https://kolorline.hu/Vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán! – 2020. december 4.

Vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán! – 2020. december 4.

Szerző:

Kazincbarcika Város Önkormányzata

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcika Város Önkormányzata eddig is és ezután is fontosnak tartja a lakosság naprakész, hiteles informálását, ezért hetente két alkalommal, többnyire keddi és pénteki napokon a városban érvényben lévő intézkedésekről, a megbetegedések számáról, teendőkről adunk hírt, iránymutatást Önöknek a kolorline.hu és Szitka Péter polgármester, valamint Klimon István alpolgármester hivatalos Facebook-oldalán. Kérjük Önöket, hogy az általános védelmi szabályokat mindenhol tartsák be, vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán!

Helyzetjelentés

Kazincbarcika város illetékességi területén
igazolt, COVID-19 koronavírussal fertőzött személyek száma: 226 fő
a koronavírus-járvány második hullámában meggyógyult személyek száma: 439 fő
elhunytak száma: 16 fő


Vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán!

Magyarország Kormányának rendelkezései alapján a koronavírus elleni védekezés a következő üteméhez érkezett.
Az elmúlt hónapokban számos korlátozást láttunk és éltünk meg hazánkban és a világon, mivel a vírus nem tűnt el, a járvány továbbra sem ért véget, az orvostudomány jelenleg nem ismeri a vírus természetét, védőoltás, egyértelműen hatékony és hatásos kezelés egyelőre nincs.
Kazincbarcika Város Önkormányzata eddig is és ezután is fontosnak tartja a lakosság naprakész, hiteles informálását, ezért hetente két alkalommal, többnyire keddi és pénteki napokon a városban érvényben lévő intézkedésekről, a megbetegedések számáról, teendőkről adunk hírt, iránymutatást Önöknek a kolorline.hu és Szitka Péter polgármester, valamint Klimon István alpolgármester hivatalos facebook oldalán.
Kérjük Önöket, hogy az általános védelmi szabályokat mindenhol tartsák be,
vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán!


A karanténszámokról őszintén

A koronavírus járvány első és a jelenlegi, második hullámában is többször adtunk tájékoztatást arról, hogy hányan vannak otthonaikban karanténban. A járványügyi szabályok és protokoll sok esetben követhetetlen vagy ellentmondásos volt, például több fertőzöttet tartottak nyilván, mint aki karanténba került, így megkerestük a Nemzeti Népegészségügyi Központot, hogy tisztázzuk a kérdést és pontos számokat kérjünk.

Az NNK válaszában az alábbiakra tért ki:
Hatósági házi karanténban azok a személyek vannak, akik külföldről történő beutazásuk miatt vannak jelenleg otthonaikban. A beteg személyek járványügyi elkülönítés alatt állnak, a kontaktok pedig járványügyi megfigyelés alá kerülnek. Kontaktkutatást csak a megerősített esetek környezetében kell végezni, illetve csak a megerősített eset szoros kontaktjait kell járványügyi megfigyelés alá helyezni. Minden egészségügyi szolgáltató, amely PCR vizsgálatot végez, köteles az eredményeket az országos tisztifőorvos által működtetett országos járványügyi információs rendszerbe (OSZIR) feltölteni. Mind a pozitív, mind a negatív Antigén alapú gyorsteszt eredményét a betegadatokkal együtt a leolvasást végző egészségügyi szolgáltatónak rögzítenie kell az OSZIR fertőző beteg bejelentő alrendszerébe, vagyis az eredmények meg fognak jelenni az elvégzett összes tesztszámban.
Arra vonatkozóan, hogy összesen hány személynek szükséges az otthonában tartózkodni Kazincbarcikán, az NNK nem adott információt, mivel járási szinten tartja nyilván az adatokat, így pontos számokat nem tudunk közölni.

Az akut koronavírus fertőzött betegek, gyógyultak és elhunytak számát önkormányzatunk munkatársai a háziorvosokkal együttműködve követik, így e tekintetben hiteles és pontos adatokról tudunk tájékoztatást adni.


Növekszik a vásárlási láz az ünnepek közeledtével. Egyre több üzlet vezeti be a létszámkorlátot.

Az adventi időszakban, az ünnepek közeledtével és az idősek vásárlási sávjának újbóli bevezetésével nagy mértékben nőtt az üzletek, bevásárlóközpontok forgalma. Kazincbarcikán a felelős üzletvezetők közül egyre többen döntenek úgy, hogy a kasszáknál és az üzlettérben összetorlódó nagyobb tömeg elkerülése érdekében létszámkorlátot vezetnek be. Ennek az a célja, hogy egyidőben csak annyian tartózkodhassanak odabent, amennyien az üzlet méretének függvényében be tudják tartani a másfél méteres távolságot. Az önkormányzat arra kéri a kazincbarcikai üzlettulajdonosokat, hogy a koronavírus fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében, látva a betegek számának folyamatos emelkedését, fontolják meg a létszámkorlát bevezetését.


Az országos, önkéntes tesztelésen az érintett területek dolgozóinak közel 10%-a nem vett részt

Második hete zajlanak az antigén teszttel történő szűrések a szociális, egészségügyi, bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozók, utóbbiak esetében a pedagógusok és dajkák körében, melyet a kormányzat rendelt el. Jelenleg a technikai munkatársak szűrése még mindig nem biztosított. Az egyetemi hallgatók által végzett önkéntes tesztelésen az érintettek közel 10%-a nem vett részt. Ezáltal azonban a szűrési program tudva azt is, hogy az antigén tesztek biztonsága 60% közeli, a dolgozók egy része pedig nem vállalja az önkéntes tesztelést, még kevésbé lehet hatékony a védekezésben.
A járványügyi szakemberek szerint az antigén tesztek a pozitivitás kimutatása tekintetében meglehetősen megbízhatóak, ám ha negatív eredményt mutatnak, azok lehetnek álnegatívak, tehát lehetséges, hogy az érintett személy, akinek negatív lett a tesztje, fertőzött.
A szűrési program első részében információink szerint többen azért nem vettek részt, mert amennyiben a teszt pozitív eredményt mutat, úgy a központi szabályozás értelmében a táppénz ideje alatt jóval kevesebb bérezés jár. Sok dolgozónak pedig ez nagy nehézségeket okozhat.
Az önkormányzat a felelős intézményvezetőket arra kéri, hogy a járvány terjedésének hatékony megfékezése és a lakosság egészségnek védelme érdekében javasolják kollégáiknak a tesztelésben való részvételt, hiszen már a korábban az önkormányzat által elvégeztetett 1300 szerológiai teszt is több olyan fertőzöttet emelt ki a rendszerből, akiknek tünete nem volt, így tudtuk ellenére terjeszthették a vírust.


Köszönjük, hogy vigyáznak egymásra!

Szitka Péter polgármester
Klimon István alpolgármester

 

További híreink

Európai szinten is egyedülálló, csúcstechnológiás új üzemet épít Kazincbarcikán a BorsodChem

Dátum: 2025. szept 10. 10:35

Európában is úttörőnek számító, modern, biztonságos és a környezetvédelmi elvárásoknak hosszú távon is mindenben megfelelő LFP (lítium-vas-foszfát) katódalapanyag-gyártó üzemet hoz létre kazincbarcikai telephelyén a BorsodChem. A tavaly 75 éves vegyipari óriáscég beruházásának köszönhetően egy világszinten is élenjáró technológiának helyet adva stratégiailag fontos, új funkciót kap a kazincbarcikai telephely egyik ikonikus épülete, a korábbi pétisóraktár. A több mint 50 új munkahelyet teremtő üzem egységes környezethasználati engedélykérelmét a napokban nyújtotta be a kormányhivatalhoz a vállalat.

Közterület-felügyelők tanították a diákokat a helyes közlekedésre

Dátum: 2025. szept 09. 08:00

Felkérést kapott szeptember első hetében a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet, hogy játékos formában segítsék megtanítani a gyerekeknek, hogyan kell biztonságosan közlekedni és átkelni a zebrán. A közterület-felügyelők természetesen igent mondtak, és valós szituációt szimulálva mutatták meg, mekkora veszélyforrás az úttest és a gyalogátkelőhely.

Delhusa Gjon Kazincbarcikán — városunk volt az egyik állomása a Szerencsekoncerteknek

Dátum: 2025. szept 08. 16:57

Összesen 80 megállóval kínál szórakoztató zenés kikapcsolódást az adott települések lakóinak a Szerencsekoncertek szeptember 4. és október 19. között. Kazincbarcikára szeptember 7-én érkezett a program, és a Mezey István Művészeti Központban először a Duász Akusztik, majd Delhusa Gjon koncertje szórakoztatta a közönséget.

Befejeződött a Vízi komplexum építése — a hivatalos nyitáshoz már csak az engedélyek szükségesek

Dátum: 2025. szept 07. 18:00

Hamarosan megnyitja kapuit a Vízi komplexum. Befejeződött a fizikai kivitelezése a létesítménynek, amely már csak az engedélyezési folyamat lezárására, illetve a végső hivatalos nyitásra vár. A Csónakázó-tó mellett egy több mint 8 ezer négyzetméteres területen, 2 ütemben indult el az építkezés. Az első ütem 2024-ben fejeződött be, ekkor készült el az 50 méteres versenymedence, az öltözők, a gépészet, a szükséges kiszolgáló helyiségek, valamint az épület korpusza. A második ütemben – amely 2024 tavaszán indult és egy év alatt valósult meg – a kültéri és a tanmedencék burkolata, az audiovizuális rendszer, a kiegészítő elemek, illetve a wellness- és rekreációs rész kialakítása történt meg.

KolorTV élőben

Programajánló

Utcazene Fiesta — A Kolorfutás Night napos oldala

Kazincbarcika

Befutott a Kolorfutás Night 2025 dátuma — él a nevezés

Kazincbarcika

Idősek hónapja Kazincbarcikán 2025

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk