https://kolorline.hu/Kolorcity Kazincbarcika SC – Hazai győzelem az Aqvital FC Csákvár ellen

Kolorcity Kazincbarcika SC – Hazai győzelem az Aqvital FC Csákvár ellen

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Merkantil Bank Liga tizenegyedik fordulójában a Kolorcity Kazincbarcika az Aqvital FC Csákvár csapatát fogadta vasárnap délután. A hazai együttesnek ezúttal sikerült itthon tartani a három pontot, így a tabella 11. helyét foglalják el.

A Kolorcity Kazincbarcika csapata sárgában, a vendégek kék-fehérben léptek pályára vasárnap a Kolorcity Arénában. A játék az első félidő zömében a vendégek térfelén zajlott, a labdát a Kazincbarcika birtokolta többet, azonban igazán veszélyes helyzetet nem sikerült kialakítaniuk. A mérkőzés 23. percében a találkozó első sárga lapját Toma György kapta, aki ezzel ötödik figyelmeztetését gyűjtötte be, így a következő, Szentlőrinc elleni bajnokin nem léphet pályára. A 42. percben a Csákvár csapata megszerezte az első gólt. Magyar Zsolt beadását a 9-es számú Daru Bence juttatta Horváth kapujába, így az első játékrész egy gólos vendégvezetéssel ért véget.

A második félidő kezdetét jelentő sípszó után az 51. percben a vendégek tizenhatosán belül Kovác Alant szerelték szabálytalanul. A megítélt büntetőt Fótyik Dominik értékesítette, így egyenlíteni tudott a Kazincbarcika. A 75. percben szerezte meg a vezetést a Kazincbarcika, a gólszerző ismét Fótyik Dominik volt. A találkozó végeredménye Kolorcity Kazincbarcika SC – Aqvital FC Csákvár 2:1.

A Vitelki legénység a hétvégén a Szentlőrinc otthonába látogat, majd október 25-én 17.00 órától hazai pályán fogadja a Szombathelyi Haladás együttesét.

 

 

További híreink

Rendkívüli ülés: költségvetés, mintegy 800 milliós befizetés és több városi fejlesztés is napirendre került

Dátum: 2026. aug 13. 20:36

Kazincbarcika 2026. évi költségvetésének módosításáról, a várost terhelő majd’ 800 millió forintos befizetési kötelezettségről és az annak kompenzálására benyújtott rendkívüli támogatási igényről is tárgyalt augusztus 13-i rendkívüli ülésén Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Pozitív döntés esetén a felszabaduló forrásból többek között távhőrekonstrukció, önkormányzati lakások felújítása, kórházi eszközfejlesztés és városüzemeltetési gépbeszerzés valósulhatna meg.

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

Támogatások iskolakezdés előtt – többféle segítséget kaphatnak a kazincbarcikai családok

Dátum: 2026. aug 11. 11:04

A tanévkezdés jelentős kiadást jelenthet a családok számára, Kazincbarcika Város Önkormányzata ezért többféle támogatási lehetőséget biztosít az iskolakezdéshez. A beiskolázási támogatás mellett rendkívüli települési támogatás is igényelhető, a kazincbarcikai általános iskolák tanulói pedig évente kétszer tanszercsomagot is kapnak.

Országszerte veszélyezteti a tavakat a hőség – Kazincbarcikán folytatják a Csónakázó-tó levegőztetését

Dátum: 2026. aug 10. 18:36

A tartós aszály, a rendkívüli hőség és a vízhiány egyre több hazai tónál okoz komoly problémát. Miközben Rétimajorban már 185 tonna hal pusztulásáról számoltak be, Kazincbarcikán vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el a Csónakázó-tóban. A helyi üzemeltető azonnal megkezdte a beavatkozást, kedden pedig várhatóan újabb levegőztető berendezés érkezik a tóhoz.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk