https://kolorline.hu/Kolorcity Kazincbarcika SC – Megszakadt a veretlenségi sorozat

Kolorcity Kazincbarcika SC – Megszakadt a veretlenségi sorozat

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Megszakadt a Kolorcity Kazincbarcika SC utóbbi négy mérkőzése óta tartó veretlenségi sorozata. A Vitelki legénység vasárnap hazai pályán a Szombathelyi Haladástól kapott ki 0:1-re.

A mérkőzés előtt csupán egy pont és egy hely választotta el egymástól a két csapatot. A Kolorcity Kazincbarcika SC a kilencedik, a Szombathelyi Haladás pedig a tabella tizedik pozíciójából várta a találkozót. Két egymásból jól felkészült csapat mérte ösze tudását a Kolorcity Arénában, sokáig a 0:0-ás eredmény is ezt tükrözte. A vendég együttesnél leginkább Medgyes támadásai voltak veszélyesek, a KBSC pedig a szélekről építkezve próbált helyzeteket kialakítani. A Kazincbarcika kapujában először védett bajnoki mérkőzésen Szemerédi Norbert, aki többször bravúrral bizonyított. Nagy szerepet töltött be a jó védekezésben Fótyik Dominik, valamint Farkas András is, aki a 70. percben a gólvonalról mentett. Gól egészen a 88. percig nem született, ekkor a csereként beállt Tóth Barna talált be a haza kapuba és állította be a 0:1-es végeredményt. A Kolorcity Kazincbarcika SC két következő mérkőzését is hazai pályán játssza, így a 14. fordulóban november 1-jén vasárnap 17 órától a Budaörsöt, november 04-én szerdán pedig a DVSC csapatát fogadjuk. Kezdési időpont 18 óra.

 

További híreink

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.

November 12-én 12 óráig tart nyitva a Barcika Szolg Kft. Ügyfélszolgálati Irodája

Dátum: 2026. nov 03. 13:33

Online ügyintézésre a https://barcikaszolg.ps.hu/ oldalon 0-24 órában van lehetőség.