https://kolorline.hu/Vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán! – 2020. november 24.

Vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán! – 2020. november 24.

Szerző:

Kazincbarcika Város Önkormányzata

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcika Város Önkormányzata eddig is és ezután is fontosnak tartja a lakosság naprakész, hiteles informálását, ezért hetente két alkalommal, többnyire keddi és pénteki napokon a városban érvényben lévő intézkedésekről, a megbetegedések számáról, teendőkről adunk hírt, iránymutatást Önöknek a kolorline.hu és Szitka Péter polgármester, valamint Klimon István alpolgármester hivatalos Facebook-oldalán. Kérjük Önöket, hogy az általános védelmi szabályokat mindenhol tartsák be, vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán!

Helyzetjelentés

Kazincbarcika város illetékességi területén
igazolt, COVID-19 koronavírussal fertőzött személyek száma: 161 fő
a koronavírus-járvány második hullámában meggyógyult személyek száma: 294 fő
elhunytak száma: 13 fő


Vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán!

Magyarország Kormányának rendelkezései alapján a koronavírus elleni védekezés a következő üteméhez érkezett.
Az elmúlt hónapokban számos korlátozást láttunk és éltünk meg hazánkban és a világon, mivel a vírus nem tűnt el, a járvány továbbra sem ért véget, az orvostudomány jelenleg nem ismeri a vírus természetét, védőoltás, egyértelműen hatékony és hatásos kezelés egyelőre nincs.
Kazincbarcika Város Önkormányzata eddig is és ezután is fontosnak tartja a lakosság naprakész, hiteles informálását, ezért hetente két alkalommal, többnyire keddi és pénteki napokon a városban érvényben lévő intézkedésekről, a megbetegedések számáról, teendőkről adunk hírt, iránymutatást Önöknek a kolorline.hu és Szitka Péter polgármester, valamint Klimon István alpolgármester hivatalos facebook oldalán.
Kérjük Önöket, hogy az általános védelmi szabályokat mindenhol tartsák be,
vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán!

Nehézségekkel és számos megoldandó kérdéssel indult a kormányzati tesztelés a szociális és egészségügyi dolgozók, valamint a pedagógusok körében. A szűrésen való részvétel önkéntes, az oktatási intézmények nem pedagógus dolgozóit egyelőre nem tesztelik.

A napokban megkezdődött a kormányzat által előzetesen ígért országos tesztelés a szociális dolgozók, pedagógusok, egészségügyi dolgozók körében. Az orrnyálkahártyából vett minták levételét jelenleg orvostanhallgatók végzik, akik online sajátították el a mintavétel folyamatát, a lebonyolítás egyelőre koránt sem gördülékeny.
Kazincbarcikán a bölcsődei és általános iskolai pedagógusok szűrése már zajlik.  Az iskolákban az egyéb, nem pedagógus munkatársak tesztelése egyelőre nem történik meg, az óvodai pedagógusok szűrése pedig még mindig nem indult el. Információink szerint az óvodák esetében a Kormány nem tesztelteti a dajkákat, akik szintén a gyermekek közvetlen környezetében dolgoznak, csak az óvodapedagógusokat.
A tesztelésen való részvétel meglepő módon nem kötelező, minden érintett maga dönti el, hogy a szűrésen megjelenik-e. Ez nyilvánvalóan számos kérdést vet fel: mennyire lesz hatékony így a program, valóban tud-e védelmet nyújtani, hogyan szűrhető ki a tünetet nem produkáló fertőzött.


Újra vásárlási idősávot kaptak az idősek. Az új szabályok a járvány első hullámában hozott intézkedésekkel szemben érthetetlennek és elfogadhatatlannak bizonyulnak a lakosság körében.

A koronavírus járvány második hullámában is bebizonyosodott, hogy az egyik legveszélyeztetettebb korosztályba a szépkorúak tartoznak. Az egész világon tapasztalható és látható a statisztikákból, hogy a legtöbb elhunyt személy sajnos az idős korosztályba tartozik, illetve a fertőzés lefolyása ebben a korban sokkal súlyosabb lehet.
Magyarország Kormánya módosított szabályokkal november 24-étől újra életbe léptette az 65 év felettiek vásárlási sávját, mely érthetetlenül
A rendelkezés értelmében kizárólag a 65 év felettiek látogathatják a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletet, a napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb (illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító) üzletet (a továbbiakban együtt: drogéria), a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletet a hétfőtől péntekig 9.00 óra és 11.00 óra közötti időben, valamint szombaton és vasárnap 8.00 óra és 10.00 óra közötti időben.
Ezekben az időpontokban az említett üzletekben foglalkoztatottak kivételével kizárólag 65 év feletti személy tartózkodhat. Az élelmiszerüzletet, a drogériát és a gyógyszertárat a 65. életévét betöltött személy a védett vásárlási idősávon kívüli időszakban is szabadon látogathatja.
A járvány első hullámában, amikor is egy adott idősávban vásárolhattak csak az idősek, az intézkedés érthetőnek és elfogadhatónak bizonyult, hiszen a lehető legkisebb kockázatnak voltak kitéve a szépkorúak, valóban mindannyian igyekeztünk ezzel megóvni őket a betegségtől. A jelenlegi szabály szerint gyakorlatilag bármikor vásárolhatnak, így gyakorlatilag a 65 év alatti korosztály lehetőségei lettek korlátozva, ami az ünnepek előtt vélhetően nagyobb veszélyt jelent majd rájuk és az idős korosztályra is, mint korábban, hiszen kevesebb idő alatt többen megfordulnak majd a kijelölt boltokban. A lakossági visszajelzések alapján ez elfogadhatatlan és érthetetlen, ráadásul komoly konfliktusokat és zavart is okozhat majd a vásárlások alkalmával.
Kérjük a szépkorúakat, hogy saját egészségük védelmében csak valóban szükséges esetben és a kijelölt idősávban látogassák az üzleteket, amikor kizárólag ők tartózkodhatnak bent.


Covid-körkép az óvodai és alapfokú oktatási intézményekben

A Kazincbarcikai Összevont Óvodák tagintézményeiben összesen 4 fő igazoltan COVID-19 fertőzött, kontaktszemélyként járványügyi megfigyelés alatt 8 fő felnőtt és 15 gyermek áll, önkéntes karanténban 8 fő tartózkodik. A Napsugár Tagóvoda egyik csoportjában az Emberi Erőforrások Minisztériuma november 23-a és november 30-a között rendkívüli szünetet rendelt el.
Az önkormányzati intézményekben a COVID 19-fertőzésen átesett munkatársak a gyógyulttá nyilvánítást követő egy héten keresztül még nem lépnek munkába a fokozott biztonság érdekében.
Kazincbarcika Város Önkormányzata elrendelte az önkormányzati és egyházi fenntartású bölcsődék és óvodák hetente történő teljes intézményi fertőtlenítését.
Az egyházi fenntartású Eszterlánc óvodában jelenleg 1 fő dajka igazolt COVID19-fertőzött, az intézmény a további intézkedésekre vár.
Az Angyalkert Görögkatolikus Óvodában az elmúlt napokban az ott dolgozók nem tapasztaltak koronavírusra utaló tüneteket. November 23-án az intézmény minden dolgozóját tesztelték, melynek eredménye mindenkinél negatív lett. Mindkét említett intézményben a nevelő, oktató munka rendben zajlik.
 

A Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola tagintézményeiben összesen 1 fő igazoltan COVID-19 fertőzött, 2 fő kontaktszemélyként járványügyi megfigyelés alatt áll, valamint 3 fő felnőtt és 5 gyermek teszteredményre vár.

A Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolában jelenleg fertőzésben érintett személyről nem tudnak. Az intézményben normál rend szerint folyik az oktatás.


Előregisztrációval és hosszabb várakozási idővel érhető el az állam által biztosított influenza elleni védőoltás a háziorvosoknál

Az országos tisztifőorvos tájékoztatása szerint ismét elérhető a háziorvosoknál az influenza elleni védőoltás. Az előző évekhez képest a lakossági igény idén, a járványhelyzetre való tekintettel, jelentősen megnőtt az ingyenes védőoltásra, és bár az Operatív Törzs tájékoztatóján és a Kormányinfón is elhangzott, hogy lesz elegendő vakcina, ennek ellenére az oltóanyagok beszerzése csak fokozatosan tud megtörténni. Lakossági visszajelzések alapján több háziorvosnál korán elfogyott az oltóanyag, így csak a későbbiekben adható be az igénylők számára.
Országosan, így a kazincbarcikai háziorvosoknál is csak kevesebb mennyiség lelhető fel a vakcinából, így előzetesen, telefonos előregisztrációval szükséges az igényt leadni a háziorvosnál.
Az orvosi vélemények alapján az influenza elleni oltás beadásának most különösen nagy szerepe lehet abban, hogy könnyebben lehessen felismerni a koronavírust a jelentkező tünetek alapján.


Vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán!

Szitka Péter polgármester
Klimon István alpolgármester

 

További híreink

Frissül a vízijáték repertoárja

Dátum: 2024. aug 03. 12:05

Néhány héttel ezelőtt Szitka Péter polgármester felhívást tett közzé, amelyben a városlakók javaslatait várta újabb dalokra, hogy a friss dallamok emeljék a vízijáték-show élményét. Az eredmény megszületett, így a Kolorfesztivál nyitónapjától 4 zeneszámmal bővül a repertoár.

A gyerekeké is a Kolorfesztivál

Dátum: 2024. aug 02. 15:00

Három napon át a gyerekeké lesz a Csónakázó-tó Kazincbarcikán. A Kölyöksziget csupa játékkal vár minden fiatalt augusztus 10. és 12. között.

Forgalomkorlátozás hétfőtől a Mátyás király út 17-23. szám előtt

Dátum: 2024. aug 02. 11:37

Hétfőtől a következő hét péntekig — munkavégzés miatt — a Mátyás király út 17-23. szám előtti parkolóban nagyobb volumenű forgalomkorlátozásra kell számítani az arra közlekedőknek Kazincbarcikán.

Tanszergyűjtést kezd a KSZSZK

Dátum: 2024. aug 01. 17:39

Felajánlásokat vár a KSZSZK Család- és Gyermekjóléti Központ a rászoruló diákok számára a tanévkezdéshez. Akik felszereléssel járulnának hozzá ahhoz, hogy gondtalan legyen az iskola indulása azoknak is, akiknek kevesebb jut, azok szeptember 5-ig segíthetnek. Cikkünkben a részletek.

KolorTV élőben

Programajánló

Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Köre: Ajándék - múltunk, jelenünk

Kazincbarcika, Mezey István Művészeti Központ, többfunkciós terem

FesztiRoll

Kazincbarcika, belterület

Galéria ’70

Mezey István Művészeti Központ kiállítóterem

Oroszi Fanni és a Band

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Rúzsa Magdi

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk