https://kolorline.hu/Jótékony horgászverseny Kazincbarcikán

Jótékony horgászverseny Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Szombaton azaz október 10-én reggel már 7 óra előtt gyülekeztek a horgászok a Csónakázó-tónál, hogy részt vegyenek a jótékonysági akcióban. A horgászversenyre kizárólag állami horgászjeggyel vagy turista horgászjeggyel rendelkező horgászok jelentkezhettek 50 év felett. A résztvevők egyidejűleg csak 1 darab botot, azon is csak 1 darab horgot használhattak. A horgászat, a nem tiltott módszerek kivételével, szabadon választott technikával történt. A csaknem 30 regisztrál versenyző közül voltak olyanok is, akik a nevezési díj befizetését követően nem ragadtak botot, de mindenképpen hozzá szerettek volna járulni a kisfiú gyógykezeléséhez, így közel 60 ezer forint gyűlt össze az akciónak köszönhetően.

A csípős reggelt követőn a jó hangulatú verseny 12 órai zárása után következett az eredményhirdetés. 

Az első helyezett 2,75 kg-al Juhász István lett, 2,13kg-al Jakab Béla, 1,95 kg-al pedig Dubniczky Mátyás állhatott fel a dobogóra. A versenyzők horgászutalványt kaptak ajándékba.

 

További híreink

Üléseztek a városatyák

Dátum: 2026. szept 24. 19:51

Megtartotta rendes ülését Kazincbarcika képviselő-testülete.

Kazincbarcika jövője középiskolás szemmel – településtervező workshop diákoknak

Dátum: 2026. szept 24. 17:18

Településtervező workshopot szervezett Kazincbarcika városa a középiskolásai, vagyis a jövő reménybeli felnőtt polgárai számára. A Mezey István Művészeti Központban tartott progresszív program célja az volt, hogy a diákok saját tapasztalataik és elképzeléseik alapján gondolják végig a város értékeit, fejlesztési lehetőségeit és jövőbeli irányait. A résztvevők csoportvezetők segítségével öt csoportban dolgoztak, majd szakmai szempontok mentén értékelték a megfogalmazott javaslataikat.

Természetközeli élmények – Közösen szüreteltek a Füzike ovisai

Dátum: 2026. szept 24. 09:00

Szőlőszüreten vett részt a Füzike Tagóvoda egyik csoportja. Az óvodások megismerkedtek a szőlő betakarításával, préselésével és a friss mustot is megkóstolhatták.

Folytatódnak a tervezett útjavítások Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 23. 16:22

A szakemberek a napokban feltérképezik az úthibákat, majd még a héten megkezdik a fő- és mellékutcákon a javítást. A munkálatok ideje alatt fokozott figyelmet és türelmet kérnek a közlekedőktől.

KolorTV élőben

Programajánló

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

„Az optimizmus egy kinyitott könyvvel kezdődik” - Országos Könyvtári Napok

Egressy Béni Városi Könyvtár

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk