https://kolorline.hu/Központi felvételi – jó, ha tudod!

Központi felvételi – jó, ha tudod!

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumba az általános iskolások számára a központi írásbeli vizsgát 2021. január 23-án, 10.00 órától tartják. Mivel az egészségügyi vészhelyzet továbbra is fennáll, különleges szabályok szerint tervezik megtartani a vizsgát. Az iskola kéri, hogy mindenki maradéktalanul tartsa be a szabályokat.

Az intézménybe való beléptetés 9.15-kor kezdődik. A belépés két helyen történik, a főbejáraton keresztül, illetve a parkolóból a kapun belépve, és az udvaron át a hátsó bejáraton keresztül. Az iskola előre meghatározta azt is, hogy ki hol írja a dolgozatot. A vizsga időtartama 45-45 perc, közötte 15 perc szünetet tartanak. Mind a matematika, mind az anyanyelvi feladatsort ugyanabban a teremben fogják megírni a tanulók.

A nyolcadikos felvételizők a tantermi beosztást az iskola honlapján, az oktatási azonosítójuk segítségével kérhetik le. A hetedik osztályba jelentkezők esetén, az iskola emailben értesít mindenkit arról, hogy hol kell belépnie és melyik terembe kell mennie. Az épületbe szülőket nem engednek be. Belépéskor kötelező a kihelyezett kézfertőtlenítő használata és a maszk helyes viselése. A vizsgázóknak belépés után azonnal a megadott terembe kell menniük, a csoportosulás elkerülése érdekében.

  • A vizsgázónál legyen:
  • Személyi vagy diákigazolvány
  • Maszk
  • Enni, innivaló
  • Íróeszközök: 3 db toll, ceruza (csak az ábrák elkészítéséhez használható)
    Figyelem: hibajavító használata tilos!

A vizsga alatt végig maszkot kell viselni. A feladatokat nem kötelező sorban megoldani. Minden teremben van falióra, a vizsgázók ott tudnak tájékozódni arról, mennyi idejük van még. A vizsga alatt – ha szükséges – ki lehet menni a mosdóba. Az étel, ital elfogyasztásának idejére a maszkot le szabad venni. Ha a vizsgázó befejezte a dolgozatot, és beadta a feladatlapot, a lehető legrövidebb időn belül a főbejáraton keresztül távoznia kell az épületből. Az iskola kéri a tanulókat, hogy a gimi előtt se várakozzanak egymásra.

Az eredményekről az intézmény 2021. február 6-áig az Oktatási Hivatal által megadott módon értesíti a felvételizőket. A felvételi vizsga eredményéről szóló értesítés (értékelő lap) átvehető a megtekintés napján (ezt a felvételi napján fogják ismertetni).

Ha betegség esetén nem vett részt a tanuló a felvételin, pótló felvételi vizsgára 2021. január 28-án, délután 2 órától van lehetőség. Fontos, hogy ezt előre jelezni kell, a kérvényt pedig legkésőbb 2021. január 26. 13.00-ig az iskolatitkar.szalezi@gmail.com címre kell elküldeni, mellékletben csatolva az orvosi igazolást is. Abban az esetben, ha COVID miatt mindkét alkalommal hiányzik a felvételiző, még egy vizsgalehetőségre van lehetősége, amit legkésőbb 2020. január 29-én 16.00-ig lehet megtenni. A kérelmet szintén az iskolatitkar.szalezi@gmail.com címre kell elküldeni, csatolva a betegségről vagy a karanténról szóló igazolást is.

 

További híreink

Tanszercsomagokkal indult a tanév Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 11:34

Hagyományos tanszercsomag-osztással indult a 2026/2027-es tanév Kazincbarcikán. Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester szeptember 3-án személyesen járták végig a város általános iskoláit, ahol egy-egy osztály meglátogatásával átadták a diákoknak a korosztályukra szabott taneszköz-csomagokat.

Megújul a Kiserdősor és Pincesor utca közötti közúti híd

Dátum: 2026. szept 04. 10:54

A munka várhatóan hat hétig tart majd, ez idő alatt a hidat teljes szélességében lezárják.

Éjszakai, zajjal járó munkát végez a MÁV Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 10:46

A MÁV-csoport tájékoztatása szerint szeptember 10-én 23:20-tól szeptember 11-én 3:20-ig zajjal járó karbantartási munkákat végeznek Sajószentpéter és Kazincbarcika között.

Megérkezett a második külföldi orvos: Favour doktornő is beköltözött szolgálati lakásába Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 03. 15:42

Átvette szolgálati lakását a Kazincbarcikai Kórház második újonnan érkező külföldi orvosa, Favour doktornő. A fiatal szakorvos a következő hetekben áll munkába az intézmény belgyógyászati osztályán, ezzel pedig folytatódik a város és a kórház közös erőfeszítése a térség egészségügyi ellátásának megerősítése érdekében.

KolorTV élőben

Programajánló

Bányásznapi megemlékezés

Kazincbarcika, Fő tér

„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállításmegnyitó

Mezey István Művészeti Központ, Gyermekek Háza – Kézművesház

Déryné Társulat: Kék róka

Egressy Béni Művelődési Központ

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk