https://kolorline.hu/Lejárt diákigazolványok

Lejárt diákigazolványok

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.

A tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után még október 31-éig érvényes azoknak a diákigazolványuk, akik idén nyár elején fejezték be tanulmányaikat. Ha a volt diák nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el – és más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra –, akkor december 16-ától (a diákigazolvány lejártát követő 46. naptól) egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie. Ez idén havonta 7 710 forint, naponta 257 forint. A járulékfizetést a tanulónak, hallgatónak – a korábbi gyakorlattal ellentétben – nem kell bejelentenie, azt a NAV automatikusan előírja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatszolgáltatása alapján.

Az egészségügyi szolgáltatási járulékot a tárgyhónapot követő hónap 12. napjáig átutalással vagy csekken lehet befizetni a NAV Egészségügyi szolgáltatási járulék beszedési számlájára, amelynek száma: 10032000-06055826. Átutaláskor a közlemény rovatban az adóazonosító jelet kell feltüntetni.

Lehetőség van arra is, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot a volt diák helyett – hozzájárulásával és a NAV jóváhagyásával – más személy vagy szervezet fizesse meg.

A fizetési lehetőségekről és az igénybe vehető fizetési könnyítésekről további információ található a NAV honlapján a

 "Ki hogyan fizethet a NAV-nak?" című tájékoztatóban (Szolgáltatások/Számlaszámok)  és a 30.2 számú Fizetési kedvezmények magánszemélyek és egyéni vállalkozók részére  című információs füzetben.

További híreink

Orvosi kinevezések és rangos elismerések – így ünnepelték a Semmelweis-napot Kazincbarcikán

Dátum: 2026. júl 03. 08:51

Az egészségügyben dolgozók áldozatos munkája előtt tisztelgett Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Kazincbarcikai Kórház a június 30-án, az Egressy Béni Művelődési Központban rendezett Semmelweis-napi ünnepségen. A Kazincbarcika Város Egészségügyéért díjat ezúttal dr. Marosfalvi Ágnes osztályvezető főorvos vehette át.

Koncertek, újdonságok és egész napos programok – érkezik a XII. Kolorfesztivál

Dátum: 2026. júl 01. 16:30

Hat napon át ismét fesztiválhangulat tölti meg Kazincbarcikát. Augusztus 17. és 22. között a XII. Kolorfesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, kulturális és családi programokkal, valamint több újdonsággal várja a látogatókat. Az idei fesztivál nemcsak a megszokott esti élményeket kínálja, hanem nappali programokkal, kibővített helyszínekkel és új szolgáltatásokkal is készül.

Hat társasházi ingatlan együttes értékesítésére írt ki versenytárgyalást a Barcika Szolg Kft.

Dátum: 2026. júl 01. 15:33

A Barcika Szolg Kft. nyilvános versenytárgyalást hirdetett a Kazincbarcika belterületi ingatlan-nyilvántartásban 2615/A/1–2615/A/6 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, összesen hat társasházi ingatlan együttes értékesítésére. A pályázat célja olyan befektető megtalálása, aki a meglévő funkciók megőrzése mellett hosszú távon is hozzájárul az ingatlanegyüttes megújulásához és hasznosításához. (x)

Nyáron is folyamatosan biztosított a gyermekfelügyelet 

Dátum: 2026. jún 30. 20:46

Kazincbarcikán 2026 nyarán is ütemezetten tartanak zárva a bölcsődék és óvodák, hogy a karbantartási munkák elvégezhetők legyenek, miközben a gyermekfelügyelet a városban folyamatosan biztosított marad. A nyári zárások ideje legfeljebb öt hét lehet, a szülőket már februárban tájékoztatták a pontos rendről.

KolorTV élőben

Programajánló

KolorFund 2026 — vállalkozói konzultáció

Mezey István Művészeti Központ

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk