https://kolorline.hu/Senior Kul-túra – séta a városban

Senior Kul-túra – séta a városban

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Október elsején indult el az Idősek hónapja programsorozat. Az első szépkorúaknak tervezett program a Senior Kul-túra elnevezésű belvárosi séta, szobor- és házfaltúra volt.

Csütörtök délután Somodi-Hornyák Szilárd művészettanár vezetésével indult útnak a Senior Kul-túra elnevezésű belvárosi túra. A művészettörténeti séta hossza 1,5 km volt, és körülbelül másfél órát vett igénybe. A résztvevők a túra vezetőjével a Mezey Művészkávézó elől indultak el a belváros felé a Rákóczi térről indulva, végig az Egressy úton.


Fotók: Bartók Bence

A túra alatt a város történetéről, a szobrok eredetéről, és a városban fellelhető falfestményekről tájékozódhattak az idősek.

A séta végén a szépkorúak a nemrég nyílt Majercsik kiállítást is megtekinthették a Mezey István Művészeti Központban, majd a szervezők mindenkit meginvitáltak egy kávé elfogyasztására. A program jótékony célt szolgált. A résztvevők a kis Burinda Zsombor gyógykezelését is támogathatták, akivel személyesen is találkozhattak a túra során.

 

További híreink

Rendkívüli ülés: költségvetés, mintegy 800 milliós befizetés és több városi fejlesztés is napirendre került

Dátum: 2026. aug 13. 20:36

Kazincbarcika 2026. évi költségvetésének módosításáról, a várost terhelő majd’ 800 millió forintos befizetési kötelezettségről és az annak kompenzálására benyújtott rendkívüli támogatási igényről is tárgyalt augusztus 13-i rendkívüli ülésén Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Pozitív döntés esetén a felszabaduló forrásból többek között távhőrekonstrukció, önkormányzati lakások felújítása, kórházi eszközfejlesztés és városüzemeltetési gépbeszerzés valósulhatna meg.

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

Támogatások iskolakezdés előtt – többféle segítséget kaphatnak a kazincbarcikai családok

Dátum: 2026. aug 11. 11:04

A tanévkezdés jelentős kiadást jelenthet a családok számára, Kazincbarcika Város Önkormányzata ezért többféle támogatási lehetőséget biztosít az iskolakezdéshez. A beiskolázási támogatás mellett rendkívüli települési támogatás is igényelhető, a kazincbarcikai általános iskolák tanulói pedig évente kétszer tanszercsomagot is kapnak.

Országszerte veszélyezteti a tavakat a hőség – Kazincbarcikán folytatják a Csónakázó-tó levegőztetését

Dátum: 2026. aug 10. 18:36

A tartós aszály, a rendkívüli hőség és a vízhiány egyre több hazai tónál okoz komoly problémát. Miközben Rétimajorban már 185 tonna hal pusztulásáról számoltak be, Kazincbarcikán vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el a Csónakázó-tóban. A helyi üzemeltető azonnal megkezdte a beavatkozást, kedden pedig várhatóan újabb levegőztető berendezés érkezik a tóhoz.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk