https://kolorline.hu/Újabb köztéri alkotás színesíti Kazincbarcikát

Újabb köztéri alkotás színesíti Kazincbarcikát

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcika tavaly ünnepelte 65. születésnapját. Ebből a jeles alkalomból Lalák Angelika keramikus művész egyedi szobrot készített Kazincbarcika Város Önkormányzatának megrendelésére és a Barcika Art Kft. megbízásából. A szobor elkészült, amit már a városlakók is megtekinthetnek a Völgy parkban.

A Lalák Angelika által készített alkotás A Mesélő nevet kapta. A szobor egy mesebeli alakot testesít meg, ami egyben ülőalkalmatosság is. A Völgy parkban elhelyezett alkotás célközönsége főleg a gyerekek és családok, éppen ezért az alkotója egy kis játékosságot is megálmodott a szobor kapcsán.
– Mikor kiderült, hogy hol lesz felállítva a művem, egyértelművé vált előttem, hogy gyerekek fogják leginkább használni, látni és nézegetni, így fontos volt, hogy az ő igényeiknek megfelelő „mese-szobrot” készítsek. A figura egy fát szimbolizál, melynek odújában helyet is foglalhatnak az apróságok. Ezt óvó kezei ölelik körbe, amiben a város szimbólumai jelennek meg. Lábánál Kazincbarcika címerállatai, az unikornis és az oroszlán láthatók, természetesen a kicsik számára befogadható módon ábrázolva. A szobor feje zöld felület kialakítására alkalmas. A tervek szerint növények alkotják a „haját”, melyek évente megújítják a külsejét. A hátán, ágak közt helyezkednek el a születésnapi üzenetek – avatott be A Mesélő születésének folyamatába az alkotó.
A szobor felületén 65 üzenet szerepel, amit még tavaly nyáron karcoltak bele azok, akiket egy előzetes felhívás alapján választottak ki. A 65 üzenet a 65 éves városnak néven futó projekt első üzenetét Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere karcolta bele az alkotásba, az utolsót pedig Lalák Angelika, a szobor alkotója.
– Számomra a legmeghatározóbb és legmeghatóbb az együtt alkotás folyamata volt a városlakókkal és a felkért vezetőkkel.  Nem csupán azért, mert hiszek a művészet közösségformáló erejében, hanem mert minden egyes karcolás egy picit alakított a szobron – vallotta be Angelika.
A köztéri látványosság mérete és súlya sem elhanyagolható: csaknem három és fél tonna, magassága pedig két és fél méter.

A TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00189 azonosító jelű, „Arts Cool” című projekt az Európiai Unió támogatásával valósult meg.

 

esza

További híreink

Orvosi kinevezések és rangos elismerések – így ünnepelték a Semmelweis-napot Kazincbarcikán

Dátum: 2026. júl 03. 08:51

Az egészségügyben dolgozók áldozatos munkája előtt tisztelgett Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Kazincbarcikai Kórház a június 30-án, az Egressy Béni Művelődési Központban rendezett Semmelweis-napi ünnepségen. A Kazincbarcika Város Egészségügyéért díjat ezúttal dr. Marosfalvi Ágnes osztályvezető főorvos vehette át.

Koncertek, újdonságok és egész napos programok – érkezik a XII. Kolorfesztivál

Dátum: 2026. júl 01. 16:30

Hat napon át ismét fesztiválhangulat tölti meg Kazincbarcikát. Augusztus 17. és 22. között a XII. Kolorfesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, kulturális és családi programokkal, valamint több újdonsággal várja a látogatókat. Az idei fesztivál nemcsak a megszokott esti élményeket kínálja, hanem nappali programokkal, kibővített helyszínekkel és új szolgáltatásokkal is készül.

Hat társasházi ingatlan együttes értékesítésére írt ki versenytárgyalást a Barcika Szolg Kft.

Dátum: 2026. júl 01. 15:33

A Barcika Szolg Kft. nyilvános versenytárgyalást hirdetett a Kazincbarcika belterületi ingatlan-nyilvántartásban 2615/A/1–2615/A/6 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, összesen hat társasházi ingatlan együttes értékesítésére. A pályázat célja olyan befektető megtalálása, aki a meglévő funkciók megőrzése mellett hosszú távon is hozzájárul az ingatlanegyüttes megújulásához és hasznosításához. (x)

Nyáron is folyamatosan biztosított a gyermekfelügyelet 

Dátum: 2026. jún 30. 20:46

Kazincbarcikán 2026 nyarán is ütemezetten tartanak zárva a bölcsődék és óvodák, hogy a karbantartási munkák elvégezhetők legyenek, miközben a gyermekfelügyelet a városban folyamatosan biztosított marad. A nyári zárások ideje legfeljebb öt hét lehet, a szülőket már februárban tájékoztatták a pontos rendről.

KolorTV élőben

Programajánló

KolorFund 2026 — vállalkozói konzultáció

Mezey István Művészeti Központ

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk