https://kolorline.hu/Senki ne dőljön be az internetes bűnözők vakcinahirdetéseinek!

Senki ne dőljön be az internetes bűnözők vakcinahirdetéseinek!

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Senki ne dőljön be az internetes bűnözők vakcinahirdetéseinek, mert azok biztosan hamisak - figyelmeztetett a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online tájékoztatóján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kiemelt főreferense.

Csákó Ibolya elmondta: bűnözők próbálnak hamis vakcinákat eladni, nemzetközi közösségi oldalak felületén már megjelentek olyan álprofilt létrehozó felhasználók, akik a gyanútlan vásárlóknak kínálnak eladásra hamis oltóanyagot, illetve annak szállítására és mélyhűtésére használt berendezéseket.
Hangsúlyozta: a vakcinák nem érhetők el kereskedelmi forgalomban, azokhoz kizárólag a kormány által kijelölt oltóközpontokban, ütemezetten és ingyenesen lehet hozzájutni. Védőoltásként hirdetett vakcinákat semmilyen körülmények között nem szabad megrendelni az internetről, ahol biztosan  hamisított, nem bevizsgált, a kereskedelmi forgalomban nem elérhető, nem engedélyezett terméket árusítanak.
Magyarországon a rendőrség folyamatosan figyeli az internetes hirdetőfelületeket és jelenleg nincs információjuk arról, hogy az országban megjelentek volna a hamis vakcinák - tette hozzá.
Az alezredes figyelmeztetett: a vakcina megjelenése nagyon jó lehetőség a bűnözőknek is, akik kihasználják az emberek türelmetlenségét és hiszékenységét, és az interneten próbálják meg eladni a hamis vakcinákat.
A rendőrséghez érkező jelzések alapján a nemzetközi közösségi oldalakon megjelent álprofilokkal kapcsolatban azt mondta: a létrehozók a gyanútlan vásárlókat megtévesztik azzal, hogy a vakcinagyártók nevét felhasználva kínálják eladásra a hamis oltóanyagot, illetve az oltóanyag szállítására és mélyhűtésére használt berendezéseket.
Kitért arra is, hogy a pandémia alatt megváltoztak a vásárlási szokások, és rászoktak az emberek arra, hogy az interneten vegyék meg a szükséges termékeket, ezért megvan a reális veszélye annak, hogy a csalók kétes eredetű terméket akarnak eladni.
Csákó Ibolya azt mondta, a rendőrség a járvány visszaszorításáért ellátja feladatait, és ehhez nélkülözhetetlen a bűnmegelőzési munkájuk is. Az állampolgárokat tudatos, felelős magatartásra kérik, és arra, hogy ne vásároljanak az interneten vakcinákat, mert azok biztosan hamisak. A kétes vakcinák pedig az egészségre kifejezetten ártalmasak is lehetnek - tette hozzá.
Úgy fogalmazott: mindenki megtanulta, hogy maszkot kell használni, kezet mosni és távolságot tartani, most azt is meg kell tanulniuk az embereknek, hogy bizalmatlanok, sőt teljes mértékben elutasítóak legyenek az interneten keresztül kínált oltóanyagokkal, illetve az azokat hirdető internetes oldalakkal szemben.
A vakcinák már „elérhető távolságban" vannak mindenki számára - mondta az alezredes, azt kérve az emberektől, hogy ne legyenek türelmetlenek, és ne váljanak emiatt csalók, bűnözők áldozatává.

 

Forrás: mti

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

KolorTV élőben

Programajánló

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk