https://kolorline.hu/Kihelyezett vegyészmérnöki alapképzés Kazincbarcikán

Kihelyezett vegyészmérnöki alapképzés Kazincbarcikán

Szerző:

Kazincbarcika Város Önkormányzata

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Kémiai Intézet szervezésében a Miskolci Egyetem Műszaki és Anyagmérnöki Kara vegyészmérnöki alapképzést indít levelező szakon Kazincbarcikán a tervek szerint 2021. szeptember elsejétől.

A munkaerőpiac is egyre kevésbé éri be a formális oktatás nyújtotta lehetőségekkel; mind több szektorban lesz szükség olyan speciális kompetenciákra, amelyeket az egyetem nem tud kialakítani. A munkaerőpiac számára, különösen a kiemelt ipari partnereik – többek között a Wanhua BorsodChem Zrt. – érdekében, az általános tanrendbe illesztett egyéni, személyre szabott tanulási ösvényeket alakítanak ki.
A vegyészmérnök-képzés keretében az országban először, kísérleti jelleggel bevezeti a kar a személyre szabott oktatási modellt is. Az alapképzésbe belépők mellé páronként egy-egy fiatal mentoroktató áll majd, aki heti rendszerességgel konzultál a rábízott hallgatókkal, segíti az előrehaladásukat a tanulmányaik során. Emellett folyamatosan monitorozzák a szakmai tárgyakat, hogy azok mennyiben segítik elő a megfelelő mérnöki kompetenciák megszerzését. A partnercégek havonta egy-egy alkalommal orientációs megbeszéléseket tartanak, így az ipari gyakorlatokat már egy jól ismert közegben tudják elkezdeni a fiatalok.
Az orientációs csoportok kialakítása a legnagyobb rugalmasság mentén a mentorok és az érintett tanszékvezetők egyetértésével történik, ahol elsajátítják a problémafeltárást és kritikai gondolkodást; fejlesztik a kommunikációt és a beszédkultúrát; valamint tudatosítják a diákban, hogy a képzés sikeréhez az ő munkája, tudása és javaslatai elengedhetetlenek.
A csoportban végzett munka során megtanulhatják, hogyan alakítsanak ki kapcsolatokat és működjenek együtt, függetlenül az alárendeltségi viszonyoktól
A felmenő rendszerben elsajátítják a tanítva tanulni elvet, így egy sokkal biztosabb alkalmazható tudással fogják befejezni tanulmányaikat. Ezzel együtt átalakul a motivációs bázis is; kialakítják az egyéni és csoportos kompetenciák kibontakoztatásának képességét. Az iparban elvárt élethosszig tartó tanulás igénye fog kifejlődni a tanulási tartalom és forma személyre szabásán keresztül. Ezzel az új módszerrel biztosítható az oktatásban a technológiai szinten már meglévő produktivitás.
Az elméleti oktatás a felsőoktatási intézményben, a gyakorlati képzés a választott partnerszervezetnél történik, ezáltal bepillantást nyernek a kiválasztott partnerszervezet működésébe, megismerik a vállalati kultúrát, valamint a legkiválóbb szakemberektől tanulhatják meg a szakma alapjait. A tanulmányok befejezésekor pedig már olyan versenyképes tudással és gyakorlattal rendelkeznek majd, ami hatalmas előnyhöz juttatja a diplomásokat a karrier elindításában, vagy a szakmai előmenetelben.
A képzésről bővebben: a www.vegyeszmernok.eu oldalon.

További híreink

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.

November 12-én 12 óráig tart nyitva a Barcika Szolg Kft. Ügyfélszolgálati Irodája

Dátum: 2026. nov 03. 13:33

Online ügyintézésre a https://barcikaszolg.ps.hu/ oldalon 0-24 órában van lehetőség.

Nagyszerű eredmények a KVSE Birkózó Szakosztályának tiszacsegei versenyén

Dátum: 2026. nov 03. 13:22

Éremeső Tiszacsegén – Tíz dobogós helyezést szereztek a KVSE birkózói!

Versenykiírás: Futsal Diákolimpia körzeti döntő

Dátum: 2026. nov 03. 13:13

A verseny célja: körzeti Diákolimpiai helyezések eldöntése, továbbjutás kivívása a megyei elődöntőre 

KolorTV élőben

Programajánló

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk