesszájú adományozókat, hiszen már eddig is számos felajánlás érkezett pékségtől, cukrázdától, magánszemélyektől, s csütörtökig továbbra is vihetők a sütemények.

Kazincbarcika kupakgyűjtő pontjai:

- Pepita Bababolt - Egressy utca 9.

- Héra Szépségszalon - Jókai tér 3. Fsz/3.

- Barcika Szolg Kft. Ügyfélszolgálat - Munkácsy tér 1.

- Polgármesteri Hivatal - Fő tér 4.

- Kazincbarcikai Összevont Óvodák Napsugár Tagóvodája - Jószerencsét út 4.

- Nefelejcs Tagóvoda - Alsóvárosi Körút 44.

- Sarok ABC - Babits M. 11.

- Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó parancsnokság - Szent Flórián tér 4.

Ezenkívül, aki postai utalványon szeretne utalni összeget Zsombi gyógyulására, nyugodtan felveheti a kapcsolatot az édesanyával, az Sma baby Zsombor facebook oldalon, illetve az smazsombor@gmail.com e-mail címen.

Segítségüket köszönjük!

 

 

További híreink

Újra a kazincbarcikai Jávori István lett a magyar Wikipédia szócikk-karbantartó bajnoka

Dátum: 2026. júl 23. 18:57

Az idén 23 éves magyar Wikipédia kapcsán két versenyen is dobogós helyezést ért el Kazincbarcika nyugalmazott pedagógusa, Jávori István. A közösségi enciklopédia helyi megerősített szerkesztője a 2026-os Karbantartó versenyen első, míg a Közép- és kelet-európai (CEE) tavasz nevű szócikkíró megmérettetésen második helyezést ért el. A szerkesztő külön lokálpatrióta érdeme, hogy több mint 700 szócikkéből 35 Kazincbarcikához köthető.

Megújult a Sporttanács – Továbbra is a klubvezetők döntenek a sporttámogatások szakmai elosztásáról

Dátum: 2026. júl 22. 11:03

Új összetételben tartotta első ülését a kazincbarcikai Sporttanács a Kazincbarcikai Vízi Komplexumban. A testület elnökévé egy évre Tóth Milánt, a Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika sportigazgatóját választották, az ülésen pedig aláírták az idei támogatási szerződéseket is. Bár a Sporttanács működése több ponton megújult, legfontosabb feladata változatlan maradt: a helyi sportszakemberek közösen tegyenek javaslatot a város sporttámogatásra biztosított önkormányzati forrásainak felhasználására.

Újabb épület bontása kezdődött Herbolyán

Dátum: 2026. júl 22. 10:27

Július 22-én újabb romos épület bontása kezdődött meg Herbolyán. A munkálatokat végző cég várhatóan több napon keresztül dolgozik majd a helyszínen. Az önkormányzat az érintettek türelmét és megértését kéri a bontás idejére.

A háttérből a reflektorfénybe: Pálinkó Gábor kapta idén a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat

Dátum: 2026. júl 20. 10:27

Három évtizede dolgozik a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatalban, mégis úgy érzi, a köztisztviselők munkája sokszor észrevétlen marad. Idén azonban ő állhatott a figyelem középpontjába: Pálinkó Gábor informatikus, rendszergazda vehette át a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk