https://kolorline.hu/Kazincbarcikai sikerek az Ultrabalatonon

Kazincbarcikai sikerek az Ultrabalatonon

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Idén tizennegyedik alkalommal rajtolt el Magyarország legnépszerűbb közösségi sporteseménye, az NN Ultrabalaton. Az október első hétvégéjén megtartott 221.9 kilométeres futóverseny nem szűkölködött a kihívásokban. A mintegy 15000 versenyzőt felvonultató megmérettetés csodálatos környezetét a balatoni táj biztosította.

A festői szépségű északi part dimbes-dombos vidékét a déli part sík területe váltotta fel. A vállalkozó szellemű futóknak a Balatonfüredről induló próbatétel kezdő szakaszain a szintkülönbséggel és a nappali kánikulával kellett megküzdeniük, éjszaka pedig a sötétség okozta nehézségekkel, illetve a nyakukba szakadt hatalmas esővel és széllel. Nem beszélve az ultratávhoz tartozó egyéb kellemetlenségekről, mint az izomfájdalom, vagy más sérülések. Ráadásul az éjjeli futás további izgalmakat is tartogat, hisz koromsötétben futni, egyetlen fejlámpa megvilágításában, mindenképp több odafigyelést igényel. A szintidőket a versenyzőknek előzetesen kiosztott chipek segítségével, 50 ellenőrzőponton rögzítették. Az etapokat ultrában, – nagyjából 70 kilométerenként – illetve kisebb szakaszokra osztva lehetett teljesíteni. Talán nem árulok el nagy titkot, ha megosztom Önökkel, hogy városunkat öt remek csapat képviselte ezen az emberpróbáló versenyen.


A KbJoker csapata

 KbJoker név rejti Ujlaki Viktor, Viszoczky Sándor, Géczy István, Mitró Attila, Tóth Tibor, Disznósi Gergő és Bede Krisztián hetes váltóját. Orosz Csaba csapatkapitányként szervezte a versenyt. A fiatalemberek 17.56.04. versenyidővel kategóriájukban az előkelő harmadik helyet szerezték meg. Viszoczky Sándor elárulta, hogy a végkifejlet igencsak izgalmasra sikeredett, ugyanis mindössze három perccel értek célba a negyedik helyezett csapat előtt.


A Kolorfutók

Először vettek részt a versenyen a Kolorfutók. Gyöngyösi Róbert, Bíró János, Kerekes Sándor és Takács Attila négyese 19.09.21 órás versenyidővel a kilencedik helyen zárta az Ultrabalatont.

- Valamennyien hobbifutók vagyunk, kisebb versenyeken szoktunk rajthoz állni. Mondhatni „első bálozók” vagyunk, hiszen ez az első alkalom, hogy ilyen hosszú távon indultunk. Mivel nem voltak segítőink, elég pörgős volt a verseny. Nagyjából másfél-két órát tudtunk pihenni a váltások között, de büszkeséggel tölt el, hogy gyakorlatlanságunk ellenére ennyire szép eredményt értünk el.


A KolrGirls csapat

A kazincbarcikai versenyzők sorában a KolorGirls az egyetlen, csak hölgyekből álló csapat. Elek-Tóth Évi, Kovács Eszter, Jaskó Judit, Filkóháziné Sziráczki Barbara, Sallai Annamária, Kaczvinszkyné Varga Judit, Szabó Piroska és Szakács Zsófia igazán kitettek magukért.

- Tavaly találtuk ki a barátnőkkel, hogy elindulunk a versenyen. Ehhez kerestünk olyan társakat, akikkel ezt a két napot jó hangulatban tölthetjük el. Mivel egyikünk sem volt még itt, kihívásnak tekintettük a részvételt. Csupán hallomásból tudtuk, hogy milyen is ez a verseny, illetve más versenyzőktől kaptunk segítséget a futás felépítéséhez. Ehhez képest 23 óra 20 perc alatt sikerült teljesíteni a távot, amire nagyon büszkék vagyunk. Mindenki erőn felül teljesített és kihozta magából a legjobbat. El kell mondjam, hogy volt egy kismamánk is, aki ugyanolyan erőbedobással futott, mint a többiek. Meg kell említenem a kerékpáros segítőnket, Szőke Jánost, hiszen mindvégig tartotta bennünk a lelket, nélküle nem értük volna el ezt az eredményt- számolt be röviden a történtekről Jaskó Judit.


A Kazincbarcika férfi triója

Kazincbarcika névvel indult Szitka Péter, Halász Béla és Dorkó Dániel hármasa. Mindannyian gyakori résztvevői egyéb futóversenyeknek, ez évben is több száz kilométer van már a lábukban. Szitka Péter és Halász Béla harmadik ízben startoltak az Ultrabalatonon. Élményeikről Halász Bélát faggattuk.

- Nagyon jó verseny van mögöttünk, melyet kemény felkészülés előzött meg. Úgy vélem, teljesítettük, amit célul tűztünk ki. Az össztávot 23 óra 40 perc alatt abszolváltuk. Először ultrában akartuk megcsinálni ezt a csaknem 222 km-t, de aztán az etapok felosztása mellett döntöttünk, ami három hosszabb és egy rövidebb távot jelentett, így nagyjából négy órát tudtunk pihenni a futások között.


Az UltraBálozók vegyes csapat

Simkó Judit, Tóth Ferenc és Kuzman Krisztina  UltraBálozók néven futotta körbe a Balatont. A két barcikai sportoló mellé Kuzman Krisztina egri futó csatlakozott. Simkó Judit tapasztalt „ultrabalatonozóként” negyedszer vágott neki a távnak. A trió 26 óra és 56 perc alatt teljesítette a kört.

- A csapatunk igazából nem gondolkodott helyezésben, számunkra az volt a legfontosabb, hogy a tőlünk telhető legjobban teljesítsük a ránk eső távot, mivel mi egyben vállaltuk a szakaszokat. A futótársnőm 70 km-t, jómagam 74.5 km-t futottam, a hátralevő 78 km-t pedig Tóth Ferenc zárta. Nagyon jól tudtuk egymást segíteni, azt gondolom, hogy pozitív benyomásokkal érkeztünk haza – tájékoztatott Simkó Judit.

 

További híreink

Európai szinten is egyedülálló, csúcstechnológiás új üzemet épít Kazincbarcikán a BorsodChem

Dátum: 2025. szept 10. 10:35

Európában is úttörőnek számító, modern, biztonságos és a környezetvédelmi elvárásoknak hosszú távon is mindenben megfelelő LFP (lítium-vas-foszfát) katódalapanyag-gyártó üzemet hoz létre kazincbarcikai telephelyén a BorsodChem. A tavaly 75 éves vegyipari óriáscég beruházásának köszönhetően egy világszinten is élenjáró technológiának helyet adva stratégiailag fontos, új funkciót kap a kazincbarcikai telephely egyik ikonikus épülete, a korábbi pétisóraktár. A több mint 50 új munkahelyet teremtő üzem egységes környezethasználati engedélykérelmét a napokban nyújtotta be a kormányhivatalhoz a vállalat.

Közterület-felügyelők tanították a diákokat a helyes közlekedésre

Dátum: 2025. szept 09. 08:00

Felkérést kapott szeptember első hetében a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet, hogy játékos formában segítsék megtanítani a gyerekeknek, hogyan kell biztonságosan közlekedni és átkelni a zebrán. A közterület-felügyelők természetesen igent mondtak, és valós szituációt szimulálva mutatták meg, mekkora veszélyforrás az úttest és a gyalogátkelőhely.

Delhusa Gjon Kazincbarcikán — városunk volt az egyik állomása a Szerencsekoncerteknek

Dátum: 2025. szept 08. 16:57

Összesen 80 megállóval kínál szórakoztató zenés kikapcsolódást az adott települések lakóinak a Szerencsekoncertek szeptember 4. és október 19. között. Kazincbarcikára szeptember 7-én érkezett a program, és a Mezey István Művészeti Központban először a Duász Akusztik, majd Delhusa Gjon koncertje szórakoztatta a közönséget.

Befejeződött a Vízi komplexum építése — a hivatalos nyitáshoz már csak az engedélyek szükségesek

Dátum: 2025. szept 07. 18:00

Hamarosan megnyitja kapuit a Vízi komplexum. Befejeződött a fizikai kivitelezése a létesítménynek, amely már csak az engedélyezési folyamat lezárására, illetve a végső hivatalos nyitásra vár. A Csónakázó-tó mellett egy több mint 8 ezer négyzetméteres területen, 2 ütemben indult el az építkezés. Az első ütem 2024-ben fejeződött be, ekkor készült el az 50 méteres versenymedence, az öltözők, a gépészet, a szükséges kiszolgáló helyiségek, valamint az épület korpusza. A második ütemben – amely 2024 tavaszán indult és egy év alatt valósult meg – a kültéri és a tanmedencék burkolata, az audiovizuális rendszer, a kiegészítő elemek, illetve a wellness- és rekreációs rész kialakítása történt meg.

KolorTV élőben

Programajánló

Utcazene Fiesta — A Kolorfutás Night napos oldala

Kazincbarcika

Befutott a Kolorfutás Night 2025 dátuma — él a nevezés

Kazincbarcika

Idősek hónapja Kazincbarcikán 2025

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk