https://kolorline.hu/Vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán! – 2020. november 20.

Vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán! – 2020. november 20.

Szerző:

Kazincbarcika Város Önkormányzata

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcika Város Önkormányzata eddig is és ezután is fontosnak tartja a lakosság naprakész, hiteles informálását, ezért hetente két alkalommal, többnyire keddi és pénteki napokon a városban érvényben lévő intézkedésekről, a megbetegedések számáról, teendőkről adunk hírt, iránymutatást Önöknek a kolorline.hu és Szitka Péter polgármester, valamint Klimon István alpolgármester hivatalos Facebook-oldalán. Kérjük Önöket, hogy az általános védelmi szabályokat mindenhol tartsák be, vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán!

Helyzetjelentés

Kazincbarcika város illetékességi területén
igazolt, COVID-19 koronavírussal fertőzött személyek száma: 140 fő
a koronavírus-járvány második hullámában meggyógyult személyek száma: 273 fő
elhunytak száma: 12 fő


Vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán!

Magyarország Kormányának rendelkezései alapján a koronavírus elleni védekezés a következő üteméhez érkezett.
Az elmúlt hónapokban számos korlátozást láttunk és éltünk meg hazánkban és a világon, mivel a vírus nem tűnt el, a járvány továbbra sem ért véget, az orvostudomány jelenleg nem ismeri a vírus természetét, védőoltás, egyértelműen hatékony és hatásos kezelés egyelőre nincs.
Kazincbarcika Város Önkormányzata eddig is és ezután is fontosnak tartja a lakosság naprakész, hiteles informálását, ezért hetente két alkalommal, többnyire keddi és pénteki napokon a városban érvényben lévő intézkedésekről, a megbetegedések számáról, teendőkről adunk hírt, iránymutatást Önöknek a kolorline.hu és Szitka Péter polgármester, valamint Klimon István alpolgármester hivatalos facebook oldalán.
Kérjük Önöket, hogy az általános védelmi szabályokat mindenhol tartsák be,
vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán!


Az önkormányzat a saját fenntartású és az egyházi óvodákban, valamint a bölcsődékben péntekenként teljes intézményi fertőtlenítést végeztet

A Kazincbarcikai Összevont Óvodák tagóvodáiban a dolgozók közül összesen 6 fő igazolt, COVID-19 koronavírussal fertőzött; 4 fő teszteredményre vár, 4 fő önkéntes karanténban van, valamint 5 fő kontaktszemélyként tartózkodik járványügyi megfigyelés alatt. Szerda este a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Nefelejcs Tagóvodája egyik pedagógusánál elvégzett COVID-19 gyorsteszt pozitív lett. A járványügyi hatósági kontaktkutatás eredményeként a fertőzöttel kapcsolatba került 15 fő gyermek hétfő éjfélig szintén járványügyi megfigyelés alá került. Az önkormányzati intézményekben a COVID-fertőzésen átesett munkatársak a gyógyulttá nyilvánítást követő egy héten keresztül még nem lépnek munkába a fokozott biztonság érdekében.

Az Irinyi János Református Oktatási Központ Eszterlánc Óvodában 1 fő dolgozó igazolt, COVID-19 koronavírussal fertőzött, minden óvodai csoport működik.

Az Angyalkert Görögkatolikus Óvodában COVID-19 fertőzésben érintett személyről nem tudnak.

Kazincbarcika Város Önkormányzata a koronavírus elleni védekezés érdekében gondoskodik az önkormányzati fenntartású intézmények és az egyházi óvodák hetente történő teljes fertőtlenítéséről. A Kazincbarcikai Összevont Óvodák tagintézményeit, az Angyalkert és az Eszterlánc óvodát, valamint a bölcsődéket úgynevezett hidegködpermettel fertőtlenítik minden pénteken délután, ezért a szülőket arra kérjük, hogy lehetőség szerint hamarabb vigyék el a gyermekeket az intézményből.


Folyamatosan fertőtlenítik a nagy létszámú közönségforgalmat lebonyolító tereket, buszmegállókat a Barcika Park Nonprofit Kft. munkatársai

Forró gőzzel fertőtlenítik a buszmegállókat a Barcika Park Kft. munkatársai. A környezetbarát ipari tisztítógépet még tavasszal vásárolta Kazincbarcika Város Önkormányzata. A fertőtlenítés során egy vízzel teli tartályból, a gép segítségével keletkezik a csaknem 100 Celsius-fokos gőzhőmérséklet, ami 99.99%-os biztonsággal pusztítja el a felületeken megtapadt vírusokat.


A Völgy parkban, a Jubileumi parkban, a Csónakázó-tónál és a Herbolyai-tavaknál, valamint egyéni sporttevékenység végzése közben továbbra sem kötelező maszkot viselni

November 12-e óta Kazincbarcika teljes közigazgatási területén kötelező maszkot viselni.
KIVÉVE: 
Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken, így a Völgy parkban, a Jubileumi parkban, a Csónakázó-tónál, a Herbolyai-tavaknál a maszk viselése továbbra sem kötelező, mivel a központi szabályozás így rendelkezik.
6 éven aluli gyermekek számára a maszk viselése szintén nem kötelező.


Ahol lehet, viseljünk maszkot!

2020. november 11-étől a Magyar Kormány rendelkezései alapján a 10.000 fő feletti települések polgármesterei szabadon dönthettek/dönthetnek a közterületi maszkviselés szabályairól. Ez Magyarországon egyedülálló, hiszen az európai szomszédos országokban a kormányzat központi szinten rendelkezett a témában, és vállalta, hogy a lakosság körében ez megosztó lehet, hazánkban a polgármesterekre maradt a nem túl népszerű feladat.
A koronavírus járvány első hullámában a WHO és a magyar járványügyi szakemberek a légúti fertőzés tüneteit produkálóknak javasolták a maszkhordást.
Mára, tanulmányozva a koronavírus terjedését, ez a javaslat megváltozott. Világszinten a járványügyi szakemberek azt javasolják, hogy ahol csak lehet, viseljünk maszkot, és helyesen tegyük azt, takarjuk el a szánka, orrunkat.

Mi ennek az oka?

Az utóbbi hónapokban a vírusról egyre többet tudunk meg, hiszen mindenhol, erőn felül végzik a kutatásokat a szakemberek. A rendelkezésre álló, pl. szerológiai tesztek, melyeket az önkormányzat is végeztetett a városi intézmények, cégek dolgozóin, megmutatják, hogy rengeteg esetben tünetmentes vírushordozók vannak a lakosság körében. Ők nem tudnak arról, hogy megfertőződtek a koronavírussal, így akaratukon kívül terjeszthetik azt bárhol, veszélyeztetve a krónikus betegeket, időseket, gyengébb immunrendszerűeket. Ezekben a hetekben, amikor a járvány még mindig felfutó ágban van, ezért szükséges maszkot viselnünk. Egyrészt, hogy tudtunkon kívül ne fertőzzünk meg másokat, másrészt, hogy saját egészségünket védjük vele.

Kazincbarcika Város Önkormányzata ezért rendelte el a város teljes közigazgatási területén a kötelező maszkviselést.

A maszk helyes viselése, fertőtlenítése

  1. A maszk úgy véd a leginkább, ha az az orrot és szájat is eltakarja.

  2. A maszkot felvételkor ne érintsük meg, ha mégis megtesszük, fertőtlenített kézzel nyúljunk hozzá!

  3. Az általános sebészi szájmaszkot 4 óránál tovább ne hordjuk, 4 órát követően dobjuk el!

  4. Az FFP2 maszkok a külső felület szennyeződéséig hordhatóak.

  5. A textil, varrott maszkokat minden nap, magas hőfokon mossuk ki, vasalóval fertőtlenítsük!


Országos szinten is a legtöbb rendőri intézkedés a maszkviselés szabályainak megszegése miatt történik.

A WHO egyik jelenlegi állásfoglalása szerint, amennyiben az emberek 95%-a közösségben viselne maszkot, úgy egyedüli járványügyi intézkedésként ez elegendő lenne, nem lenne szükség pl. kijárási korlátozásokra vagy boltbezárásrokra.
Az Operatív Törzs tájékoztatása alapján a legtöbb intézkedés és büntetés a maszkviselés szabályainak megszegéséhez köthető: valaki nem visel maszkot a kötelező helyeken, helytelenül viseli, vagyis nem takarja el az orrát és a száját, vagy mint boltüzemeltető nem követeli meg a maszkviselést az üzlet területén. Utóbbi esetre Kazincbarcikán és a környéken is több esetben volt példa. Az önkormányzat információi alapján a városi rendőrségi ellenőrzések során sem a bolti eladók, sem a vásárlók nem viseltek maszkot, így a boltot a rendőrség, mint kereskedelmi hatóság bezáratta, a maszkot nem viselő személyeket megbüntette.
A kijárási tilalom kapcsán a szabályszegők száma csökkenő tendenciát mutat.


Vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán!

Szitka Péter polgármester
Klimon István alpolgármester

További híreink

Megérkezett a második külföldi orvos: Favour doktornő is beköltözött szolgálati lakásába Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 03. 15:42

Átvette szolgálati lakását a Kazincbarcikai Kórház második újonnan érkező külföldi orvosa, Favour doktornő. A fiatal szakorvos a következő hetekben áll munkába az intézmény belgyógyászati osztályán, ezzel pedig folytatódik a város és a kórház közös erőfeszítése a térség egészségügyi ellátásának megerősítése érdekében.

Új tanév, új ritmus a közlekedésben – rendőrök és rendészek a forgalmas iskoláknál

Dátum: 2026. szept 02. 18:00

Szeptember 1-jétől egész hónapban rendőrök és rendészek segítik a biztonságos közlekedést több kazincbarcikai oktatási intézmény környékén. Az iskolakezdés minden évben új ritmust ad a városi közlekedésnek: reggelente egyszerre indulnak útnak a diákok, a munkába sietők, valamint azok a szülők is, akik autóval viszik iskolába gyermekeiket. Az országos tapasztalatok szerint a tanév indulásával jelentősen nő az autós- és gyalogosforgalom, ezért a rendőrség fokozott óvatosságot kér a közlekedőktől.

Ünnepi tanévnyitó és új sportpálya a Szent György iskolában 

Dátum: 2026. szept 02. 11:19

Kazincbarcikán idén 351 diák kezdte meg a 2026/27-es tanévet a Szent György Görögkatolikus Általános Iskolában, köztük 57 első osztályos. A szeptember 1-jei tanévnyitó nemcsak az új tanév elindulását jelentette: az intézmény egy új, rekortán borítású sportpályával is gazdagodott, amelyet ünnepélyes keretek között áldottak meg.

Felavatták a gólyafiókákat – Ünnepi műsorral köszöntötte a város az elsősöket

Dátum: 2026. szept 01. 12:47

Idén is felavatták a kisgólyákat Kazincbarcikán. A városi gólyafióka-avatónak ezúttal is a főtér adott otthont, ahol Kazincbarcika városa a tankerületi központtal és a Miskolci Egyházmegyével közösen köszöntötte az első osztályosokat. Az új diákokat ünnepi műsor, fogadalomtétel, valamint zenés és verses fellépés várta. 

KolorTV élőben

Programajánló

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk