https://kolorline.hu/Pontokat szerzett a Pénzügyőr a VRCK otthonában

Pontokat szerzett a Pénzügyőr a VRCK otthonában

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A férfi röplabda Extraliga 6. fordulójában a pontvadászatban veretlen Pénzügyőr SE együttesét fogadta a Vegyész RC Kazincbarcika január 19-én kedden. Toronyai Miklós legénysége jól kezdte a találkozót, de végül a fővárosi együttes rutinosabban játszva fordított és 3—1-es győzelmével elvitte a 3 pontot.

A két csapat mérkőzését már kétszer is el kellett halasztani a koronavírus-járvány miatt, ám kedd este már készen álltak a felek a rangadóra. Az első felvonásban a hazaiak bizonyították, hogy nem ijedtek meg a jelenleg előkelő helyen álló budapestiektől. Kemény nyitásokkal alapozták meg pontjaikat, és folyamatosan növelték előnyüket. Mineiro és Ciupa remek megmozdulásai után 8-4-nél és 11-4-nél is időt kért a vendég edző, mely mit sem segített, hiszen a Barcika 25-13-ra magabiztosan hozta az első felvonást. A 2. szakaszban a fővárosiak harcoltak ki 2-3 pontos előnyt, mely a hajrához érve megmaradt. Ekkor azonban észbe kapott a Vegyész és 22-24-es hátrány után 2 szettlabdát hárítva 24-24-nél egyenlített.  A végjátékban mindkét csapat nagyot küzdött. A PSE ötször, míg a hazaiak háromszor jutottak játszmalabdához, és végül a vendég zöld-fehérek a 35-33-ra hozták a felvonást. A harmadik etapban sokáig fej-fej mellett haladtak a felek. 13-10-nél még a kék-sárgák álltak jobban, de a végjátékban már Kovács Zoltán és Rafatti vezetésével 20-17-re fordított a Pénzügyőr. Látványos labdamenetek jellemezték ekkor a találkozót, de a végén megint a vendégek örülhettek, hiszen 25-20-ra megnyerték a szettet. A 4. szakaszban rosszul kezdtek a vendéglátók, hiszen 3-8-nál és 6-13-nál is időt kért a hazai mester, de a Vegyész már nem tudta hozni azt a játékot, amit a mérkőzés elején produkált. A PSE végül 25-16-ra hozta a szettet és 3-1-re győzött Kazincbarcikán.

A Vegyész legközelebb január 24-én vasárnap Kaposváron játszik bajnoki mérkőzést, majd a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzését várhatóan január 27-én vívja a Pénzügyőr ellen hazai pályán.

 

További híreink

Tanszercsomagokkal indult a tanév Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 11:34

Hagyományos tanszercsomag-osztással indult a 2026/2027-es tanév Kazincbarcikán. Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester szeptember 3-án személyesen járták végig a város általános iskoláit, ahol egy-egy osztály meglátogatásával átadták a diákoknak a korosztályukra szabott taneszköz-csomagokat.

Megújul a Kiserdősor és Pincesor utca közötti közúti híd

Dátum: 2026. szept 04. 10:54

A munka várhatóan hat hétig tart majd, ez idő alatt a hidat teljes szélességében lezárják.

Éjszakai, zajjal járó munkát végez a MÁV Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 10:46

A MÁV-csoport tájékoztatása szerint szeptember 10-én 23:20-tól szeptember 11-én 3:20-ig zajjal járó karbantartási munkákat végeznek Sajószentpéter és Kazincbarcika között.

Megérkezett a második külföldi orvos: Favour doktornő is beköltözött szolgálati lakásába Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 03. 15:42

Átvette szolgálati lakását a Kazincbarcikai Kórház második újonnan érkező külföldi orvosa, Favour doktornő. A fiatal szakorvos a következő hetekben áll munkába az intézmény belgyógyászati osztályán, ezzel pedig folytatódik a város és a kórház közös erőfeszítése a térség egészségügyi ellátásának megerősítése érdekében.

KolorTV élőben

Programajánló

Bányásznapi megemlékezés

Kazincbarcika, Fő tér

„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállításmegnyitó

Mezey István Művészeti Központ, Gyermekek Háza – Kézművesház

Déryné Társulat: Kék róka

Egressy Béni Művelődési Központ

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk