https://kolorline.hu/Bővítik a rudabányai állatmenhelyet

Bővítik a rudabányai állatmenhelyet

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Egyre népszerűbb a mentett állatok örökbefogadása hazánkban is, ezt bizonyítja a tavalyi évben megnyílt Borsod Állatvédő Alapítvány Rudabányai telephelye, ahová az ország minden részéről érkeznek örökbefogadók.

Tavaly tavasszal kezdte meg működését rudabányai telephelyén a Borsod Állatvédő Alapítvány. A beindításához szükséges alaptőkében Kazincbarcika Város Önkormányzata nagyban hozzájárult.  A menhely munkáját már több, mint 10 fő önkéntes segíti, akik azokat a kisebb kutyusokat és macskákat, akiket a telephelyen nem tudnak ellátni, a saját otthonukban veszik ideiglenes gondozásba. A megnyitástól számítva már több, mint 170 kutyát fogadtak örökbe a menhelyen keresztül. Az árva állatok viszonylag gyorsan gazdára találnak, átlagban kb. 1 hónapot töltenek az alapítvány gondozásában. Ez köszönhető annak, hogy a menhelyen dolgozók kiemelt figyelmet fordítanak a közösségi médiákra, minden behozott állatról készítenek fotót és egy rövid leírást, amely a Borsod Állatvédő Alapítvány Facebook-oldalára kerül fel. Az ország minden részéről érkezik igény az örökbefogadásra.
Egyed Zsolt a Borsod Állatvédő Alapítvány önkéntese elmondta, minden esetben először megnézik, hogy a gazdajelölt és a kiválasztott eb között működik-e az életben a kémia. Lehetőség szerint az állatokat a gondozók szállítják el új otthonukba, ezáltal ellenőrzik, hogy megfelelő körülmények közé kerüljenek. A visszajelzések alapján ez a módszer jól működik, olyan még nem fordult elő, hogy örökbefogadott kutyát vissza kellett hozni a menhelyre gazdától.
A jövőbeni tervek közt szerepel a telephely bővítése, amely jelenleg 10 új kennellel egészül ki. Szeretnék, hogy a mentett kutyusoknak legyen egy kis mozgástere, ezért a nyáron egy kutyafuttató megvalósítása a cél a telephelyen. Az alapítvány köszöni a közreműködő önkormányzatoknak, magánszemélyeknek a sok segítséget, amellyel a telep folyamatosan bővülni és fejlődni tud.

 

További híreink

Tanszercsomagokkal indult a tanév Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 11:34

Hagyományos tanszercsomag-osztással indult a 2026/2027-es tanév Kazincbarcikán. Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester szeptember 3-án személyesen járták végig a város általános iskoláit, ahol egy-egy osztály meglátogatásával átadták a diákoknak a korosztályukra szabott taneszköz-csomagokat.

Megújul a Kiserdősor és Pincesor utca közötti közúti híd

Dátum: 2026. szept 04. 10:54

A munka várhatóan hat hétig tart majd, ez idő alatt a hidat teljes szélességében lezárják.

Éjszakai, zajjal járó munkát végez a MÁV Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 10:46

A MÁV-csoport tájékoztatása szerint szeptember 10-én 23:20-tól szeptember 11-én 3:20-ig zajjal járó karbantartási munkákat végeznek Sajószentpéter és Kazincbarcika között.

Megérkezett a második külföldi orvos: Favour doktornő is beköltözött szolgálati lakásába Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 03. 15:42

Átvette szolgálati lakását a Kazincbarcikai Kórház második újonnan érkező külföldi orvosa, Favour doktornő. A fiatal szakorvos a következő hetekben áll munkába az intézmény belgyógyászati osztályán, ezzel pedig folytatódik a város és a kórház közös erőfeszítése a térség egészségügyi ellátásának megerősítése érdekében.

KolorTV élőben

Programajánló

Bányásznapi megemlékezés

Kazincbarcika, Fő tér

„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállításmegnyitó

Mezey István Művészeti Központ, Gyermekek Háza – Kézművesház

Déryné Társulat: Kék róka

Egressy Béni Művelődési Központ

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk